Lukács evangéliuma 13,1-9
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a
galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek
voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem
tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok,
hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket,
bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha
nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy
példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment,
gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez:
Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok.
Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még
az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor
kivághatod. Ezek az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
A
Kivonulás könyvéből és az evangéliumból hallott részlet alapján hasonlítsuk
össze azt, hogy milyen az az ember,
aki közel engedi magához Istent és milyen az, aki nem engedi közel magához.
Azt hallottuk, hogy van egy csipkebokor, ami ég, de nem ég el. Ez a különös
látvány magával ragadja Mózest és odamegy, hogy egy picit közelebbről megnézze.
Elcsodálkozik, vajon mi lehet ez? Bemutatkozik ebben Mózesnek a tudásvágya és
az igazság utáni szomjúsága. Beszélgetést kezdeményez maga a bokorból szóló hang.
Milyen különös! Ég a csipkebokor, de nem ég el.
Sőt, még egy hang is megszólal. Ez nem valami mítikus történet a görög
mitológiából, hanem a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapjai. Isten megszólítja az embert. Maga Isten
az, aki kezdeményez. Azt mondja, hogy: „Mózes,
Mózes!” Nevén szólítja az embert.
Mindannyiunkat
nevünkön szólít. Nézzük meg, hogy vajon mit jelenthet ez, hogy Mózes
megkérdezi, hogy: „Ki vagy te? Mi a
neved? Ki ez az Isten? Ki vagy te, melyik az istenek közül?” Ugye Mózes
Egyiptomból jött ki. Biztos, hogy látott ott annak idején, már ott ugye eltelt
negyven év, mióta ott volt apósánál. De biztos, hogy emlékezett még, hogy felnövekedve
Egyiptomban hányféle istent látott. Milyen történeteket hallott, vagy
ismerhetett más népeknek a történeteit. Melyik isten vagy a sok közül? Mi a
neved? Azt mondja a hang, hogy: „Én
vagyok, aki vagyok.” Én vagyok, aki vagyok. Kicsit lehet, ahogy halljuk ezt
a mondatot, olyan semmitmondó. Mit jelent ez? Én vagyok, aki vagyok. Az alma az
alma, a körte az körte, a kutya az kutya. Most ezzel mondott valami újat? Igenis
mondott! Ezt akkor tudjuk megérteni, hogy ha egy picit készek vagyunk
filozofálni és egy kicsit elgondolkodni azon, hogy hogyan gondolkodunk. Úgy
gondolkodunk, hogy kategóriákat állítunk fel, azért, hogy az életünket, picit
könnyebben kezeljük. Nagyon egyszerű oka van ennek. Nem mondhatjuk azt mindig
minden egyes külön konkrét tárgyra, hogy elnevezünk minden egyes villát. Hanem
azt mondjuk. hogy kérlek, hozz a konyhából egy villát! Mindegy, hogy melyiket,
egy villát. Istent is besoroljuk a kategóriák közé. Isten, Isten. Azt mondja Aquinói Szent Tamás, hogy
Isten egyetlen kategóriába se sorolható be. Ő nem egy létező a többi között. Ha
egy létező lenne a sok között, akkor nem jöhetne igazán hozzám közel, hogy
versengve el ne pusztítana. De nézzük meg, hogy ez a bokor nem ég el.
Ég, de nem ég el.
Milyenek
voltak a görög-római istenek? Igazából szinte semmiben sem különböztek az
emberektől. Csak annyiban, hogy halhatatlanok voltak. De ugyanúgy viszálykodtak,
ugyanúgy versengtek, pusztítottak, hiúk voltak. Ez az Isten, amelyik megszólal
ebben a csipkebokorban, nem ilyen. Ezt mutatja az, hogy az a bokor nem ég el. Jelen van az Isten, de nem semmisíti meg
ennek a teremtménynek, ennek a bokornak a saját létjogosultságát, a saját
autonóm mivoltát. Ez számunkra egy jel, hogy az az ember, aki közel
engedi magához az élő Istent, vagy úgy is mondhatom, hogy az az ember, aki
meghallja önmagában az élő Istennek a hívását, az az ember nem pusztul el. Nem
ég el, nem szárad ki, nem megy tönkre. Nem veszíti el az életét, hanem igazából
akkor válik ragyogóvá, élővé. Isten
pontosan abban a mértékben tud bennünket élővé, élőbbé, ragyogóvá, ragyogóbbá
tenni, amennyire megadjuk magunkat neki. Isten erre hívja Mózest. „Add meg magad! Legyél az én szolgám!
Elküldelek, engedelmeskedj!”
Nézzük
meg a másik növény sorsát! Az evangéliumból halljuk, Jézus beszél egy
fügefáról, amely nem hoz gyümölcsöt. Vajon miért nem hoz gyümölcsöt? Miért nem hoznak az emberek gyümölcsöt?
Miért nem hozzák a lelki gyümölcsöket? Hiszen ez mindig nyilván egy
metafora arról, hogy mi az ember valójában. Bölcsesség könyve 2, 23-24 „Isten halhatatlannak teremtette az embert.
Saját hasonlóságára és képére alkotta. A halál a sátán irigységéből jött a
világba és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak.” Tehát miért nem hoznak az emberek gyümölcsöt? Mert a halált engedik
magukban munkálkodni. II. János Pál pápa beszélt sokszor a halál
kultúrájáról. Ahol szinte az egyetlen szempont, hogy nekem valami kényelmes,
vagy nem. Hogy nekem, az én ízlésemnek megfelel vagy nem. Igen ám, de az ember
ebben a helyzetben kiszárad és nem hoz gyümölcsöt. Sötétbe kerül, haszontalan.
