Ugrás a fő tartalomra

Miért szeretem Pál Ferit?


Elsősorban azért, mert tőle nem hangzik vádlásként, hanem igazi ébresztőként a gondolat:

"Ha egy cég az elmúlt 10 évben annyi vásárlót veszített volna, mint amennyi hívőt az Egyház, már rég lefejezték volna a menedzsmentet!"
Egyházaskozár, 2014. május 17. - Köszönet a szép alkalomért Győriné Magdi szervezőnek!

És azért is szeretem Pál Ferit:
- mert őszinte önmagához
- mert őszinte Istenhez
- mert őszinte mindenkihez
- és mert az alábbi gondolatsorom nagy részét is az ő munkája ihlette

És valójában nemcsak egyszerűen őszinte, hanem az önfeltárás nehéz és cserébe szép spirituális munkájára is megtaníthat. Nem elég őszintének lenni, fel is kell tárni, hogy mi hogyan, miért van bennem...

Ismerem enyéimet - önismeret és istenismeret
János evangéliuma 10,11-18
„Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Őket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” Ezek az evangélium igéi!

Kedves testvérek!

Azt mondja Jézus: Ismerem enyéimet és az enyéim ismernek engem. Mit jelent Jézust ismerni, mit jelent az, hogy Jézus ismer minket? Picit menjünk most bele ebbe. A lehető legmélyebbre, amennyire most képes vagyok rá, segíteni néhány szóval, kedves Testvéreim. Amikor a hamis próféták a mennyek országába igyekeznek bemenni, akkor arra fognak hivatkozni, hogy: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket és nem a te nevedben tettünk sok csodát? Akkor majd kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem, ti, akik gonoszságot cselekedtetek. (Mt 7,22-23) Ennek a jelenetnek egy másik mintája az, amikor azt mondják majd az Úrnak, hogy a mi utcánkban tanítottál, veled együtt ettünk és mégse jöhetünk be a mennyországba. Jézus itt is azt mondja: „Sohasem ismertelek benneteket.”

Én nagyon szeretem Jézusnak ezeket a szigorú szavait. Természetesen nem az egész összefüggéséből kiragadva. Én hiszem azt, hogy nagyon nagy szükségünk van Jézusnak ezekre a szigorú szavaira. Nem azért, mert a szigorúság az egy öncélú kínzás lenne, hanem azért, mert a szigorúság határokat rak le. Ezért tudni fogjuk azt, hogy a határon hol van innen, és hol van túl. Igazából szükségünk van határokra. Hogyha nincsenek az életünkben határok, akkor az életünk egy kész káosz és katasztrófa. Másképp úgy is kifejezhetnénk, hogy szükségünk van rendre, méghozzá a szeretet rendjére. Azt mondja Jézus, hogy ismerem enyéimet és az enyéim ismernek engem. Mondhatnánk erre könnyedén azt, hogy Ő az Isten Fia, hogy mondja mégis azt, hogy soha sem ismertelek benneteket?! Itt Jézus nem az Ő isteni mindentudását vonja kétségbe. Isten tényleg mindent tud rólunk. Mindent! Ezt jó újra és újra szívünkbe idézni, hogy Isten mindent tud rólunk. Mindent! Ez nem azt jelenti, hogy mindent tud arról, amit mi tudunk, hanem attól sokkal többet. Elég nagy baj lenne, hogy ha Isten csak abból tudna mindent, amiből mi mindent tudunk magunkról. Isten szó szerint mindent tud. Ez igazság szerint azt jelenti, hogy Ő a saját Fiának a halála és feltámadása pecsétjén keresztül néz minket. Nem azon a bennünk lévő szűkös önismereten keresztül néz minket, hanem kegyelmén keresztül néz minket. Amikor azt mondja Jézus, hogy soha sem ismertelek benneteket, akkor valójában azt jeleneti ez a mondat, kicsit tágabban fogalmazva, hogy „nem engedtétek azt, hogy én veletek bensőséges, bizalmi kapcsolatban legyek.”

