Refrén: Milyen csodálatos ez a név! Jézus neve! Semmihez sem hasonlítható!
Ennek a hatalmas népszerűségnek az a titka, hogy a dal tökéletesen kifejezi ezt az igazságot:
"Miért
ilyen Isten?" helyett jobb kérdés: "Milyen Isten?"
Lukács evangéliuma
9,28-36
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost
és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen
átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele:Mózes
és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet
Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom.
Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már
épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt
lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek
egyet." Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és
beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott:
„Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok." Miközben a szózat hangzott,
Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el
semmit abból, amit láttak. Ezek az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Az egész életünk,
minden ember élete olyan, mint egy út, mint egy folyamatos mozgás, zarándoklás.
Ezen az úton találkozunk emberekkel, akik hatással vannak ránk és azok a
találkozások alakítanak minket. Vannak olyan találkozások, amik nagyon
kiemelkedőek és az egész életünk irányát akár meg is változtathatják. Ilyen
találkozás az, amikor valaki személyesen átéli Jézus Krisztusnak a szeretetét,
amikor az élő Jézus belép az életébe. Már nemcsak mások elbeszéléséből hallott
róla, hanem ő maga megtapasztalja azt, hogy Jézus él és valóban igaz mindaz,
amit őróla tanít az Egyház. Ekkor
kezdődik el az életünk útján belül egy még újabb út, az igazi új élet. Ez az
út, ez az új út a szűk ösvény, amiről Jézus beszél, amit kevesen találnak meg.
Ami bizony sok fáradsággal teli, és aminek a végigjárásához nem kevés
állhatatosságra van szükség. Ekkor megkezdődik az emberi léleknek a
felemelkedése Istenhez, aminek a végső célja az Istennel való egyesülés. Mindannyian
erre vagyunk hivatottak.
A Szentírás tele van
olyan idézetekkel, olyan gondolatokkal, amelyek újra és újra visszatérnek, egymást
idézik a szent szerzők. Például olvashatunk arról, hogy „Mi pedig mindnyájan miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr
dicsőségét, ugyanolyan képmásra változunk át dicsőségről, dicsőségre az Úr
Lelke által.” (2 Kor 3,18) Itt rögtön ott van egy utalás az Ószövetségre,
amikor Mózes fedetlen arccal szemlélte az Úr dicsőségét. Itt van a
Szentírásban: Kivonulás 16,7. Az egész Szentíráson végigvonul tehát egy
olyan alapvető tanítás, hogy az embernek fejlődnie, növekednie kell. Még hozzá,
dicsőségről dicsőségre. 84. Zsoltár mondja ezt, hogy amikor
zarándokoltak Jeruzsálem felé, akkor az utolsó állomásnál megálltak és ott volt
bennük az a tapasztalat, hogy már nagyon nehéz, de ki kell tartani. Ez volt az
a völgy, ahol imádkoztak, hogy valóban sikerüljön eljutni Jeruzsálembe. Itt is
elhangzik egy hasonló gondolat: „erősségről,
erősségre mennek, míg meg nem látják az Istenek Istenét a Sionon.” Így
telik az életünk, erősségről erősségre és eközben persze el is bukunk sokszor. Jézus
Krisztus nem bűntelen embereket választott ki és nagyon is tisztában volt
azzal, hogy az ő tanítványai bűnöket fognak elkövetni, miközben hirdetik Isten
szeretetét.
Egy másik hasonló ige
Kolosszei levél 3,10 „Magatokra
öltöttétek az újat, az új embert, aki teremtőjének képmására állandóan megújul,
teljes megismerésig.” Isten misztérium. Ez nem azt jelenti, hogy olyan
titokként van előttünk, akit majd egyszer teljesen megértünk és teljesen
világossá válik számunkra, hanem egy olyan misztérium, akibe folyamatosan
belenövünk. Akivel folyamatosan kapcsolatban vagyunk és a szabadságunk
egyre jobban kitágul, Isten dicsőségének a teljességére. Növekszünk a szeretetben. Istennek nincs maximuma!
Istenben nincsen határ! Isten maga a végső teljesség és maga a teremtmény nem
tudja kimeríteni a Teremtőt. Ezért is lehetséges a folyamatos, állandó
növekedés.
