A
kenyérszaporítás maradékának spirituális értelmezése
Lukács evangéliuma 9,11-17
Jézus
egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő
szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást
kerestek nála, azokat meggyógyította.
A
nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet –
figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet
keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik
enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El
kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi
volt ott.
Akkor
meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is
tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a
két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s
tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután
mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek
össze. Ezek az
evangélium igéi.
Kedves Testvérek!
Az Egyház hagyománya, hogy a
kenyérszaporítási történeteket mindig összefüggésbe hozzuk az Oltáriszentség
imádásával, az eucharisztikus lakomával, a szentmise csodájával. A kenyérszaporítás önmagában, mint jóllakatási
csoda eltörpül amellett a hatalmas csoda mellett, ami mindig végbe megy, amikor
a pap azt mondja, hogy: „Ez az én testem.” Igen ám, de itt van az, hogy
másként kellett hinni abban, hogy Jézus képes abból a kevés kenyérből és kevés
halból hatalmával a sokaságot jóllakatni és megsokasítani azt a kicsit, mint
abban hinni, hogy Jézus megjelenik az Oltáriszentségben. Hasonlítsuk össze a
két hitet!
Az egyik hit igénye az, hogy ne
legyünk éhesek fizikailag. Ez egy jól kiszámítható rendszer szerint újra és
újra visszatér. Megfigyeljük a saját életünkben, reggel hét óra körül tudunk
reggelizni, vagy nyolc órakor. Délben már, dél és kettő óra között újra
szükségünk van ételre. Tulajdonképpen teljesen kiszámítható módon éhezünk. Ha
délben nem eszünk, akkor délután négy órára olyan éhesek leszünk, mintha soha
életünkben nem ettünk volna. Tehát abban hinni, hogy van elegendő étel, sőt
abban hinni, hogy Jézus képes megsokasítani azt a kicsit, ez a hit éppen úgy
eltörpül amellett a hit mellett, amiben most hinni kellene nekünk, hogy most
Jézus itt lesz köztünk. Mint ahogyan az előbb említettem, hogy maga a csoda nagysága, hogy ott az a kenyér
és hal megszaporodott, az eltörpül a most jelen lévő csoda nagysága mellett.
Tehát csoda és csoda, hit és hit között különbség van. Lényegi különbség.
Lényegi különbség abban hinni, hogy jól fogunk lakni fizikailag, vagy pedig
abban hinni, hogy Isten maga megjelenik a kenyér és a bor színe alatt.
Persze látjuk, hogy itt nem volt annyi hit az apostolokban, hogy azt mondják,
hogy „Mester, te vagy a világ Ura. Mi már
megvallottuk. Pétertől hallottuk, hogy te vagy az Isten Fia. Akkor kérjük, hogy
magadhoz, istenségedhez méltó csodát tegyél.” Tehát az apostolok egyáltalán
nem látták azt, hogy ott mi történik. Vajon ha az apostolok velünk helyet
cserélnének, akkor ők most a mi tudásunkkal hogyan tekintenének vissza erre a
történetre. Vagy egy kicsit bonyolultabbat kérdezek. Azok az apostolok, akik ott voltak, milyen hitet várnak el tőlünk,
akik a mennyből néznek minket? Mert a szentek és az angyalok nézik a mi hitünk
harcát. Milyen hitet várnak el tőlünk?
Olyan könnyen eljövünk a
szentmisére. Úgy is mondhatnám, olyan könnyen elmegyünk a szentmiséről. Sokszor
csodálkozom azon, hogy milyen hamar kiürül a templom a mise után. Amikor
étkezünk otthon, legalábbis vasárnap, megállunk, megnyugszunk. Kicsit ülünk egy
helyben, nem szaladunk. A szentmise után nem kéne sokkal inkább elmélyedni,
hogy mi történt most. Olyan könnyen átszaladunk a szentmise titkán. Mint
ahogyan az apostolok nem vették észre azt, hogy Jézus adhatna nekik kenyeret,
úgy mi olyan könnyen elmegyünk amellett, hogy az a szentostya, amit magunkhoz veszünk, az Krisztus teste és minden
áldás forrása. Minden áldás forrása! Az anyagi áldás forrása. Lelki
áldás forrása. A szabadulás áldásának forrása. A védelem áldásának a forrása.
