A Cor et lumen Christi közösség Újítsd meg csodáidat elmúlt hétvégi alkalmáról 2 csodát osztok meg veletek.
A szombati déli mise közben, amikor áldoztattam, épp hozzám jött egy néni, aki nagyon-nagyon nehezen vánszorgott két bottal. Miközben megáldoztattam, hallottam egy hangot a szívemben: "Este már nem így fogod látni!" Este volt a nyitott, gyógyító alkalom. Elmentem a szentségimádós terembe, közbenjárni az est sikeréért. Egyszercsak éreztem, kábé 1 óra után, hogy most induljak vissza a nagyterembe. Amikor beléptem, éppen akkor az a néni ugrált és kergette Damian Stayne-t a színpadon! Ekkor jutott eszembe az áldoztatás közbeni hang! Jézus volt az, értitek?!
A másik közvetlenül velem kapcsolatos, és kicsit emberi dolog, de számomra nagyon fontos és talán tanulság lesz másoknak is!
Vasárnap délelőtt 9:00-kor kezdődött a dicsőítés, amire hála Istennek, sikerült pontosan megérkezni. Tudtam, hogy utána rögtön Damian Stayne fog tanítani, akinél nem lehet előre tudni, hogy másfél órát vagy 2-3 órát fog egyfolytában tanítani. Szóval, átvillant a fejemen, hogy előtte érdemes lenne beugrani a mellékhelyiségbe, még ha most nem is kell, biztos, ami biztos... De nem mentem, mert a dicsőítés kezdetén beugrott nekem Samek Maurice egyik tanításából egy részlet (Letérdelsz vagy a szádhoz emeled a vizet? 33:30-tól a videóban), a tavalyi Imádság Háza konferenciáról, hogy amikor az Úr csatába küldte a népét, akkor előtte Gedeon által hazaküldte azokat először, akik gyávák voltak, utána pedig azokat, akik a saját szükségeiket fontosabbnak tartották, mint Istent. Fontosabbnak akartam tartani a dicsőítést, és az Úr szolgálatát, mint a testemet. Amikor Damian elkezdte a tanítást, épp akkor éreztem, hogy irány a vécé, ami idővel egyre sürgetőbbé kezdett válni. Ez van, nem vagyok robotból... De nem! Most kell nekem eldönteni, hogy csatában maradok, vagy kiszolgálom a testemet! Maradtam a teremben és amikor Damian tanított minket arról, hogy a Jézus-imában milyen hatalom van, akkor azt mondtam magamban: "Uram, most arra akarom fordítani az erődet, hogy te dicsőülj meg és ne legyek a testem a szolgája!" Ekkor benső világosság és nyugalom töltött be, miközben bensőmben figyelemmel és szeretettel igyekeztem ismételgetni: "Uram, Jézus Krisztus! Könyörülj rajtam!" Simán bírtam a végéig a tanítást, nem éreztem a szükség nyomasztó erejét. A vicc kedvéért hozzáteszem, hogy nem azért, mert bepisiltem...
Gondoltam, hogy egy ilyen emberi dolgot nem kéne ilyen nagy publikum előtt megosztani, maradjon ez titok, meg olyan ciki ilyesmiről beszélni... Elég lenne csak az első csodát megosztani. Aztán a kétség közben rájöttem, hogy ez ugyanaz a hang, ami ki akart vinni a teremből a dicsőítés, vagy utána a tanítás alatt. Nem hallgathatunk arra a hangra, ami fölösleges szemérmeskedés által elfojtja az Úr hatalmas tetteinek dicsőítését, még a leghétköznapibb dolgokban sem engedhetjük, hogy Jézus nevének segítő erejét homály fedje! Ámen.