Mindegyikünk mindenki előtt mindenkiért és mindenért bűnös
Lukács evangéliuma 18,9-14
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják. Ezek az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Miért nem nyert bűnbocsánatot a farizeus, és ment haza békességben, lelkében megigazultan a vámos? Könnyű a kérdés, hogy ha innen nézzük, de nehezebb, hogy ha onnan nézzük, hogy vajon hogyan lehetne ezt a farizeust megtéríteni. Hiszen egészen biztos a dolgában és szinte kirobbanthatatlan álláspontja van. Nem azt mondja, hogy neki nincs bűne. Hiszen minden egyes zsidó ember ismerte a bűnbánati zsoltárokat. Voltak olyan áldozati szertartások, amiben bűnért engesztelésül ajánlottak fel valamilyen állatáldozatot. Tehát a farizeus nem azt gondolta magáról, hogy ő bűntelen, hanem valami mást gondolt magáról. Amiben viszont egészen következetes és szilárd meggyőződéssel rendelkezett. Mi volt ez? Az, hogy ő azt gondolta magáról, hogy nekem van valamennyi bűnöm, a másiknak is van valamennyi bűne és a kettőnek nincs köze egymáshoz.
A beszédéből kitűnik az, hogy teljesen elszigetelten gondolkodik. Azt mondja, nem vagyok olyan, mint a többi ember. Azt mondja, hogy ő mit tesz, és hogy mindenemből, amim van, adok. Teljesen úgy gondolkodik, hogy van az ő élete és van másoknak is az élete. Tulajdonképpen minden ember így indul, így gondolkodik, hogy értelmünk tudatára ébredünk. Enyém, tied, övé - tanuljuk a birtokos névmásokat. Ha egy másik nyelvet, ha megtanulunk a szavak tanulásakor, talán a legelső szavak között szerepel ez. Ez egy nagyon naiv kiinduló pont. Ebből fakad minden pártoskodás a világban. Ezt nagyon jól ki lehet használni mesterséges feszültségek keltésére. Amiből nagyon valós problémák születhetnek. Például kifejezetten a másik elpusztítására való törekvés.
Tehát ez az álláspont, hogy igen nekem vannak bűneim, de azok igazából nem túl nagyok. Másiknak pedig vannak bűnei, azok nem az én bűneim. Hogyha összehasonlítjuk, akkor az övé az nagyobb. Azért én még sem vagyok nagyon nagy bűnös, mint az, aki most épp Afrikában törzsi háború során egyedül kiírt egy szomszéd falut. Ilyet olvashatunk, vagy hallhatunk ilyen híreket. Igen, nekem is vannak bűneim. Késtem a miséről. Csúnyán beszéltem. Aztán valakire egy picit haragudtam. Akkor elmondom, hogy ezek az én bűneim. Ez egy nagyon naiv hozzáállás az élethez.
Itt most szeretnék bemutatni egy nagyon magas színvonalú hozzáállást. Ami egy lehetséges út lenne a farizeus számára, hogy megtérjen. Ez a magas szintű hozzáállás nem a saját felismerésem. De igyekszem elsajátítani, bár még nem érzem azt, hogy én így gondolkodnék, csak mint egy csodálatos hozzáállást, szemléletet. Dosztojevszkij: Karamazov testvérek című regényéből olvasom azt a részt, amikor Zoszima sztarec, ő egy szentéletű szerzetes volt, visszaemlékszik és elmondja azt, hogy gyerekkorában volt egy testvére, aki nagyon fiatalon meghalt súlyos betegségben. A betegség előtti időszakban nagyon különös dolgokat mondott, amit senki nem értett. Mindenki csak csodálkozott rajta, hogy miket mond. Az egyik ilyen gondolatát a szent életű szerzetes testvérétől. Nyilván mondhatnánk azt, hogy ez Dosztojevszkij gondolata. De most a regény keretébe ágyazva így tálalja elénk. „Kedveseim, drágáim, miért szolgáltok engem? Hát megérdemlem én azt, hogy szolgáljatok? Ha az Isten megkegyelmezne és életben hagyna, én magam szolgálnálak titeket, mert mindnyájunknak kötelességünk egymást szolgálni.” Édesanyánk ezt hallva megcsóválta a fejét: “A betegséged miatt beszélsz így, édes fiam.”- “Anyuskám, boldogságom - mondogatta -, lehetetlen, hogy ne legyen úr és szolga, de hadd legyek én is szolgája a szolgáimnak, ugyanolyan, amilyenek ők nekem. És azt is megmondom, édesanyám, mindegyikünk mindenben bűnös mindenkivel szemben, én pedig a leginkább.” Édesanyánk erre még el is nevette magát, sírt és nevetett: “Ugyan, hát hogy volnál te bűnösebb mindenkinél, mindenki előtt? Vannak rablók, gyilkosok, de micsoda bűnt követhettél volna el te, hogy mindenkinél jobban vádolod magad?”- “Édesanyám, drága vérem - mondta (ilyen meglepő kedveskedő szavakat talált ki akkoriban) -, drága vérem, boldogságom, tudd meg, hogy mindegyikünk mindenki előtt, mindenkiért és mindenért bűnös. Nem tudom, hogyan magyarázzam meg ezt neked, de szinte gyötrelmesen érzem, hogy így van. Hogy is tudtunk eddig így élni, ilyen haraggal - és nem is tudtunk róla?!”
