Bennem ilyen:
Lukács evangéliuma 24,35-48
Abban az időben az Emmauszból
visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan
ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak
megjelent köztük Jézus, és köszöntötte őket: 'Békesség nektek!' Ijedtükben és
félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: 'Miért
ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és
lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és
csontja, de amint látjátok, nekem van.' Ezután megmutatta nekik a kezét és a
lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így
szólt hozzájuk: 'Van itt valami ennivalótok?' Adtak neki egy darab sült halat.
Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: 'Ezeket mondtam
nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam
Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.' Ekkor megnyitotta
értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: 'Meg van írva, hogy
a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.
Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden
népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Ezek az
evangélium Igéi!
Kedves testvérek!
Azt hallottuk ebből a részletből, hogy csodálkoznak, kételkednek,
hitetlenkedek, pedig látják Jézust maguk előtt. Ebből is látszik, hogy
mennyire nem igaz, és mennyire gyenge az a mondás, amit időnként mondanak az
emberek, hogy hiszem, ha látom. Hogyha látnánk, akkor sem biztos, hogy hinnénk,
hiszen annyira különleges és csodálatos az, hogy ha valaki visszatér a
halálból, pedig biztosak voltunk abban, hogy végleg meghalt. Jézusnak
tulajdonképpen meg kell győznie a tanítványait, hogy: figyeljetek ide, én vagyok
az. Hogy ha beleképzelnénk magunkat
Jézus helyzetébe, akkor mi vajon hogyan győznénk meg az embereket arról, hogy
mi vagyunk az, akik vagyunk?
Egyszer beszélgettem egy kántorral, aki
megjegyezte azt, hogy az a lelkipásztor, aki mellett szolgál, időnként nagyon
erőszakos példákat használ az igehirdetésben. Elgondolkodtam ezen, hogy vajon
ez, hogy van, mint van. Ha belegondolunk, az evangéliumban nagyon sok erőszakos
példa van. Jézus azt mondja, hogy a mennyország olyan lesz, mint a király,
amikor menyegzőt készít, de nem jönnek el a meghívottak. Akkor a király elküldi
a katonáit, hogy öljék meg azokat, akik nem jöttek el a menyegzőre. Mennyire
brutális kép. Jézus mondja ezt a példabeszédet.
Bizony nagyon igaza van Udvardy György
püspökünknek. Sokszor mondja a következő mondatot: Isten Országának harci karaktere van. Isten Országának harci
karaktere van. Nyilván ez a harc nem mindig azt jelenti, hogy folyik a vér,
hanem azt, hogy ütközések vannak. Hogy Jézus odaáll a tanítványai elé, akik
csodálkoznak, hitetlenkednek, sőt azt mondják Jézusra, hogy ez egy szellem, ez
egy kísértet. Hívjuk a papot, hogy szentelt vízzel hintse meg a házat, mert
kísértet van. Jézusnak valahogy meg kell őket győzni, hogy nem kísértet vagyok.
Ne ijedjetek meg! Ne féljetek! Nem
lesz az olyan rossz, ami fog veletek történni, csak egy kicsit nyissátok ki a
szemeteket!
Amikor a szemináriumban a lelki, spirituális
képzést kaptuk öt éven keresztül, akkor három pap képzett minket. Volt egy
rektor, prefektus, és spirituális. A spirituális atya minden héten, minden
egyes évfolyamnak egy estés lelkigyakorlatot tartott. Egyik alkalommal a
spirituálisunk, egy kiváló pap, Kajtár Edvárd atya, ezt a mondatot értelmezte
nekünk, hogy: „Megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat.” Miközben
ezt magyarázta, olyan lelkesen beszélt arról, hogy ő elképzeli azt, hogy Jézus
odalépett a tanítványokhoz, és valamilyen gesztussal fejükre téve a kezét,
megnyitotta értelmüket.
Mikor az ovis hittant tartom, akkor áldást adok
a hittan végén a gyerekeknek, utána megkérem őket, hogy ők is rajzoljanak
keresztet az én homlokomra. Van, amelyik gyerek egy picike keresztet rajzol a
homlokomra, van, amelyik egy egész nagyot, tehát egy hatalmasat, mint, hogyha
félbe akarna vágni. Szóval, Jézus miközben megnyitja az értelmünket, hogy
tényleg van ebben a képben valami olyasmi, hogy úgy széthasítja a fejünket. Annyira meglepő a Feltámadás, hogy
tényleg úgy állunk előtte, mint amikor a boci néz az új kapura. Megnyitotta
értelmüket. Most már nem tudnak úgy
gondolkodni, mint eddig. Valami véglegesen bebizonyosodott. Ez az, hogy a
halálnál itt van valaki, aki erősebb. Korábban azt gondolkodták az
emberek egy teljesen evidens tapasztalatként, hogy aki meghalt, meghalt. Nincs
mese, a halál a legerősebb dolog ebben a világon. S, akkor jön valaki, Jézus, halottakat
támaszt fel, sőt még Ő maga is feltámad a halálból. Egyszerűen kiderül az, hogy
van valami, valaki, aki erősebb, mint a halál. Erősebb, mint a halál. Jézus, erősebb, mint a halál.