Egyáltalán mit jelentenek ezek az áldások? Van, aki munkanélküli. Van, aki
beteg. Van, aki valamilyen teher alatt fogolynak érzi magát. Van, aki fél a
jövőtől. Ezek azok a szenvedések, ezek azok a kísértések, terhek, amik érnek
minket, mindenkit. No, de ezekre az áldozás által keressük a megoldást? Van-e
valakiben olyan gondolat, amikor elveszíti a munkáját, mondjuk, kedden kirúgják
az állásából és azt mondja, hogy ma este elmegyek szentmisére, megáldozok.
Olyan hittel fogok megáldozni, hogy hiszem, hogy a Krisztus teste által
megkapom most az anyagi áldást. Újra lesz munkám. Vagy egy másik példa. Azt
mondja az orvos, hogy nézze hölgyem, én nem tudok segíteni. Úgy látjuk itt a
vizsgálatok alapján, hogy súlyos áttétes daganat van az Ön testében.
Statisztikák alapján százból kilencvenöt ember egy éven belül elhalálozik.
Elkezdhetjük a kemoterápiát. Ismerősek ezek a gondolatok. Kinek, kinek esetleg
a saját életéből, vagy ismerősök, barátok köréből. Van-e valakinek olyan reakciója erre, hogy én elmegyek áldozni, mert
ott van a gyógyulás forrása?
Azt mondja, Szent Pál apostol a
Korinthusiaknak írt levelében, hogy: „Szüntelenül
hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért.” (1Kor 1,4-5) Tehát Isten
kegyelméért hálát adok, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban. Tehát tietek
a kegyelem. Mire való ez a kegyelem? Hogy mindenben gazdagok lettetek Őbenne.
Minden igében, minden ismeretben, mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek.
Úgy, hogy semmiféle kegyelmi
adománynak nem vagytok híjával. Ezt húztam alá a Bibliámban. Semmiféle
kegyelmi adománynak nem vagytok híjával. Ezt mondja, hogy Krisztusban ez a
mienk. Ugyanebben a levelében, a 11. fejezetben kifejti az Úr vacsorájának
helyes megünneplését. Amiben azt mondja, hogy vizsgáljuk meg magunkat, amikor
az Úr testét és vérét magunkhoz vesszük, mert hogyha nem tartjuk azt annak,
ami, hogy azáltal minden áldást megkaptunk, hogy az más, mint a földi táplálék.
Más, mint bármilyen emberi segítség. Tehát ha ezt nem tesszük meg, akkor saját
ítéletünket esszük és isszuk. Ezért van köztetek sok beteg és gyengélkedő és
sokan meghaltak.
Kenyérszaporítás történetét
ajánlja nekünk az Egyház, Krisztus szent teste és vére napjának evangéliumaként.
Miért? Miért nem az utolsó vacsora elbeszéléseket hozzuk? Azért, mert a kenyérszaporítás csodája,
ahogy mondtam, utal az Eucharisztia
csodájára. De akkor nézzünk meg egy apró részletet. Nem tudom, most nem
alkalmas ennyi idő arra, hogy kifejtsem minden egyes részét a szentmisére
vonatkoztatva. De ezt ki-ki maga megteheti a Szentlélek vezetése által. Nézzük
meg az utolsó mondatot! „Miután
mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárnyi maradékot szedtek össze.”
Ezt a maradékot a szentmisére hogyan vonatkoztathatjuk? Mondhatjuk azt, hogy
természetesen minden szentmisén marad szentostya, amit elhelyezünk a
tabernákulumban, azért, hogy a két mise között, valakihez hirtelen beteghez
kell menni, tudjuk elvinni a szentostyát. Ugye ez egy praktikus intézkedése az
Egyházi hagyománynak.
