Az Úr felszolgál a szolgáknak
Lukács evangélium 12,32-48
Abban
az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve,
kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik
urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót
nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren
talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és
felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így
találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda,
hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok
tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Ezek
az evangélium igéi!
Kedves Testvéreim!
Milyen a mi Mesterünk, Jézus Krisztus? A mai evangéliumból azt halljuk, hogy a tanítványaihoz szól, hogy ők
milyenek legyenek. Hasonlítsanak azokra, akik várják a gazdájukat, az urukat.
Amikor hazaérkezik a menyegzőről és zörget, hogy rögtön ajtót tudjanak nyitni
neki. Ebből a kis pici részből kérdések adódhatnak a számunkra. Nagyon
egyszerű, kis, logikus kérdések, hogy talán nincsen kulcsa annak a gazdának?
Miért nem nyitja ki maga előtt az ajtót? A másik az, hogy miért kell a
szolgáknak várnia az úrra? Mi lesz hajnalban? Talán még egyet akar majd
lakmározni, hogy gyorsan megterítsenek neki? Mi ennek az egésznek az értelme?
Anélkül, hogy most minden részletébe belemélyedhetnénk, emeljünk ki egy szót,
azt pedig, az hogy éberség. A gazda
azt várja, hogy a szolgáit ébren találja. Miért? Azért, mert egy éber ember
mindig tudja azt, hogy ő maga kicsoda és, hogy ki a gazdája. Ki az úr, ki a
mester?
Nem
feltétlenül jelenti az éberség azt, hogy minden a helyén van. Sokszor meglepő dolgok
történnek az életünkben. Valaki becsenget, bekopogtat, váratlanul felhívnak.
Ugye az életünk nem múzeumban történik, nem kiszámítva, hanem nagyon sok váratlan
dolog történhet. De abban a
pillanatban, amikor valami váratlan történik, akkor ne csak egyszerűen
reagáljunk ösztönösen egy szitokszóval, vagy egy rossz szokással, hanem éberen
figyeljünk arra, hogy a Szentlélek mire indít.
Most
emeljük a tekintetünket erre a gazdára, erre az úrra, akivel kapcsolatban
rögtön lehetne egy ilyen gúnyos megjegyzésünk, hogy milyen gazda ez, hogy
dorbézol éjszaka, hajnalban hazajön, és még azt várja, hogy a szolgák rögtön
ugorjanak. Milyen ez a gazda? De ha valójában a történetet egészében
szemléljük, nem ezt látjuk, hogy itt egy kényúrról van szó, aki rögtön azt keresi,
hogy a nap minden órájában valaki körülötte ugráljon. Szó sincs róla, épp
ellenkezőleg. Igaz, hogy erről a menyegzőről valószínűleg fáradtan megy haza.
Mégis, miközben hazafelé tart, már gondolkodik, hogy milyenek lesznek a
szolgáim, amíg nem vagyok otthon. Ez
minden vezetőnek nagy kérdése, hogy a rábízottak milyenek akkor, amikor ő nincs
ott. Ebben egy tükröt fog látni, amiben megtapasztalhatja, hogy ő maga milyen.
Hogyha ő mint vezető eddig olyan volt, aki csak ugráltatott mindenkit, akkor
nyilván azok a szolgák egymás között is ugyanezt fogják csinálni. De ez a gazda
eddig is nagylelkű volt már nagyon sokszor és most ebben a helyzetben is.
Persze ez a nagylelkűség igazából
kiszámíthatatlan, mert éppen a nagylelkűség, mint szó, annyira gyönyörű, hogy
felülmúlja azt, ami úgy ösztönösen elvárható.
Hadd
mondjak egy példát a megdöbbentő szeretet nagylelkűségéről. Nem kifejezetten
egy katolikus példa, de számunkra is tanúságos. Mahatma Gandhi, India
felszabadítója. Biztos hallottuk már a nevét. Amikor fiatal ügyvédként
Dél-Afrikában szolgált, egyszer vonaton utazott. Felszállt valamelyik vagonba.
Nem is tudta pontosan hogy ő oda nem is szállhatna fel, mert indiai. Egy angol
katonatiszt odament, levette a cipőjét és arcon ütötte Mahatma Gandhit. Olyan
erősen, hogy kiesett egy foga és ömlött a vér az arcából. Ekkor Mahatma Gandhi
megállt egy pillanatra és azt mondta, hogy: „Uram,
úgy tudom, hogy ön angol keresztény úriember. Én éppen most jövök a
Szentföldről, ahol az ön Mesterének láthattam az üres sírját. Ahol, hallhattam
az evangéliumot. Bár én nem vagyok keresztény, de az ön Mestere azt tanította,
hogy ha megütik a jobb arcodat, tartsd oda a másikat is.” Erre Gandhi
odafordította a másik arcát. Ez az angol, büszke, gőgös, bár kereszténynek,
önmagát kereszténynek valló katonatiszt teljesen megdöbbent, hogy milyen ez az
ember. Milyen ez az ő általa lenézett senki. Összebarátkoztak. Ez a katonatiszt
felhagyott a korábbi életével. Elment Indiába és Gandhinak az egyik legnagyobb
támogatója lett.