Sokszor halljuk ezt a mondatot, azt hiszem mindannyian találkoztunk már vele,
hogy: onnan még nem jött vissza senki. Na, de mi lenne akkor, hogyha az, aki
ezt mondja, ő hozzá visszajönne valaki, akit ő maga nagyon szeretett és tényleg
szeretné, hogy egy kicsit beszélgessen vele. Jézus megnyitotta az értelmüket,
de nem a farizeusok értelmét nyitotta meg. Jézus nem a farizeusoknak jelent
meg. Nem az írástudóknak, nem a főpapoknak, nem Pilátusnak és nem Júdásnak, aki
kivégezte magát. Jézus azoknak jelent
meg, akik hallgattak az Ő szavára. El szoktam gondolkodni azon, hogy
maga a meggyőzés, az hogy is működik. Jézusnak meg kell győznie a tanítványait
arról, hogy higgyétek el, hogy én vagyok az.
Van egy rokonom, főorvos egy kórházban, belgyógyász.
Kérdeztem tőle, hogy ha te felírod a receptet a betegeknek, akkor azok
megcsinálják, amit te mondasz nekik? Kiváltják azt a gyógyszert? Elvégzik azt a diétát, vagy amit mondasz
nekik, hogy sportoljanak, azt megteszik?
S akkor azt mondja, hogy á, dehogy. Olyan tíz százalék körül mozog az.
Odamész egy orvoshoz, aki hosszú éveket tanulta azt a szakmát, jelenleg most is
képzi magát. Napi sok-sok órán keresztül betegekkel foglalkozik. Ez a szakmája,
ez az élete, ez a tudása. Az emberek
meg odamennek, és tulajdonképpen fárasztják az orvosokat, mert nem csinálják
meg azt, amit az orvos mond. Egyszer ennek egy rendkívül mókás példáját
láttam. Egy paptestvérnél voltunk pihenni, páran papok. Ott volt az egyik
paptestvérnek az anyukája, ő mondta, hogy ő milyen beteg. Mi akkor kérdeztük,
hogy mi a helyzet. Mondta, hogy volt orvosnál. Kérdeztem tőle, hogy mit mondott
az orvos. Azt mondta az orvos, hogy minden nap biciklizzek tizenöt kilómétert.
Kérdeztem tőle, hogy biciklizik is? Hát, vettem egy elektromos biciklit…
Nem ilyenek vagyunk? Mond valamit az orvos, és
tíz százalék az, aki megteszi. Kérdeztem ettől az orvos rokonomtól, hogy jó-jó,
én ezt értem, hogy ennyire hallgatnak rád az emberek, de hadd kérdezzek
valamit. Ott az egyetemen öt év alatt, mennyi időt szántak a ti tanáraitok
arra, hogy benneteket kiképezzenek a meggyőzés pszichológiájára. Az öt év alatt
volt x előadás, x szeminárium, és ahol szó volt arról, hogy ne csak azt mondjátok el az embereknek,
hogy mi a jó, hanem azt is, hogy hogyan hitessétek el velük, hogy az tényleg
jó. Nagyon elgondolkozott ezen a kérdésen és azt mondta, hogy igazából
szinte semmi nem hangzott el erről. Kiküldik az orvosokat egy tárgyi, technikai
tudással, de nem tanítják meg őket arra, hogy az embereket ténylegesen
meggyőzzék arról, hogy be kéne szedni azt a gyógyszert. S ha jobban belegondolok,
most egy kis önkritika a papképzés felé.
Minket se nagyon tanítottak meg arra, hogy az embereknek hogyan mondjuk
el azt, hogy ők azt úgy higgyék el, ahogy az van. Természetesen egyfajta
adottság is kell, hogy az ember meggyőzően tudja képviselni az álláspontját. De
azért azt lehet tanulni is. Ez nem erőszak. Valahol ez tanulható.
Azt mondja a Szentírás,
hogy megnyitotta értelmüket. Tulajdonképpen nekünk is meg kell nyitnunk a másik értelmét arra, ami végül is majd
kiszúrja a szemét. Olvasom Jeremiás könyvében azt, ahogyan Isten beszél
a népéhez és egy nagyon erőteljes kifejezést találtam: Júda bűne vasvesszővel
van felírva, gyémánt heggyel van rávésve szívük táblájára. Milyen erős ez a
kép! Gyémánt heggyel egy táblára rá van vésve a bűn. Az egyes embernek a bűne.
