Ugrás a fő tartalomra

Én lehetnék egy nyomorult gyilkos?!



Évekig volt egy visszatérő álmom, amit ebben a novellában irodalmi formában próbáltam meg kiírni magamból. Nem a bűnről szól. Nem is arról, hogy milyen nagy bűnös lehetnék. Hanem a kegyelemről szól, hogy AZ milyen nagy.

A megváltó álom

- Az édesapám a legjobb ember volt a világon. Halálos beteg volt… Tudtuk… Annyit imádkoztam érte, de hiába… - mondta a gyászoló a plébánia irodájában.
- Hogy érti, hogy hiába…? – kérdezte a fiatal pap, aki mindenáron törekedett a megértő együttérzésre.
- Isten nem segített. Más emberek élnek vígan, meg se érdemlik a levegőt se! – elfojtott, fel nem szakadó haraggal és keserűséggel beszélt az elhunyt egyetlen gyermeke.
- Mire gondol? – a fiatal pap mély vizekre akarta terelni az egyre súlyosabb beszélgetést egy olyan nővel, akinek nem született gyermeke.
- Hányan vannak, akiket fel kéne akasztani, úgy, mint régen, aztán meg nincs semmi bajuk, mindenük megvan! – a düh megszenesedett szavakban füstölgött szét a szobában.
- Miért van szükség halálbüntetésre? – a fiatal pap félve lépett ki a kötélre, egyensúlyozó rúd és a tragédiát megakadályozó védőháló nélkül.
- Nem tudom, de azt tudom, hogy ha van is Isten, csak gonosz lehet, mert mindenkire halálbüntetést rótt ki! – az igazság megállt a levegőben, és a fiatal pap lezuhant.

Napokig nem tudott mit kezdeni a befejezetlen beszélgetés emlékével. Majd gondterhelten kezdte meg a diagnózis felállítását: „Azt se tudtam, mit akarok neki mondani… Ki vagyok én, hogy tanácsot adjak...? Nem okoskodni kellett volna, csak hallgatni, aztán egyszer úgyis hazament volna. Én vagyok a hibás, én vagyok a hibás az egészért.” Ilyen gondolatok kavarogtak a fejében, a lelkében. „Isten nem lehet gonosz, és én nem tudtam neki bebizonyítani! Még csak nem is tiltakoztam…” Aztán eljött az alvás ideje, amikor a megváltó álom szokott aláereszkedni a sötét égből.

A fiatal pap gyermekkora iskolájában járt, de ő nem volt gyermek. A kémia terem előtti folyosót időközben kivégzőhellyé alakították. Vagy már gyermekkorában is annak látta, csak nem merte senkinek bevallani? A szobában sorban álltak az elítéltek, fejükön zsákkal, és csendben, nyugodtan várták a kivégzésüket. A fiatal pap először kívülről látta a jelenetet, amely szörnyű volt, de mégis valami furcsa derű lengte be a precíz folyamatot. A hóhér egy nagy késsel egymás után vágta le a halálraítéltek fejét, mintha csak egy vadhajtás lett volna egy kisebb bokron. A zsákos fejű emberek, mintha látták volna, hogy az előttük levővel végeztek, és katonásan léptek a helyükbe, hogy rajtuk folytatódjon a kivégzés. Ekkor a hóhér azt mondta, hogy elmegy ebédelni, és a fiatal pap felé fordult. „Jövök egy óra múlva, addig odaadom a kulcsot.” A fiatal pap észrevétlenül az álom cselekvő részese lett. Mivel még voltak kivégzésre várók, így valakinek vigyázni kellett rájuk, habár a legkisebb jelét se adták, hogy menekülőre fognák a dolgot. Egyszer csak az a megmagyarázhatatlan ötlete támadt, hogy ha a hóhér olyan egyszerűen és pontosan végezte a megbízását, akkor mért ne próbálhatná ki ő is. Bele is kezdett, és szépen levágott két fejet, hirtelen egymásután. Nem volt sikoly, nem volt fájdalom, nem volt még vér se. De halál, az volt, és nagyon egyszerű volt.

Ekkor hirtelen változott az álomkép. A fiatal pap egy bíróságon találta magát, ahol ő volt az elítélt, és éppen az ítéletet hirdették ki: „Halál!” Hirtelen nem is tudta, hogy miért. „De hát mit tettem?” – ezt a kérdést nem rettegve, üvöltve mondta, hanem csak mintegy kíváncsi gyerek, aki nem tudja, hogy mi ragadt rá a hátára, amikor kijött a bokorból. „Megöltél két gyereket, és elástad őket” – hangzott valahonnan a kétséget nem ismerő válasz. A fiatal pap emlékezetében úgy állt meg ez az igazság, hogy teljesen biztos volt ebben, és nem is tiltakozott ellene. „Igen, tényleg megtettem. Most már emlékszem. Csak eddig nem jutott eszembe. De tényleg, tudom, hogy megtettem. Megérdemlem a halálbüntetést. Bűnös vagyok. Meg kell halnom. Meg fogok halni. Én vagyok a bűnös, én vagyok a bűnös az egészért.” Különös nyugalom szállta meg a lelkét. Nem nagy, erős és minden félelmet eloszlató békesség, hiszen nem is volt mit eloszlatni. Inkább olyasmihez volt hasonlítható ez az érzés, mint amikor a szemetet a kukába dobjuk a zsebünkből. Eddig kényelmetlenül szorított, nem akartuk az utcán elszórni, messze volt a kuka, valami szorított, már el is felejtettük, hogy mi az, és amikor megláttuk a kukát, beugrott: „A szemét a kukába való.”