Dante írja az Isteni színjátékban: „Az emberélet
útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém.”
Van az igaz út
és van a hamis út. Az igaz út, amikor Istent közel engedjük magunkhoz. Ő nem
pusztít el, hanem ragyogóvá tesz, megtisztít. Hív, hogy vegyük le a sarunkat, a
cipőnket, ami szimbolizálja a biztonságot, amit mi alkotunk magunkról és a
világról és engedjük, hogy Ő adjon nekünk igazi bizonyosságot. Tehát ez a
fügefa nem hoz gyümölcsöt. Miért? Mert ez az ember a sátánnal tart, és a halál
a gyümölcse ennek az útnak. Sötétség, halál, pusztulás. Modern korban nagyon
jól megfigyelhető, hogy az ateizmus honnan indul. Egy hamisan értelmezett
emberképből. Ennek egyik talán legnyilvánvalóbb képviselője és minden más
modern ateistára nagy hatással bíró képviselője Ludwig Feuerbach, aki azt
mondta, hogy „nem az Istenre, igen az
emberre.” Minthogyha legalábbis Isten egy kis isten lenne a többi között,
akivel versengenünk kell. Hogyha nemet mondok az Istenre, az a nagyon jó. Az az
igen az emberre. Mondj nemet az Istenre és akkor szabad leszel! Bármit
megtehetsz! Mi az, hogy a te erkölcseidet valaki felülről meghatározza? Légy
önmagad! Hát látjuk, hogy mi ennek a következménye. Hűtlenség, házasságtörés,
önzés, kapcsolatok széttörése, szomorúság, halál. Bölcsesség könyve 14,12 „Mert a hűtlenség kezdete a bálványképek
gondolata, kitalálásuk az élet rákfenéje.”
Ez
a drága jó Ludwig Feuerbach talán nem is tudta, hogy mekkora lavinát indít el
ezzel a kijelentésével, hogy ha nemet mondunk Istenre, az az igen az emberre.
Akkor bontakozik ki a te szabadságod. Milyen szabadsága bontakozott ki a tékozló
fiúnak, a tékozló fiú életében, amikor elment otthonról. Kikötött a disznók
vályújánál és éhen halva szenvedett. De hála Istennek, eszébe jutott, hogy az ő
apja szereti őt. Legalább volt egy eredeti őstapasztalata arról, hogy szeretik
otthon. De akinek még ez sincs, hogy van egy kezdeti első tapasztalatunk, hogy
Isten szeret minket, akinek még ez sincs, az hova térjen vissza? Ezért a legfontosabb és elsődleges kötelességünk
nekünk, keresztényeknek, hogy hirdessük, hogy Isten a Szeretet. Hogy amikor Istenre
igent mondasz, akkor mondasz igazán igent az emberre is.
A
bűn misztériuma az, hogy gonosz és sötét. Hogyha engedünk a bálványképek
gondolatának, abból jön az élet rákfenéje. Talán elgondolkodhatunk ezen is,
hogy vajon mit üzen nekünk a modern korban a rák nevű betegség? Vajon mit
üzenhet az embereknek ez által maga Isten, hogy megengedi ezt a betegséget
olyan nagy mértékben terjedni. Mit üzenhet? Picit filozofáljunk el ezen.
Beszélgettem
az unokatestvéremmel, aki főorvos és ő azt mondta, hogy a rák úgy működik, hogy
bizonyos sejtek a testben önálló életet akarnak élni, mint egy test a testben.
Önmagukat függetlenítik a többi sejttől. Nem adják tovább az információt, a
táplálékot. Mint egy kiskirályság egy királyságon belül. Önzés! Mit üzenhet
ezáltal vajon nekünk Isten? Azt, hogy ennek nincs jövője. Hiába mondom persze
idézőjelben, hiába „gondolkodik” úgy a rák, hogy én majd egy különálló testet
építek fel, de valójában felemészti a gazdatestet és ezáltal ő maga is
elpusztul. Nem akarok egy ilyen nyílt és közvetlen összefüggést a gondolkodás
és a test között, mert azért ez kicsit erős lenne. De legalábbis megsejthetjük
azt, hogy valamit sugall nekünk, hogy változtatnunk kell. Nem gondolhatjuk el
önmagunkat csak úgy önmagunkban, hogy én én vagyok. Ki az az ember, aki
önmagában tud létezni? Amikor megszületünk, hány óra hosszáig bírnánk az emberi
társadalom, a közösség megtartó ereje nélkül, a szüleink nélkül, a táplálék
nélkül? Mi nem állatok vagyunk. Nem egy kiscsikó születik meg, ami néhány óra
múlva már lábra áll és már tud legelni. Szó sincs róla. Isten eleve úgy teremti meg az embert, hogy gyökeresen bele van
kötve az emberi közösségbe és ezáltal magába Istenbe.
Kedves
Testvérek! Az egyik növényre élet és
ragyogás várt, mert Isten jelenléte ragyogóvá tette. A másik növényre a kivágás
veszélye fenyeget, ha nem engedi magához közel Isten jelenlétét. Ámen!
Imához szentírási
részlet: Ábrahám áldozata (Teremtés 22,1-18)
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2019. március 20. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható youtube: 644. Lk 13,1-9Égsz, vagy elégsz? (2013.márc.3. C év nagyb 3.vas)
Kérdések
a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed
el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.
Miben látod
megnyilvánulni a halál kultúráját a munkahalyen, a körülötted lévő világban,
vagy akár a családodban?
3.
Tervezel
nagyböjtre egy komoly gyónást? Hogyan készülsz rá?
Szeretettel: Péter atya