Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni
A szív bőségéből szól a száj
Lukács evangéliuma 6,39-45
Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta
tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a
ketten a gödörbe?
Nem nagyobb a tanítvány mesterénél:
Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a
magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak:
Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg
a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán
törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.
Mert nincsen jó
fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz.
Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét,
sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből
jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív
bőségéből beszél a száj. Ezek az
evangélium igéi.
Kedves Testvérek!
A mai evangélium egyik legerősebb és talán legtöbbet idézett rövid
gondolata pont az utolsó sor: A szív
bőségéből beszél a száj. Sokszor nem is vagyunk tisztába azzal, hogy
mennyire igaz az a bibliai igazság, hogy a szánk gyümölcsével lakunk jól, ahogy
tanítja ezt az ószövetségi bölcsesség irodalom. (Példabeszédek 18,20 Mindenkinek a szája gyümölcsével telik meg a
gyomra, s attól lakik jól, ami ajkán terem.) A szavainknak teremtő ereje van, hiszen Isten képmásai vagyunk. S valamilyen
mértékben mi is részesültünk abból a teremtő hatalomból, ahogyan az Atyaisten
szavával teremtett és teremti most is a világot.
Mi is így, bár nem teljes, abszolút hatalommal, de mégis teremthetjük
az életünket a szavainkkal. Ezért, honnan jönnek a szavaink? Gondolkodjunk el
ezen! Hová tartanak a szavaink? A szavaink nem csak úgy egymagukban állnak,
hanem egy láncolatnak a részei. Hallottam egyszer egy érdekes bölcsességet,
amit igaznak is tartok. Így hangzik: Vigyázz, hogy mit gondolsz, mert a
gondolataidból lesznek a szavaid! Vigyázz, hogy hogyan beszélsz, mert a
szavaidból lesznek a tetteid! Vigyázz, hogy mit cselekszel, mert a teteidből lesznek
a szokásaid! Vigyázz, hogy milyen szokásokat gyakorolsz, mert abból formálódik
ki a jellemed! Vigyázz, hogy milyen lesz a jellemed, mert az lesz a te sorsod!
Vagy talán másképpen is el lehetett volna mondani ezt a gondolatsort, úgy, mint
a vetés-aratás törvénye. A gondolatok a magok, a szavak pedig a gyümölcsök, és
így tovább. A szavak a magok, a tettek a gyümölcsök. Ebben a láncban így
kapcsolódnak egymáshoz a szemek.
Tehát a szív bőségéből beszél a száj. Amin gondolkodsz, arról fogsz
beszélni. Amit beszélsz, azt fogod megtenni. A gondolataink sem állnak csak úgy
önmagában, hanem valahonnan jönnek. Az emberi értelem olyan, mint a nyitott
égbolt. Nincs hatalmunk arra, hogy az égboltról elkergessük a madarakat, vagy a
felhőket. De arra van hatalmunk, hogy ne hagyjuk, hogy a madarak fészket
rakjanak a fejünkre. Valahogy így az emberi értelem egy nyitott tér, nyitott
szellemi tér és sokféle forrásból bejöhetnek oda gondolatok. Ezért nagyon
vigyáznunk kell arra, hogy mit hallgatunk. Mert előbb-utóbb az majd az
értelmünk képernyőjén belül realizálódni fog és később az életünkben, a
tetteinkben is. Persze nem járhatunk füldugóval az utcán, vagy a családunkban.
Sokszor elszenvedjük a világból ránk áradó terheket. Mint ahogy mi is terheket
rakunk másokra akarva, akaratlanul. Ezért meg kell szűrnünk, meg kell
tisztítanunk tudatos döntéssel azt, hogy mit hallgatunk, mert az kerül majd be a
szívünkbe. Azt mondja a Katolikus Egyház Katekizmusa a 2563. pontban a szívről:
A szív lakás, ahol vagyok, ahol
lakom. Egy picit még ezt a gondolatot bővebben kifejtve, halljuk ezt az
egész, teljes részt. A szív lakás, ahol
vagyok, ahol lakom. A sémi, vagy bibliai kifejezéssel, ahová alászállok.
Titokzatos középpontunk, melyet sem a tulajdon értelmünk, sem más emberek nem
tudnak megragadni. Egyedül Isten Lelke képes vizsgálni és megismerni.
Pszichikai törekvéseink legmélyén a szív a döntés helye. Az igazság helye, ahol
az életet, vagy a halált választjuk. A találkozás helye, ahol Isten képmásaként
kapcsolatban élünk. A szív a szövetség helye.
