"A keresztény tanítást korszerűen adják elő, vagyis legyen meg szavukban a válasz azokra a nehézségekre és kérdésekre, melyek leginkább foglalkoztatják és nyugtalanítják az embereket; védjék is meg ezt a tanítást, s magukat a híveket is tanítsák meg megvédésére és terjesztésére. Tanítói munkájuk maga legyen a bizonyság, hogy az Egyház anyaként gondoskodik minden emberről, hívőkről és nem-hívőkről egyaránt. Különös gondjuk legyen a szegényekre és a gyengébbekre, akiknek evangelizálására az Úr küldte őket.
Mivel az Egyháznak párbeszédet kell kezdenie a társadalommal, melyben él, elsősorban a püspökök feladata, hogy az emberekkel fölvegyék a kapcsolatot, keressék és mozdítsák elő velük a párbeszédet. Az üdvösségről folytatott megbeszéléseket jellemezze mindig a mondanivaló világossága, valamint alázatosság és szelídség, hogy az igazság jósággal, az értelem szeretettel, s a kellő okosság bizalommal párosuljon, mely ápolja a barátságot, és összekapcsolja a lelkeket.
Igyekezzenek fölhasználni a napjainkban rendelkezésre álló eszközöket a keresztény tanítás hirdetésére, így főként a szentbeszédet és a hitoktatást - az elsőség ugyanis mindig ezeké -, adják elő a keresztény tanítást iskolákban, egyetemeken, konferenciákon és gyűléseken; terjesszék továbbá egyes események alkalmából tett megnyilatkozásokban, fölhasználva a sajtót és más tömegkommunikációs eszközöket, melyeket mindenképpen igénybe kell venni Krisztus evangéliumának hirdetésére."
(II. Vatikáni Zsinat, CD 13.)