Hogyan növekedjünk Istenben? Ez lehet az egyik
szép és fontos kulcskérdésünk, talán most különösen is a Nagyböjtben. Amikor az
ember elhatározza azt, hogy ebben a Nagyböjtben jobban odaadom szívemet
Istennek. Hogyan növekedjünk? Ezzel kapcsolatban, hadd adjak egy szempontot. A
nyugati embernek mi a kérdése Istennel kapcsolatban? Ugye legtöbbször, hogy „Miért ilyen az Isten? Miért engedte ezt
meg? Miért van ez és ez az életemben?” Ez a nyugati racionális elme, aki
keresi az okot, az okozatot, abban a hitben, hogy ha megtalálom az okot és azon
változtatok, akkor az okozat, az életemnek az iránya, a jövője majd változni
fog. A keleti ember másként áll hozzá az Istenhez. Inkább azt a kérdést teszi
fel, hogy „Milyen az Isten?”.
Tegnap
este, amikor találkoztam a Szent Liturgia után Bodogán László atyával,
megcsodáltam, hogy milyen gyönyörű miseruhája van. Mondtam is neki, hogy
nektek, görögöknek sokkal gyönyörűbb liturgiátok van. Sokkal gyönyörűbb a
díszítése a ti szent ruhátoknak. Mondtam neki, hogy biztos azért van ez, mert
sokat szemlélitek az ikonokat. Igen a keleti ember alapvetően azt a kérdést
tesz fel, hogy milyen az Isten. Szemléli az Istent, nézi az Istent, elképzeli
az Istent. Ebből fakad talán az, hogy könnyebben átsugárzik Isten dicsősége az
emberre. Az első kérdés az tehát, hogy miért ilyen az Isten? Ebben benne van
egy elvárás. Ha elvárással nézem, akkor Őt magát soha nem ismerem meg. Mindig
az elvárásaim után fogok rohanni. Valójában az fog történni ebben az esetben,
hogy lemaradok az Istennel való közvetlen találkozásról. Lehetséges az is, hogy
elhagyom az Istent. Miért? Mert nem felelt meg az elvárásaimnak. Valójában
ekkor nem az élő Istent hagyom el, még akkor sem, hogy ha így fakadok ki, hogy:
„én többet nem járok templomba, nem
érdekel ez az egész.” Valójában nem is az élő Istent hagyja el ilyenkor az
ember, hanem a róla alkotott képet. Amit lehet, jobb is elhagyni, jobb is, ha
elhagyja. Picit, ha lett volna türelme, tisztulhatott volna ez a kép. Tehát ha engedem, hogy megmutassa magát nekem
az Isten, ugye ez, hogy „milyen az Isten?”,
akkor feltárulhat előttem Isten csodálatos gazdagsága.
Ez
történik a mai evangéliumban. Jézus nem mondja meg előre a tanítványoknak,
ennek a három kiválasztottnak, hogy mi fog történni, hogy miért mennek fel a
hegyre. Hanem egyszerűen hívja őket és ott megmutatja az Ő dicsőséges
arcát. Milyen az Isten? Ezt a kérdést
tegyük fel újra és újra, szemléljük. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy
legyen a családi házunkban, vagy a szobánkban imasarok. Ezt egyébként a Katekizmus,
az Egyház hivatalos tanítása közvetlenül ajánlja minden hívőnek, hogy legyen
egy imasarok. Ezt alakítsuk ki
átimádkozva, átgondolva és akár az évek során folyamatosan változtatva. Ebben
az imasarokban legyen egy gyönyörű kiválasztott ikon, vagy egy olyan feszület,
vagy egy olyan magával ragadó festmény, vagy esetleg egy szobor, ami bennünket
Isten dicsőségére emlékeztet. Így hát tegyük fel ezt a kérdést, hogy „Hol tartunk a Tábor hegy csúcsa felé vezető
úton?”. A csúcson van az Istennel
való egyesülés. A megdicsőülés, a szentté válás. A szeretetben való
kiteljesedés, sőt a szeretetté válás.