                A Biblia nyelvében a megismerés, például egyik jelentésrétegében azt is jelenti, ez főleg az Ószövetségben kerül elő. Megismerni valakit egy férfi és egy nő közti kapcsolatban azt jelenti, hogy testileg teljes közösségben vannak, nemi egyesülés. Újszövetségben is előkerül ez a kifejezés Mária kapcsán, amikor halljuk azt, hogy József még nem ismerte meg őt (Mt 1,25). Nyilván később sem voltak ilyen módon együtt. Ez nem azt jelenti, ez a „még nem”, hogy majd Jézus születése után esetleg történt köztük szexuális kapcsolat. Nincs ilyen. Amikor tehát, a megismerésről gondolkodunk, akkor ennek van egy ilyen távlata, hogy férfi és nő teljes bizalmi kapcsolatba engedi egymást. Meztelenre vetkőzik egymás előtt. Átadja önmagát a másiknak és elfogadja a másikat. Mikor tudom elfogadni a másikat, most ha erre a kapcsolatra gondolunk. Hogyha levetem a ruhámat.  Most visszatérve Jézussal való kapcsolatra, azt mondja, hogy ismerem enyéimet és az enyéim ismernek engem. Mi az a ruha, amit Isten előtt le kell vetni? Az, amit mi magunkról belül elképzelünk. Az önmagunkról alkotott elképzelésünk az egy fal valójában Isten és köztünk. Úgy mint, amikor a bűnbe esett ember elszaladt Isten elől, be a fák közé… Amikor hallotta Isten hangját, akkor azt mondta, hogy „féltem tőled, mert hallottam a hangodat és szégyelltem magam, mert meztelen vagyok. Akkor Isten kérdezte tőle, ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy.” A bűnbeesés előtt Isten és ember között egy kölcsönös megismerés volt. Isten beleláthatott az ember szívébe, az ember pedig beleláthatott Isten szívébe. Mit jelent az, hogy hagyjuk magunkat megismerni? Azt, hogy leengedjük a belső ideáinkat és megengedjük, hogy belénk hatoljon Isten gyöngédsége. Elismerve belső sötétségeinket, beárad a világosság.

Gondolkoztam a napokban azon, hogy miért ilyen népszerű Pál Feri atya és azok a tanítások, amiket tart. Arra jöttem rá, hogy azért annyira népszerű és azért annyira gyógyító az ő szolgálata, mert segít nekünk abban, hogy leengedjük őszintén az emberi kapcsolatainkban és az istenkapcsolatunkban is leengedjük az önmagunkról alkotott eddigi elképzeléseinket. Tehát nincs azzal baj, hogy önmagunkról van egy elképzelésünk. Ez jó, sőt ez szükséges. Baj lenne, ha össze-vissza gondolataink lennének önmagunkról. Férfi vagyok, vagy nő, mindegy. Ez teljesen káosz, hogy ha valakinek nincsen szilárd elképzelése önmagáról. Férfi vagyok, pap vagyok, magyar vagyok, Péter atya vagyok. Ezek a szilárd, önmagamról alkotott kijelentések nagyon fontosak ahhoz, hogy én haladjak a célom felé és kiteljesedjek az Istentől rendelt küldetésemben is. Viszont, amikor ezekhez az önmagamról alkotott kijelentésekhez elkezdek olyan módon ragaszkodni, ami már nem a szabadság, nem a rugalmasság, nem a lazaság, nem a derű irányába mutat, hanem inkább a félelem és a bezárkózás irányába, akkor az önmagamról alkotott elképzelésem elkezd gáttá válni köztem és az emberek között, köztem és Isten között, köztem és magam között.

