Ugrás a fő tartalomra

Akarsz-e megismerni egy különleges, szentáldozás utáni imát?




 Kalkuttai Szent Teréz anya a szentáldozás pillanatában

A kenyérszaporítás maradékának spirituális értelmezése

Lukács evangéliuma 9,11-17
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze. Ezek az evangélium igéi.

Kedves Testvérek!

Az Egyház hagyománya, hogy a kenyérszaporítási történeteket mindig összefüggésbe hozzuk az Oltáriszentség imádásával, az eucharisztikus lakomával, a szentmise csodájával. A kenyérszaporítás önmagában, mint jóllakatási csoda eltörpül amellett a hatalmas csoda mellett, ami mindig végbe megy, amikor a pap azt mondja, hogy: „Ez az én testem.” Igen ám, de itt van az, hogy másként kellett hinni abban, hogy Jézus képes abból a kevés kenyérből és kevés halból hatalmával a sokaságot jóllakatni és megsokasítani azt a kicsit, mint abban hinni, hogy Jézus megjelenik az Oltáriszentségben. Hasonlítsuk össze a két hitet!

Az egyik hit igénye az, hogy ne legyünk éhesek fizikailag. Ez egy jól kiszámítható rendszer szerint újra és újra visszatér. Megfigyeljük a saját életünkben, reggel hét óra körül tudunk reggelizni, vagy nyolc órakor. Délben már, dél és kettő óra között újra szükségünk van ételre. Tulajdonképpen teljesen kiszámítható módon éhezünk. Ha délben nem eszünk, akkor délután négy órára olyan éhesek leszünk, mintha soha életünkben nem ettünk volna. Tehát abban hinni, hogy van elegendő étel, sőt abban hinni, hogy Jézus képes megsokasítani azt a kicsit, ez a hit éppen úgy eltörpül amellett a hit mellett, amiben most hinni kellene nekünk, hogy most Jézus itt lesz köztünk. Mint ahogyan az előbb említettem, hogy maga a csoda nagysága, hogy ott az a kenyér és hal megszaporodott, az eltörpül a most jelen lévő csoda nagysága mellett.

Tehát csoda és csoda, hit és hit között különbség van. Lényegi különbség. Lényegi különbség abban hinni, hogy jól fogunk lakni fizikailag, vagy pedig abban hinni, hogy Isten maga megjelenik a kenyér és a bor színe alatt. Persze látjuk, hogy itt nem volt annyi hit az apostolokban, hogy azt mondják, hogy „Mester, te vagy a világ Ura. Mi már megvallottuk. Pétertől hallottuk, hogy te vagy az Isten Fia. Akkor kérjük, hogy magadhoz, istenségedhez méltó csodát tegyél.” Tehát az apostolok egyáltalán nem látták azt, hogy ott mi történik. Vajon ha az apostolok velünk helyet cserélnének, akkor ők most a mi tudásunkkal hogyan tekintenének vissza erre a történetre. Vagy egy kicsit bonyolultabbat kérdezek. Azok az apostolok, akik ott voltak, milyen hitet várnak el tőlünk, akik a mennyből néznek minket? Mert a szentek és az angyalok nézik a mi hitünk harcát. Milyen hitet várnak el tőlünk? 