Hogyan
növekedhetünk? Az egyik szempont tehát az, hogy váltsunk át a „Miért ilyen az Isten?” kérdésről arra,
hogy „Milyen az Isten?”. Mit mond Keresztes
Szent János arról, hogy ki hol tart a lelki életében és ki miért tart ott, ahol
éppen tart. Azt mondja, hogy az életünk olyan, hogy Isten tart bennünket. A
tenyerén tart minket. Így fejezi ki: „Az
Úr mindig jelen van a lélekben, az ő segítsége adja meg és tartja fenn az
embert a természetes létében.” Isten fenntart minket. Isten létben tartó
erejével van jelen minden lélekben, még a legbűnösebb ember lelkében is. Egy
újabb idézet: „Bár igaz, hogy az Úr
mindig megadja és fenntartja a lélekben a természetes létezést, de nem mindig
közli vele a természetfeletti létmódot.”
Tehát
Istennek megvan a saját szuverenitása és szabadsága, mint ahogy látjuk a mai evangéliumban,
hogy a tizenkét tanítványból Jézus kiválaszt hármat, akikkel külön felmegy a
legnagyobb magasságba. Istennek mindig megmarad ez a szabadsága. Valóban, a
kegyelem és a szeretet teszi lehetővé, és ezeket az adottságokat nem minden
lélek kapja meg. Azt mondja, hogy a szeretet által növekedhetünk a misztikus
egyesülésben. Keresztes Szent János sürgeti a szeretet fontosságát, hogy valaki
eljusson és növekedjék az egyesülésben. A szeretet erejéből egyre jobban
növekedhetünk. Ehhez a gondolathoz kapcsolom Kis Szent Teréznek a gondolatát,
aki nagyon világosan azt mondja, hogy a lelki életben való növekedésünkhöz
áldozatok szükségesek. Ugye ezt a mai történetet spirituálisan értelmezzük. Magas
hegyre felmenni az fizikailag egy áldozat. Az
Isten dicsőségébe felemelkedni pedig valóban egy teljes életáldozatot kíván.
Már nem csak azt, hogy egy óráig izzadok és lehet majd véget ér, ha felértem a
csúcsra, hanem egy teljes életáldozat.
Erről
mondja azt Kis Szent Teréz: „Megértettem,
hogy szentté lenni nagyon sok szenvedéssel jár. Keresnünk kell mindig a
legtökéletesebbet. Önmagunkat pedig el kell felejtenünk. Megértettem, hogy a
tökéletesedésnek sok lépcsőfoka van. Minden lélek szabadon feleli a mi
Urunk közeledésére, hogy keveset, vagy sokat tesz-e érte. Egy szóval választ az
Általa megkívánt áldozatok között.” Igen! Választhatunk, hogy mennyire
akarunk felmenni arra a magas hegyre. Isten kiválaszt minket, hogy felmenjünk,
hogy egyesüljünk vele, de rajtunk is múlik, hogy akarjuk-e ezt. Akarunk-e egyre
többet az Istenből? Isten egyik neve az, hogy Misztérium, hogy "mindig
több", nagybetűs TOVÁBB. Isten
azt akarja, hogy belenőjünk az Ő dicsőségébe, hogy mindig megújuljunk.
Olvastam
a napokban egy könyvet. Kiemelkedő
emberek hét szokása címet viseli. Ebben az utolsó szokás a hetedik, az a
folyamatos megújulás. Ez az, ami mozgásban tartja a többi szokást is. A
folyamatos megújulás. Ne elégedjünk meg azzal, ahol most vagyunk, hogy nekem
jó, velem nincs semmi baj. Azt mondja Benedek pápa: „Az ártatlanság téveszméje nem teszi igazzá az embert.” Ezt a
gondolatot egy kicsit leegyszerűsítve. A statikusság, az egy helyben maradás, nekem
jó, ahol vagyok, ez nem növeli bennem a boldogságot. A boldogság egy úton van,
amit el kell érnünk. Jön felénk és mi is haladunk felé. Ámen!
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2019. március 13. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható youtube: 639. Lk 9,28-36"Miért ilyen Isten?" helyett jobb kérdés: "Milyen Isten?"(2013.02.24.)
Kérdések
a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed
el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.
Akarsz-e többet
Istenből?
3.
Hol tartasz szerinted
az Istennel való egyesülés útján?
Szeretettel: Péter atya