Csak ez a nap van,
csak ez a perc.
Kivétel nélkül.
Ébren, szívdobogva
várom, hogy elvigyenek.
Vigyenek.
Váratlan fény
törpül az ajtóm alá,
szomjasan könyörög.
Nyüszítve fogadkozik,
hogy jó lesz, csak
hadd maradhasson.
Mint a kutya abban
a könyvben,
idemenekült hozzám,
mert a közelgő léptek
zajára megrettent.
Kötözzetek össze!
A számra, a boltívet
harapó ajkakra
süssenek bélyeget.
Igen. Odakint, már
ez van.
Kivétel nélkül.
Szirénát ordító
kutyák kerítéséből
font műhattyú-
tollkalap, a birkaszőr-
csöndből
kipréselt állatok.
Igen, mindezek ott
vannak.
És várnak
rám.
Hogy mikor zizzenek
be kattogva réskerí-
téses lázálmokat
hadonászó
fabaglyokat.
Igen, ezt várják.
Hogy a pánik
szőnyegpiszkon térdelő
kulcsos rettenetében
oltalomért hadonásszak
a kékruhás nő
szoknyaszegélye felé.
Kalapos állatok,
fontos kopogások,
kitörölhetetlen
józan lázálmok.
Igen, kivétel nélkül
itt van húsz század
megannyi apró zöreje.
Igen, belehatoltam.
Belétek hatoltam.