Minden embernek igazából három fajta kapcsolata van. Van egy kapcsolatom önmagammal, van egy kapcsolatom az emberekkel, és van egy kapcsolatom Istennel. Hogy ebben a kapcsolatban van-e bennem egy olyan folyamat, ami során fokozatosan felszabadulok és kiteljesedek, ez onnan indul ki, hogy milyen a kapcsolatom önmagammal. Amikor Jézus beszél a szeretet parancsáról, akkor azt mondja: Szeresd Uradat, Istened teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, minden erődből; és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ez a végén levő: „mint önmagadat”, tehát az önmagaddal levő kapcsolatod, az kihat mindenre. Hogy mennyire vagy magadhoz őszinte, hogy tudsz-e önmagadhoz őszinte lenni? Tehát, amikor azt mondja Jézus, hogy ismerem enyéimet és az enyéim is ismernek engem és más helyen pedig az evangéliumban azt mondja, hogy sohasem ismertelek benneteket, akkor azt gondolom, ez erről szól. Beengedni Isten gyengédségét oda egészen belülre, beismerve Isten előtt a sötétségeinket.

Az a nagy titok ebben, hogy miközben beismerjük Isten előtt a sötétségeinket, elkezd belénk áradni a világosság. Egy megmagyarázhatatlan béke, amit nem magunknak csinálunk. Van az a fajta nyugalom, amikor ebéd után kavargatjuk a kávénkat és minden happy. De ez nagyon felszíni nyugalom. Az igazi nyugalmat, azt akkor érezzük meg, amikor leengedjük a rostélyainkat, mint a középkorban, mikor voltak a lovagok és rostély van az arca előtt, azt leengedjük és lerakjuk a fejünkről a páncélt. Egyébként nem is olyan biztos, hogy le tudjuk rakni. Ehhez idő is kell. Elképzelhető, hogy olyan erősen és masszívan bennünk vannak mérgező érzelmek, amiket nem is tudunk egyszerűen kitolni magunkból. Van benned egy mérgező érzelem, ami mindig eluralkodik rajtad. Lehet, hogy nem tudod pontosan, hogy ez miért van, egyszerűen rád van ragadva. Ugyanúgy, mint hogy nem tudjuk miért lettünk influenzásak, mondjuk, hogy valaki ránk köpött. De pontosan nem tudjuk, hogy ki volt az, aki azt ránk köpte, vagy tényleg úgy jött-e ránk. Egyszerűen egy bizonytalanság. Nem tudom, hol van az eleje, azt tudom, hogy most kínlódok, nem jó ez, de azt sem tudom, hogy tudnám ezt a nyavalyát ledobni magamról. Csak dobnám, mint kutya a bolhát, de nem megy.

Tulajdonképpen azt hiszem ezért fontos Pál Ferinek a küldetése és karizmája, hogy segítsen abban, hogy tudjunk, ténylegesen képesek legyünk őszintén dolgozni önmagunkon. Ez utána, mint egy bomba, hatással lesz a hitünkre, Istenben való hitünkre, az Istent személyesen megismerő vágyunkra. Szeretnénk Istent személyesen megismerni - és Istenben van ennek valami akadálya? Istenben semmi akadálya nincs ennek. Ő a tökéletes teljes határtalan szeretet. Őbenne nincs akadálya a szeretetnek. Neki nem kell a saját sötétségeit levetkőznie. Emberi kapcsolatokban oda-vissza, azért mindkét ember részéről bőven vannak sebek, sérülések, maszkok, álarcok, mérgező érzelmek stb. Nekünk emberek között mindig ez valahol kölcsönös. De Istennek nem kell azon küzdenie, hogy önmagát őszintébbé tegye a velünk való kapcsolatában. Nekünk kell küzdeni önmagunkkal azon, hogy tényleg el tudjam mondani azt, amit érzek és gondolok. Ezért annyira fontos a spontán, szabad ima. A kötetlen ima. Amikor egyedül vagy, nincs ott senki. Nem azért imádkozol, mert a többiek mondják és velük kell mondanod, mert ez a szokás. Egyszerűen egyedül vagy. 