Ez az a
váratlan, megdöbbentő szeretet, ami az evangéliumból fakad. Egyébként Gandhi
keresztneve, amit mondhatnánk, hogy biztos az a keresztneve, hogy Mahatma, az
igazából nem a keresztneve, hanem Indiában az a szokás, hogy ha valakiről
látják azt, hogy kiemelkedik szeretetben, irgalomban, nagylelkűségben, akkor
egy jelzőt illesztenek a neve elé, azt hogy Mahatma. Ami szó szerinti
fordításban azt jelenti: nagy lélek. Tehát aki
nagylelkű, az az adott helyzetben valami többet tud tenni. Valami olyat, ami
meglepő.
Ez a
gazda, amikor halad hazafelé a menyegzőről, biztos, hogy egy nagy szabadság van
a szívében, jókedv, erő, lendület. Persze fáradt lehet, de amikor meglátja azt,
hogy az ő szolgái, akik rá vannak bízva, akiket ő vezet, meglátja azt, hogy az
ő szolgái éberen várják őt, bizonyos értelemben a saját munkakörükön belül
ugyanolyan nagylelkűek, akkor annyira
megörül ez a gazda, hogy még nagyobb nagylelkűséggel felülmúlja a szolgáinak a
nagylelkűségét. Ez gyönyörűen emlékeztet minket Szent Pál apostolnak az
egyik felszólítására, amit a rómaiaknak írt, 12. fejezet, 10. verstől: „Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek
egymás iránt gyengédek. A tiszteletadásban előzzétek meg egymást. Legyetek buzgók,
az Úrnak szolgáltok.” Igen, mikor
egymást szolgáljuk, legyünk kezdeményezők! Úgy, mint maga Jézus, aki barátságok
által kezdte el építeni Isten országát. Ez az örömhír, hogy ez a gazda így
fordul a szolgák felé és ez a gazda, a mi Urunk. Ilyen a mi Urunk!
Jézus
valahogy egy közvetett beszéddel mutatja be, hogy milyen az Isten valójában,
hogy Ő maga milyen. Nem azt mondja, hogy én vagyok az Isten és most hódoljatok
meg előttem, boruljatok térdre és valljátok meg, hogy az Isten Fia vagyok.
Jézus nem vár rögtön teljes meghódolást. Nem is azt mondja, hogy én vagyok ez a
gazda. Nem azt mondja, hogy engem majd éberen várjatok. Hanem azt mondja, éberen
várjátok az Emberfiát. Tehát Jézus Istenről beszél ekkor, de ugyanakkor
önmagáról is.
A János
evangéliumban olvashatjuk azt, hogy ott viszont Jézus sokszor beszél úgy, hogy:
„Én vagyok a világ világossága. Én vagyok
az élet kenyere!” A János evangélium később íródott. Már egy erősebb,
mélyebb, összeszedettebb teológiai reflexió gyümölcse. Ahol már világosabban
rámutattak Jézus istenségére, erőteljesebb képekkel, hasonlatokkal, igékkel. Ez
a közvetett beszéd azonban a János evangéliumban is megmutatkozik. Például,
amikor Mária mondja Jézusnak azt a kánai menyegzőn, hogy nincs boruk. Ugye,
mondja Jézus édesanyja, nincs boruk. Nem azt mondja Jézusnak, hogy fiam, tégy
csodát, hanem azt, hogy nincs boruk. Ezzel bemutatja azt Isten, hogy lehet
szelíden is hívni az embereket, közvetetten arra, hogy lépjenek Isten felé.
Vagy egy másik eset a János evangéliumban, amikor beteg Lázár, és Mária és
Márta küldik a küldötteket Jézushoz és annyit mondanak, hogy: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Jézus
érzi, hogy ez egy meghívás. Nem azt mondják Jézusnak, hogy gyere és tégy
csodát, hanem csak annyit, hogy akit szeretsz, beteg.
Most a
mai evangélium éberségre szólít fel minket. Hogyha a Mester felszolgál nekünk szabadon, jókedvűen, derűsen és
váratlan dolgokkal meglep minket, akkor legyünk mi is ilyenek. Válaszoljunk
mi is a Mester hívására nagylelkűen. Engedjük azt, hogy a Szentlélek kiemeljen
minket a megszokásainkból. Mert a rossz szokásokhoz könnyű hozzászokni, de
nehéz velük együtt élni. A jó szokásokat nehezebb elsajátítani, de könnyű velük
együtt élni. Sajátítsuk el a nagylelkűség jó szokását! Azt, hogy a Szentlélek
tudjon minket sugallni és az adott helyzetben valami többre hívni.
Ez az
evangélium örömhíre! Isten Fia velünk barátkozik. Jézus barátságok által kezdte
el építeni Isten országát. Most, veled is. Ámen!
Imához szentírási részlet:
Az elsőszülöttek odaadása és a tized (Leviták 27,26-34)
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó,
2019. augusztus 7. lejegyezte: Kárpáti Angéla
Kérdések a reflexióhoz:
1. Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2. Mikor és milyen szituációban voltál legutóbb nagylelkű? Milyen érzés
volt?
3. Milyen volt, amikor veled viselkedett valaki nagylelkűen? Mi történt? Mit
váltott ki belőled?
Szeretettel: Péter atya