Olyan könnyen eljövünk a szentmisére. Úgy is mondhatnám, olyan könnyen elmegyünk a szentmiséről. Sokszor csodálkozom azon, hogy milyen hamar kiürül a templom a mise után. Amikor étkezünk otthon, legalábbis vasárnap, megállunk, megnyugszunk. Kicsit ülünk egy helyben, nem szaladunk. A szentmise után nem kéne sokkal inkább elmélyedni, hogy mi történt most. Olyan könnyen átszaladunk a szentmise titkán. Mint ahogyan az apostolok nem vették észre azt, hogy Jézus adhatna nekik kenyeret, úgy mi olyan könnyen elmegyünk amellett, hogy az a szentostya, amit magunkhoz veszünk, az Krisztus teste és minden áldás forrása. Minden áldás forrása! Az anyagi áldás forrása. Lelki áldás forrása. A szabadulás áldásának forrása. A védelem áldásának a forrása. Egyáltalán mit jelentenek ezek az áldások? Van, aki munkanélküli. Van, aki beteg. Van, aki valamilyen teher alatt fogolynak érzi magát. Van, aki fél a jövőtől. Ezek azok a szenvedések, ezek azok a kísértések, terhek, amik érnek minket, mindenkit. No, de ezekre az áldozás által keressük a megoldást? Van-e valakiben olyan gondolat, amikor elveszíti a munkáját, mondjuk, kedden kirúgják az állásából és azt mondja, hogy ma este elmegyek szentmisére, megáldozok. Olyan hittel fogok megáldozni, hogy hiszem, hogy a Krisztus teste által megkapom most az anyagi áldást. Újra lesz munkám. Vagy egy másik példa. Azt mondja az orvos, hogy nézze hölgyem, én nem tudok segíteni. Úgy látjuk itt a vizsgálatok alapján, hogy súlyos áttétes daganat van az Ön testében. Statisztikák alapján százból kilencvenöt ember egy éven belül elhalálozik. Elkezdhetjük a kemoterápiát. Ismerősek ezek a gondolatok. Kinek, kinek esetleg a saját életéből, vagy ismerősök, barátok köréből. Van-e valakinek olyan reakciója erre, hogy én elmegyek áldozni, mert ott van a gyógyulás forrása?

Azt mondja, Szent Pál apostol a Korinthusiaknak írt levelében, hogy: „Szüntelenül hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért.” (1Kor 1,4-5) Tehát Isten kegyelméért hálát adok, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban. Tehát tietek a kegyelem. Mire való ez a kegyelem? Hogy mindenben gazdagok lettetek Őbenne. Minden igében, minden ismeretben, mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek. Úgy, hogy semmiféle kegyelmi adománynak nem vagytok híjával. Ezt húztam alá a Bibliámban. Semmiféle kegyelmi adománynak nem vagytok híjával. Ezt mondja, hogy Krisztusban ez a mienk. Ugyanebben a levelében, a 11. fejezetben kifejti az Úr vacsorájának helyes megünneplését. Amiben azt mondja, hogy vizsgáljuk meg magunkat, amikor az Úr testét és vérét magunkhoz vesszük, mert hogyha nem tartjuk azt annak, ami, hogy azáltal minden áldást megkaptunk, hogy az más, mint a földi táplálék. Más, mint bármilyen emberi segítség. Tehát ha ezt nem tesszük meg, akkor saját ítéletünket esszük és isszuk. Ezért van köztetek sok beteg és gyengélkedő és sokan meghaltak.

Kenyérszaporítás történetét ajánlja nekünk az Egyház, Krisztus szent teste és vére napjának evangéliumaként. Miért? Miért nem az utolsó vacsora elbeszéléseket hozzuk? Azért, mert a kenyérszaporítás csodája, ahogy mondtam, utal az Eucharisztia csodájára. De akkor nézzünk meg egy apró részletet. Nem tudom, most nem alkalmas ennyi idő arra, hogy kifejtsem minden egyes részét a szentmisére vonatkoztatva. De ezt ki-ki maga megteheti a Szentlélek vezetése által. Nézzük meg az utolsó mondatot! „Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárnyi maradékot szedtek össze.” Ezt a maradékot a szentmisére hogyan vonatkoztathatjuk? Mondhatjuk azt, hogy természetesen minden szentmisén marad szentostya, amit elhelyezünk a tabernákulumban, azért, hogy a két mise között, valakihez hirtelen beteghez kell menni, tudjuk elvinni a szentostyát. Ugye ez egy praktikus intézkedése az Egyházi hagyománynak.