Ekkor a fiatal pap felébredt, de az álomban tapasztalt szinte közönyös békével szöges ellentétben kimondhatatlan öröm szállta meg, amit egy teljesen tiszta és tudatos gondolat sűrített össze egy végtelenül felszabadító felismeréssé: „Igen, nekem meg kellene halnom, mert bűnös vagyok, de megváltott Jézus.”



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghallod a szavam, kedves Ferenc pápa?

Kedves Ferenc pápa! Örülök, hogy te vagy a pápa! Jézus nagyon szeret téged és csodálatos terve van veled! Hadd mutatkozzak be egy kicsit! Cseh Péter Mihálynak hívnak. 37 éves vagyok, 10 éve római katolikus papként szolgálok. Hálás vagyok ezért, és szeretem a katolikus Egyházat! Papi jelmondatom: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Márk 3,5) Magyarországon élek, ahol készülünk a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Épp ezekben a hetekben tartottuk volna eredetileg, de te úgy döntöttél, hogy fussunk neki inkább egy év múlva! Adja az Úr, hogy sikerüljön! A pécsi egyházmegye papja vagyok. 2020. augusztus 5-e óta Szabadszentkirályon plébániai kormányzóként szolgálok, mert ide küldött a pécsi egyházmegye apostoli kormányzója, Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr. Összesen 14 kis település népe van rám bízva, hogy imádkozzak értük és hirdessem nekik az örömhírt. Az elmúlt egy hónapban sok öröm és sok nehézség közepette megkezdtem itt ezt a szolgálatot. Hála a Feltámadt Jézus Krisztusnak, m

Ismered a megbocsátás 5 lépcsőfokát?

A megbocsátás és a bocsánatkérés kegyelme Jézus Krisztus megváltó kereszthalálának legnagyobb gyümölcse. Ó, milyen sokat elmélkedtek már erről a szentek kétezer év alatt! Nagyon sok csodát megéltem már ezzel az egyszerű kis imával kapcsolatban. Hittel imádkozd végig mindenkiért, aki csak eszedbe jut! A kipontozott részbe mondd be a személyt, aki megjelenik elméd képernyőjén. Bárki lehet az, akár élő, akár elhunyt lélek. Az is fontos, hogy hangosan mondd ki, bízva a KEGYELEM erejében! Jó, ha megismétled, addig, amíg fel nem puhul a szíved a bűnbánat öröme és kegyelme hatására. Aki szeretne jó könyvet olvasni, a bűnbánat, kiengesztelődés, megbocsátás erejéről, annak szívből ajánlom Basilea Schlink: Bűnbánat - örömteljes élet; illetve ugyanez a szerző Győzelem a bűn felett című könyvét. Azt hiszem a témába vág még Neal Lozano: Eloldozva című könyve is a keresztény szabadító szolgálatról. A megbocsátás lépcsőfokai: Én megbocsátok: Uram, Jézus Krisztus, megbocsátok ……. testvérem

Miből születik az igazi öröm?

Máté evangéliuma 11,2-11 Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!” Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták: ’Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse az utat te előtted.’ Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem tá

Végül is mire jó ez az egész cölibátus dolog?

Kis tacskó voltam 2004. február 15-én, amikor elsőéves kispapként felkértek, hogy írjak egy cikket a cölibátusról a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatók által szerkesztett újságjába. Akkor ilyen szépen gondoltam a dolgot: Gondolatok a cölibátusról "Nem mindenki érti meg ezt a dolgot." (Mt 19,11) "Fiam, itt az idő, hogy megnősülj! Miért nem keresel már magadnak valakit?" Ki az közülünk, akinek ismeretlenek ezek a gondolatok? Senki. Mindenki találkozott már ezekkel a közhelyekkel a házasság, a családalapítás kapcsán. Van valami ebben a gondolkozásban, ami megsért bennünket. Nem lehet azt mondani, hogy "eljött az ideje a házasságnak", mert ha így tennénk, akkor csak vakon engedelmeskednénk a kényszernek. Miért a házasságról kezdtem el beszélni, ha a cölibátus a témám? Azért, mert úgy gondolom, hogy a két életállapotot nem érthetjük meg egymás nélkül. Mindkettőnél a szabad, felelősségteljes elköteleződés van a középpontban. Mindkettőnél a

Melyik képességedre vagy a legbüszkébb?

Mindegyikünknek külön feladatot ad Márk evangéliuma 13,33-37 Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok! Ezek az evangélium igéi! Kedves Testvérek! Az adventi időszak központi témája a várakozás, a remény felkeltése. Egyértelmű, hogy a középpontban az van, hogy várjuk a kis Jézus megszületését. Nagyon sok szemlélődési lehetőséget ad ez az időszak. Szemléljük a Szűzanyát, az ő hitét. Ugyanakkor szemléljük azt is, hogy az Úr második eljövetelére hogyan készít fel minket az evangélium. A mai evangéliumnak is a központi témája ez