Valamelyik nap facebookon mászkáltam, igazából nem is mászkáltam, van ott oldal, az a sáv ahol hirdetések vannak. S láttam az egyik ilyen hirdetést, társkeresés. Szép hölgyek ott vannak, és oda van írva alá, ez a vonzónak tűnő mondat, hogy „Soha többé egyedüllétet!” Elkezdtem ezen gondolkodni, hogy mennyire szörnyű tulajdonképpen, hogyha egy társkapcsolatban soha többé nincs egyedüllét. Össze vagyunk bilincselve. Szerintem szörnyű lenne az a társ kapcsolat, ahol soha többé nem lehetsz egyedül. Most nyilván a magányosoknak hirtelen jól hangzik, hogy soha többé egyedüllét. És ha ezt szó szerint értenénk? Még a vécén is? Nem sétálhatsz nyugodtan egyszer egyedül az erdőben gondolkozva egy kicsit úgy mélázva, filozófálva az életről? Tulajdonképpen naiv és gyenge gondolatok mászkálnak minden felé a világban. Mi azt hisszük, hogy az majd segíteni fog rajtunk. Valójában az egyedüllét, a csend az egyik legnagyobb kincs az életben.

Amikor őszintén tudsz beszélgetni magaddal, és úgy el tudod mondani magadnak azt, hogy figyelj Peti, ugye érzed, hogy múltkor úgy féltél. Igen, féltem!  Még hazudtam is, még azt hittem, hogy jó kedvem van. Úgy mutattam kifelé, hogy jó kedvem van, de belül olyan mérges voltam. Amikor egyedül vagyok és tudok beszélgetni kicsit őszintén magammal, akkor ez egyszer csak kilyukad oda, hogy őszintén tudok beszélgetni Istennel. Akkor elkezd megtörténni az, amiről itt Jézus, beszél, hogy ismerem enyéimet és enyéim ismernek engem. Biztos találkoztatok már olyan emberrel, hogy egyszerűen nem tudtad, hogy honnan forduljál oda hozzá, hogy egyszerűen valamit csinálj vele. Annyira kocka, meg nem tudod, hogy igazából mi van. Lehet, hogy ő sem tudja, meg ő sem érzékeli, de a közelségre mindannyian vágyunk. Nem csak mi egy-két kapcsolatban vágyunk a közelségre, hogy van egy-két kapcsolatom, ami kitüntetett, ami intim, amiben a közelséget, ezt a felszabadító gyengédséget átélem, hanem igazából szeretnénk mindenkivel közelséget átélni. Persze akkor, hogy ha erre a másik fél is képes és abban a közelségben nem fog engem lerombolni és én sem fogom őt lerombolni. Mert ha közel engedek valakit magamhoz, az kárt is okozhat bennem. Még pedig elég nagyot is okozhat bennem. Tudok-e közel menni a másikhoz, tudom-e közel engedni magamat a másikhoz?

Kedves Testvérek! Adjunk időt önmagunknak, teret, csendet, hogy megismerjük önmagunkat és megengedjük Jézusnak, hogy megismerjen minket. Ámen!

Szekszárd, Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. április 18. lejegyezte: Kárpáti Angéla
– szeretettel Péter atya

Kérdések a reflexióhoz:
1.       Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.       Tudok-e közel menni a másikhoz, tudom-e közel engedni magamat a másikhoz?
3.       Hogy megy az ima saját szavaiddal, amikor senki se hallja?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghallod a szavam, kedves Ferenc pápa?