Nézzük ennek a résznek a spirituális magyarázatát. Ugye fizikailag ezek az emberek jóllaktak. Ebben az értelemben egy kicsit sántítani fog a hasonlat. Olyan tulajdonképpen sosincs, hogy mi teljes mértékben a szentáldozásból minden kegyelmet aktualizálni tudnánk magunkban. Mert ha ez száz százalékig megtörténne, akkor itt abban a pillanatban üdvözülnénk, ahogy megáldoztunk. Mert abban a pillanatban egyrészt belehalnánk a tudatba, hogy itt most Isten testét vettük magunkhoz. Másrészt nemcsak azért halnánk bele, hogy félelemből és tiszteletből. Egyszerűen azért, mert a szerelemmel egyesülve beteljesedik a küldetésünk. 

Tehát eleve nem tudjuk a szentáldozást olyan felkészültséggel elvégezni, mint mondjuk, ahogyan maga a Szűzanya áldozhatott. A Szűzanya biztos, hogy mindig a kegyelem állapotában áldozott. Biztos, hogy mindig maximálisan teljes mértékben azzal a szeretettel fogadta az Urat, amivel az Úr kívánta, hogy őt fogadják. Mi van a maradékkal? Azt mondja Jézus, szedjétek össze. Többet nem tudunk róla. De Jézus gondoskodása alapján feltételezhetjük, hogy később kiosztották a szegényeknek. Vagy valami más bölcs intézkedést hozott az Úr. De spirituális értelemben a szentmisében a szentáldozásunkból kapott kegyelemből, amit nem használtunk fel, mi van azzal a maradékkal. Mi ezt így nem is tudjuk meghatározni. Mert a fizikai ételről mondhatjuk, hogy tizenkét kosár, vagy huszonhat, vagy akármennyi, hogy éppen milyen szimbolikus értelmezést akar fűzni az író.  De mi van azzal amaradékkal, hogy én nem figyeltem igazán úgy oda, hogy máshol jártam. Igazából már az áldozás után két perccel azon aggódtam, hogy hétfőn mi lesz a sárga csekkekkel a postán és így tovább. Tehát hogy nem teljes mértékben azzal a szeretettel köszöntöttem az Urat, amivel Ő akarta, hogy köszöntsem. Így tehát mondhatjuk, hogy kegyelmeket elpazaroltunk. De az az Úrnál nyilván öröktől fogva és örökké megvan. Ezt a mennyiségi szemléletet persze tudom, hogy nem lehet ennyire szoros értelembe átvinni spirituális dimenzióba. De azért mégis a szentek tanúságtétele az, hogy felajánlhatjuk azt a szeretetet, amit kaptunk, de nem tudtuk igazán befogadni, valamilyen szándékra.

„Uram, add oda annak a betegnek, akiről a héten hallottam: annak a munkatársamnak. Add oda az én áldozásomnak azt a kegyelmi részét, amit az én saját kicsinyhitűségem miatt most nem tudtál nekem adni.  Nekem akartad adni, már az enyém is volt, de kifolyt a szívemből figyelmetlenségem miatt. Azt az áldást, amit te jó szívből teljes egészében nekem adtál volna, Uram, azt a maradékot, te magad szedd össze és add oda annak a betegnek, akiről a héten hallottam. Azért pedig, amit én magam befogadtam, azért szeretetből hálát adok.” Gyakoroljuk ezt! Ez is a szentmisére való készülésnek, a szentmise átélésének egyik nagyon fontos jó tanácsa lehet. Ámen!

Imához szentírási részlet: Szolgálat a szentélyben (Leviták 10,6-20)

Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2019. június 19. lejegyezte: Kárpáti Angéla
Kérdések a reflexióhoz:
1.      Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.      Hiszel abban, hogy Jézus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben?
Milyen a te saját szentáldozás utáni imád?
Szeretettel: Péter atya

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghallod a szavam, kedves Ferenc pápa?