Tehát ez az a szív, ahol a gondolataink formálódnak, ahol a döntések
születnek és ahol a hitünk szerint a lelkiismeretünk legmélyén lakik az Isten
Lelke. Természetesen a lelkiismeretünknek nem minden hangja azonos közvetlenül
a Szentlélek sugallataival. Sokszor van olyan, hogy valakinek eltompul a
lelkiismerete. Eltorzul, sőt egyenesen beteggé válik. Gondolhatunk itt
pszichopatákra, tömeggyilkosokra. Vagy egyszerűen csak a hétköznapi esetünkben,
amikor mi nem ismerjük fel a bűneinket, tagadjuk, rossz szokásokhoz ragaszkodunk,
amikor elrejtőzünk az igazság hangja elől. De
azért Isten kegyelméből a leggonoszabb, legsötétebb szívben is fel tud ragyogni
a világosság. Ha esetleg nem is belülről ragyog fel valakiben az igazság, azért
még mindig ott van mellettünk a másik ember, aki kívülről tud bennünket
figyelmeztetni, tud szólni. Az Úr tud
hozzánk prófétákat küldeni.
A következő Radnóti Miklóstól származó gondolattal szeretném befejezni
a mai prédikációt. Nemrég jelent meg Radnóti Miklósnak a gyönyörűen rendezett
és nagyon szép könyvben kiadott naplója. Ebben találtam egy nagyon tanulságos
bejegyzést. 1938. augusztus 3-án így írt a költő a naplójában. A napilap hírei
között olvasom, hogy augusztus másodikán, kedden hajnalban, az angyalföldi
elmegyógyintézet szomszédságában egy férfi fára mászott és a magasból beszédet
intézett a csoportosuló emberekhez. Felszólította őket, hogy a parafadugóikat
azonnal szolgáltassák be neki, mert azokkal akarja betömni a világ összes
fegyvereit. Aztán harsány hangon a békét éltette. A rendőr leszedte a fa
tetejéről és bevitte a közeli tébolydába, ahol „megállapítást nyert", hogy
a szónok az intézet szökött „ápoltja". Cigarettára gyújtok, és újra
elolvasom a hírt. Dédelgetem, színezem magamban a képet. Egy ember a fa tetején
békességet kiált. Egy „ápolt" végre nem Napóleonnak, nem japán császárnak
képzeli magát. Majd borzongani kezdek és óvatosan körülnézek. Nyár elején
felkapaszkodtam egy dobogóra s békehimnuszt szavaltam egy irodalmi társaság
előadóestjén. Nemrégiben pedig lefordítottam Tibullus Detestatio Belli-jét. Csak
a fatetőn múlna s a parafa dugón? Viselkedés és műforma kérdése lenne az egész?
Ezzel a nyitott kérdéssel fejezi be az augusztus 3-ai naplóbejegyzését
Radnóti Miklós. Minden prédikáció végén valahogy kívánkozik egy erkölcsi tanulság,
és ha ezt az igét választottam, hogy a szív bőségéből beszél a száj, akkor mi
lehet talán most ennek a gondolatsornak a középpontja, a lényege? Hiszem, hogy azért van nekünk Jézusunk,
mert Ő az Atya szívének bőségéből jött hozzánk. Az a csodálatos gazdagság, amit
Jézusban látunk, ahogy békét hoz, ahogy Ő szeretetet hoz, az maga az Atya szívének
bősége. Hiszem azt is, hogy az elmúlt kétezer év egyháztörténete, bármennyi
emberi gyarlóságtól is sajnos terhelt, mégis mondhatnánk úgy, hogy ahogy az isteni
Ige, az Evangélium, maga Jézus az Atya szívének bőségéből jött, úgy az egyháztörténelem,
a szentek története Jézus szívének bőségéből jön hozzánk, mint az ajándék.
Ezért nagyon fontos, hogy higgyünk abban, hogy a teremtő szó, az Evangélium örömhíre
képes reményt, hitet, szeretetet adni. Legyünk olyanok, mint az az ápolt, aki
felmászott a fára. Vagy mint Radnóti Miklós, aki egy irodalmi esten a békéről
szavalt. Mi is beszéljünk Jézus szavairól, a békéről és cselekedjük meg,
ahogyan csak tudjuk. Ha pedig a
szívünkben háborgást érzünk, akkor, ahogy Szalézi Szent Ferenc mondja: Vigyük
vissza a szívünket Isten jelenlétébe! Ha egész életünkben semmi mást nem
tettünk csak mindig visszavittük a szívünket az Úr jelenlétébe, akkor már nem
volt hiába való az életünk. Ámen!
meghallgatható youtube: 1678. Lk 6,39-45 A szív bőségéből szól a száj (2019.02.22.)
Kérdések
a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre
ebből a prédikációból?
2.
Milyen gondolataid vanak
mostanában önmagadról, az életedről? Mi körül forogsz?
3.
Ha egy-két rövid mondatot
mondhatnál az egész emberiségnek, és tényleg mindenki a te szavadat hallaná,
mit mondanál?
Szeretettel: Péter atya