Kedves Ferenc pápa! Örülök, hogy te vagy a pápa! Jézus nagyon szeret téged és csodálatos terve van veled! Hadd mutatkozzak be egy kicsit! Cseh Péter Mihálynak hívnak. 37 éves vagyok, 10 éve római katolikus papként szolgálok. Hálás vagyok ezért, és szeretem a katolikus Egyházat! Papi jelmondatom: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Márk 3,5) Magyarországon élek, ahol készülünk a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Épp ezekben a hetekben tartottuk volna eredetileg, de te úgy döntöttél, hogy fussunk neki inkább egy év múlva! Adja az Úr, hogy sikerüljön! A pécsi egyházmegye papja vagyok. 2020. augusztus 5-e óta Szabadszentkirályon plébániai kormányzóként szolgálok, mert ide küldött a pécsi egyházmegye apostoli kormányzója, Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr. Összesen 14 kis település népe van rám bízva, hogy imádkozzak értük és hirdessem nekik az örömhírt. Az elmúlt egy hónapban sok öröm és sok nehézség közepette megkezdtem itt ezt a szolgálatot. Hála a Feltámadt Jézus Krisztusnak, m

Hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben?

Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai, az agy- és a biológiai halál állapotát. A klinikai halálból vissza lehet hozni az embert sérülés nélkül. Az agyhalálból csak sérüléssel. A biológiai halálból nincs visszaút. Jézus feltámasztotta a biológiai halál állapotában levő Lázárt, aki már négy napja meghalt. Már szaga volt. (János 11) Jézus Krisztus azt mondta, hogy támasszunk föl halottakat. Én még nem támasztottam föl halottakat. Az én válaszom Jézus parancsára: "Igen, Mester. Megtesszük! De mondd meg, hogyan!" Hiszem, hogy az alábbi elmélet helyes. De őszintén kész vagyok változtatni rajta, ha jobbat találok. Tehát hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben? Hallgasd meg a lelkigyakorlatomat, mely a 7 lépést veszi sorra, majd pedig külön a 3 fontos kérdésről szóló beszédemet!

Hokiztál már?

1993-ban tízéves voltam, amikor az osztálytársaim felvilágosítottak. Bár elég ügyetlenül kezdték. Világosan emlékszek a napra. A helyre. A hangulatra. Reggel volt. Iskolaudvar. Kezdődött a suli. A bicikli lezárása után éppen az osztálytársaimhoz sétáltam oda, három-négy fiúhoz. Az egyik vihogva, vigyorogva kérdezte: - Hokiztál már? Nem értettem igazán a kérdés körüli hangulatot, csak éreztem. Minden ember éghajlatot teremt maga körül. Fülledt éghajlat volt akkor. Értetlenül visszakérdeztem: -Földeákon hokizni?

Hogy néz ki egy hétköznapi ördögűzés?

Anthony Hopkins A rítus című filmben Az erősebb legyőzi az erőst Lukács evangélium 11,14-23 Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el

Végül is mire jó ez az egész cölibátus dolog?

Kis tacskó voltam 2004. február 15-én, amikor elsőéves kispapként felkértek, hogy írjak egy cikket a cölibátusról a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatók által szerkesztett újságjába. Akkor ilyen szépen gondoltam a dolgot: Gondolatok a cölibátusról "Nem mindenki érti meg ezt a dolgot." (Mt 19,11) "Fiam, itt az idő, hogy megnősülj! Miért nem keresel már magadnak valakit?" Ki az közülünk, akinek ismeretlenek ezek a gondolatok? Senki. Mindenki találkozott már ezekkel a közhelyekkel a házasság, a családalapítás kapcsán. Van valami ebben a gondolkozásban, ami megsért bennünket. Nem lehet azt mondani, hogy "eljött az ideje a házasságnak", mert ha így tennénk, akkor csak vakon engedelmeskednénk a kényszernek. Miért a házasságról kezdtem el beszélni, ha a cölibátus a témám? Azért, mert úgy gondolom, hogy a két életállapotot nem érthetjük meg egymás nélkül. Mindkettőnél a szabad, felelősségteljes elköteleződés van a középpontban. Mindkettőnél a