Nehéz ezután bármit is mondani erről a részről. Ez így van! Ez valóban így van. De az hogy bennünk így legyen, szükség van arra, hogy megálljunk és gondolkodjunk. Csak egy nagyon egyszerű példát mondjak arról, hogy hogyan érezhetünk rá erre a kijelentésre, hogy mindegyikünk mindenki előtt mindenkiért és mindenért bűnös.
Mostanában sokat ülök autóban, de nem anyósülésen, hogy stoppolás közben felvettek volna, hanem most a kormánynál ülök. Kaptam autót és nagyon sokszor úgy alakul, hogy sietek és ilyenkor imádkoztam. Megtapasztaltam azt, kiszámoltam, hogy teljesen értelmetlen sietni, mert hiába megyek gyorsabban, ezeken a kanyargós, dombos utakon, előttem halad egy traktor és lehetetlen megelőzni. Az már, szó szerint életveszélyes lenne, hogy bizonyos pontokon megelőzzem. Muszáj lelassítani. Akkor én is szépen megyek negyvennel. Hiába mentem előtte bármennyivel. Elveszett az a nagy előny, amit korábban a gyorshajtással kiharcoltam. Teljesen én hozzá vagyok kötve az előttem haladóhoz, aki lassan megy. Ha ebből a gondolatból próbálnék kitörni, és ugye most visszatérek oda, ahogyan a farizeus gondolkodott a bűnről. Meg ahogy a haldokló gyermeknek az édesanyja mondta, hogy vannak rablók, vannak gyilkosok, de neked milyen bűneid lennének? Ez teljesen az a gondolat, hogy jó én megyek akármennyivel, más mehet akármennyivel és nincs közünk egymáshoz. No, de egy útra vagyunk kényszerítve. Egy útra vagyunk kényszerítve és egy életben vagyunk. Persze gondolhatom én azt, hogy becsukom otthon a házamat, az én házam az én váram. Én ott bármit csinálhatok. Nincs az rossz hatással másokra. Ilyen értelemben mondhatnánk, hogy e miatt nem fog a másik lassabban menni. Nem fog ő több bűnt elkövetni.
De hadd mondjak egy lelki példát arra, hogy igenis van különbség a között, hogy hol, ki megy lelkileg gyorsabban és hol, ki megy lassabban. Nyolc falu tartozik egybe Mágoccsal, mint központtal együtt. Nyolc faluból hétben szoktam szentmisét bemutatni. S látom azt, hogy egy-egy falu egészen más lelkiállapotot mutat, mint a többi. De ez igaz nemcsak a lelkiállapotra, hanem a gazdasági körülményekre is. Nem ismerem minden egyes falu történelmét, de nyilvánvaló az, hogy valaki abban a faluban a hátára vette a többieket. Többet imádkozott. Szorgalmasabb volt, több áldozatot hozott a többiekért. A többiek felmásztak a hátára és vele együtt talán közelebb kerülhettek a Jó Istenhez. Ezt már elmondtam valahol tanításban, hogy megdöbbentő a számomra az, hogy amikor megyek egymás után a falvakba misézni és beérek Egyházaskozárra, tele van a templom. Minden korosztályból vannak. Egy nagyon egészséges korfát mutat a hívek átlagéletkora. Szépen ott vannak családok, idősebbek, fiatalok, ministránsok. Ezen gondolkodtam, hogy miért van ez? S akkor megvilágosította előttem a Szentlélek azt, hogy abban a faluban van egy evangélikus lelkésznő, Erzsike. Harminckét éve ott él. Mondtam neki, hogy te olyan vagy, mint Árpád-házi Szent Erzsébet. Egyszerű lelkülettel, nagy szeretettel imádkozik. Biztos vagyok benne, hogy ez által még a katolikus hívekre is hatással van és többen mennek a templomba. Amit Dosztojevszkij mond, az valójában Szent Pál gondolatának, az Isten szavának a kibontása. „Mert mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét.” (Rómaiaknak 3,23) Ámen!
Imához szentírási részlet: Kóré és pártja lázadása (Számok 16,1-15)
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2019. október 23. lejegyezte: Kárpáti Angéla
Kérdések a reflexióhoz:
- Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
- Mennyire érzed át Dosztojevszkij tanítása szerint, hogy bűnösséged az egyház közösségével kapcsolatban áll? Érted ezt a gondolatot, hogy a bűnöd nemcsak téged sebez meg, hanem az egész világot?
- Miben lassítod, miben gyorsítod az életszentségben a világot?
Szeretettel: Péter atya