Csak az marad meg bennünk igazán erősen, ami egy kép által bevésődött. Egy
belső kép. Most, amióta beszélek hozzátok ebben a prédikációban, már több képet
is használtam. Ez egy újabb kép, hogy gyémánt heggyel belevésni valamit, hogy
az maradjon ott. Igazából az marad
meg bennünk nagyon erőteljesen, amit egy képpel összefüggésben hallunk.
Hogy ha megfigyelitek az interneten a Facebooknak a világát, a legnépszerűbb
posztfajta az, hogy van egy kép, rajta egy mondat. Kép és egy mondat. Mint egy
képeslap régen, csak most modern technikai formában. Egy képeslap. Milyen képeslap van benned Istenről?
Az a pillanatfelvétel, amit úgy
őrizgetsz a szívedben, hogy igen, ilyen az én Istenem. Az én Istenemről bennem
az a kép él, hogy Ő hatalmas. Hatalmas és nincs neki lehetetlen. Ez a hatalmas
Isten a lehetetlenség Ura. Valószínűleg ezzel összefüggésben, hogy énbennem
egy ilyen kép él az Istenről, valószínűleg pont ezért van az, hogy az életben a
lehetetlen helyzetektől nem riadok vissza. Sőt, valahogy úgy kívánom is a
lehetetlen helyzeteket. Ide azt a lehetetlen helyzetet! Gyerünk csak ide!
Nézzük meg, hogy a lehetetlenség Ura, nem én, bebizonyítsa újra ebben a
helyzetben, hogy Ő tényleg a lehetetlenség Ura.
Számomra ez a tegnapi ovis lelki nap, egy
bizonyíték arról, hogy Isten a lehetetlenség Ura. Eljött tizenhat gyerek a
plébániára és kilenc felnőtt. Ujjong a szívem! Igen. Az Úr építi az Ő országát. Az Ő országát, nem a mienket. Nem
azt, amit mi gondolunk sokszor, hogy jaj, de jó lenne, ha csak páran tartoznánk
bele abba. Ő a saját országát építi, és aki akarja, az beletartozhat. Nagyon
szigorú Jézusnak a szava az apostolokhoz, amikor azt mondja: Ha egy faluba
érkeztek, hirdessétek az örömhírt, hogy Isten a Szeretet. Gyógyítsátok meg a
betegeket. De ha ott nem hisznek nektek, rázzátok le a port a lábatokról és
menjetek tovább. (vö. Mt 10) Ha Jézusról el kezdjük felrajzolni a képet, akkor
igazából a végén már én nem is tudom, hogy milyen képet fogunk látni. Mert van
Jézusnak nagyon szigorú mondata, van nagyon irgalmas mondata, nagyon
könyörületes, nagyon bölcs. Ha Jézust
megpróbálnánk egészében látni, igazából a végén csak csodálkoznánk, hogy ilyen
az Isten, ennyire sokszínű. Ennyire, mert élő. De nem lehet zsebre rakni.
Mindig túljár az eszünkön. Túljár a fantáziánkon. Lehet, hogy sokszor pont a
saját elképzeléseink az akadályai annak, hogy Isten cselekedhessen az
életünkben. Van egy elképzelésünk magunkról, munkánkról, családunkról,
falunkról, vagy az egyházi közösségről és ennek az elképzelésnek a fogságában
vagyunk. Engedjük meg a Szentléleknek, hogy az elképzeléseinket egy picikét
tágítsa. Aztán még egy picit, aztán még egy picit.
Kedves Testvérek! Az Úr meg akarja nyitni az
értelmünket, hogy meglássuk, hogy Ő itt van köztünk. Nincs semmi baj. Egy
kicsit változunk, egy kicsit szenvedünk. De ha rá hallgatunk, ez az egész
gurulni fog. Kerek lesz és jönni fog belőle az öröm és az eredmény is. Ámen!
Szekszárd, Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018.
április 1. lejegyezte: Kárpáti Angéla
– szeretettel Péter atya –
Kérdések
a reflexióhoz:
1.
Melyik
gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.
Milyen a te képeslapod Istenről?
Egy kis feladat: képszerkesztővel készítsd el a te saját igekártyádat egy
érdekes képpel és a számodra legfontosabb, Istenről szóló szöveges üzenettel!
3.
A feltámadt Jézus hogyan jelent
meg neked legutóbb? Észrevetted már, hogy Jézus tényleg él?