Nézzük ennek a résznek a
spirituális magyarázatát. Ugye fizikailag ezek az emberek jóllaktak. Ebben az
értelemben egy kicsit sántítani fog a hasonlat. Olyan tulajdonképpen sosincs, hogy mi teljes mértékben a szentáldozásból
minden kegyelmet aktualizálni tudnánk magunkban. Mert ha ez száz
százalékig megtörténne, akkor itt abban a pillanatban üdvözülnénk, ahogy
megáldoztunk. Mert abban a pillanatban egyrészt belehalnánk a tudatba, hogy itt
most Isten testét vettük magunkhoz. Másrészt nemcsak azért halnánk bele, hogy
félelemből és tiszteletből. Egyszerűen azért, mert a szerelemmel egyesülve beteljesedik a küldetésünk.
Tehát eleve nem tudjuk a
szentáldozást olyan felkészültséggel elvégezni, mint mondjuk, ahogyan maga a
Szűzanya áldozhatott. A Szűzanya biztos, hogy mindig a kegyelem állapotában
áldozott. Biztos, hogy mindig maximálisan teljes mértékben azzal a szeretettel
fogadta az Urat, amivel az Úr kívánta, hogy őt fogadják. Mi van a maradékkal?
Azt mondja Jézus, szedjétek össze. Többet nem tudunk róla. De Jézus
gondoskodása alapján feltételezhetjük, hogy később kiosztották a szegényeknek.
Vagy valami más bölcs intézkedést hozott az Úr. De spirituális értelemben a
szentmisében a szentáldozásunkból kapott kegyelemből, amit nem használtunk fel,
mi van azzal a maradékkal. Mi ezt így nem is tudjuk meghatározni. Mert a
fizikai ételről mondhatjuk, hogy tizenkét kosár, vagy huszonhat, vagy
akármennyi, hogy éppen milyen szimbolikus értelmezést akar fűzni az író. De mi van azzal amaradékkal, hogy én nem
figyeltem igazán úgy oda, hogy máshol jártam. Igazából már az áldozás után két
perccel azon aggódtam, hogy hétfőn mi lesz a sárga csekkekkel a postán és így
tovább. Tehát hogy nem teljes mértékben azzal a szeretettel köszöntöttem az
Urat, amivel Ő akarta, hogy köszöntsem. Így tehát mondhatjuk, hogy kegyelmeket
elpazaroltunk. De az az Úrnál nyilván öröktől fogva és örökké megvan. Ezt a
mennyiségi szemléletet persze tudom, hogy nem lehet ennyire szoros értelembe
átvinni spirituális dimenzióba. De azért mégis a szentek tanúságtétele az, hogy felajánlhatjuk azt a szeretetet,
amit kaptunk, de nem tudtuk igazán befogadni, valamilyen szándékra.
„Uram,
add oda annak a betegnek, akiről a héten hallottam: annak a munkatársamnak. Add
oda az én áldozásomnak azt a kegyelmi részét, amit az én saját kicsinyhitűségem
miatt most nem tudtál nekem adni. Nekem
akartad adni, már az enyém is volt, de kifolyt a szívemből figyelmetlenségem
miatt. Azt az áldást, amit te jó
szívből teljes egészében nekem adtál volna, Uram, azt a maradékot, te magad
szedd össze és add oda annak a betegnek, akiről a héten hallottam.
Azért pedig, amit én magam befogadtam, azért szeretetből hálát adok.” Gyakoroljuk ezt! Ez is a
szentmisére való készülésnek, a szentmise átélésének egyik nagyon fontos jó
tanácsa lehet. Ámen!
Imához
szentírási részlet: Szolgálat a szentélyben (Leviták 10,6-20)
Szekszárd,
Nagydorog, Sejttalálkozó, 2019. június 19. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható
youtube: 724. Lk 9,11-17 A kenyérszaporítás maradékának spirituális értelmezése (2013.06.01.)
Kérdések a
reflexióhoz:
1.
Melyik
gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.
Hiszel abban, hogy Jézus valóságosan jelen van
az Oltáriszentségben?
Milyen a te saját szentáldozás
utáni imád?
Szeretettel:
Péter atya