Kedves Ferenc pápa! Örülök, hogy te vagy a pápa! Jézus nagyon szeret téged és csodálatos terve van veled! Hadd mutatkozzak be egy kicsit! Cseh Péter Mihálynak hívnak. 37 éves vagyok, 10 éve római katolikus papként szolgálok. Hálás vagyok ezért, és szeretem a katolikus Egyházat! Papi jelmondatom: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Márk 3,5) Magyarországon élek, ahol készülünk a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Épp ezekben a hetekben tartottuk volna eredetileg, de te úgy döntöttél, hogy fussunk neki inkább egy év múlva! Adja az Úr, hogy sikerüljön! A pécsi egyházmegye papja vagyok. 2020. augusztus 5-e óta Szabadszentkirályon plébániai kormányzóként szolgálok, mert ide küldött a pécsi egyházmegye apostoli kormányzója, Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr. Összesen 14 kis település népe van rám bízva, hogy imádkozzak értük és hirdessem nekik az örömhírt. Az elmúlt egy hónapban sok öröm és sok nehézség közepette megkezdtem itt ezt a szolgálatot. Hála a Feltámadt Jézus Krisztusnak, m

Hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben?

Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai, az agy- és a biológiai halál állapotát. A klinikai halálból vissza lehet hozni az embert sérülés nélkül. Az agyhalálból csak sérüléssel. A biológiai halálból nincs visszaút. Jézus feltámasztotta a biológiai halál állapotában levő Lázárt, aki már négy napja meghalt. Már szaga volt. (János 11) Jézus Krisztus azt mondta, hogy támasszunk föl halottakat. Én még nem támasztottam föl halottakat. Az én válaszom Jézus parancsára: "Igen, Mester. Megtesszük! De mondd meg, hogyan!" Hiszem, hogy az alábbi elmélet helyes. De őszintén kész vagyok változtatni rajta, ha jobbat találok. Tehát hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben? Hallgasd meg a lelkigyakorlatomat, mely a 7 lépést veszi sorra, majd pedig külön a 3 fontos kérdésről szóló beszédemet!

Hokiztál már?

1993-ban tízéves voltam, amikor az osztálytársaim felvilágosítottak. Bár elég ügyetlenül kezdték. Világosan emlékszek a napra. A helyre. A hangulatra. Reggel volt. Iskolaudvar. Kezdődött a suli. A bicikli lezárása után éppen az osztálytársaimhoz sétáltam oda, három-négy fiúhoz. Az egyik vihogva, vigyorogva kérdezte: - Hokiztál már? Nem értettem igazán a kérdés körüli hangulatot, csak éreztem. Minden ember éghajlatot teremt maga körül. Fülledt éghajlat volt akkor. Értetlenül visszakérdeztem: -Földeákon hokizni?

Hogy néz ki egy hétköznapi ördögűzés?

Anthony Hopkins A rítus című filmben Az erősebb legyőzi az erőst Lukács evangélium 11,14-23 Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el

Végül is mire jó ez az egész cölibátus dolog?

Kis tacskó voltam 2004. február 15-én, amikor elsőéves kispapként felkértek, hogy írjak egy cikket a cölibátusról a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatók által szerkesztett újságjába. Akkor ilyen szépen gondoltam a dolgot: Gondolatok a cölibátusról "Nem mindenki érti meg ezt a dolgot." (Mt 19,11) "Fiam, itt az idő, hogy megnősülj! Miért nem keresel már magadnak valakit?" Ki az közülünk, akinek ismeretlenek ezek a gondolatok? Senki. Mindenki találkozott már ezekkel a közhelyekkel a házasság, a családalapítás kapcsán. Van valami ebben a gondolkozásban, ami megsért bennünket. Nem lehet azt mondani, hogy "eljött az ideje a házasságnak", mert ha így tennénk, akkor csak vakon engedelmeskednénk a kényszernek. Miért a házasságról kezdtem el beszélni, ha a cölibátus a témám? Azért, mert úgy gondolom, hogy a két életállapotot nem érthetjük meg egymás nélkül. Mindkettőnél a szabad, felelősségteljes elköteleződés van a középpontban. Mindkettőnél a