Nagyon nagy ajándék, amikor engedjük és megadjuk a Szentléleknek a lehetőséget, hogy megmozgasson minket, hogy átültessen máshova. Ebből a szempontból tele vagyunk hamis gondolatokkal, hogy az öreg fát nem lehet átültetni, mert nem ver újra gyökeret. Ábrahám hetvenöt éves volt, amikor Isten úgy gondolta, hogy átülteti. Mózes nyolcvan éves volt, amikor Isten úgy gondolta, hogy átülteti. Teréz anya már tizenhét éve egy szerzetesrend tagja volt, amikor Isten úgy gondolta, hogy most kiülteti az utcára a haldoklók közé.
Márk evangéliuma 8,27-35
Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp
Cezáreájának a vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak
engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások
Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti
mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Ekkor Jézus
lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek. Ezután arra kezdte tanítani
őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az
írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan
megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. De ő
hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz tőlem sátán,
mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Majd
összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni
akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja
menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét értem és az
evangéliumért, az megmenti azt. Ezek az evangélium igéi!
Kedves
Testvérek! Az emberi erő és akarat
nem ér fel Istenhez. Amikor Péter azt gondolja, hogy nem lenne szabad
megtörténnie annak, amit Jézus mond, akkor egy nagyon - nagyon nagy
ostobaságról tesz tanúságot. Az
ostobaságnak a természete az, hogy észre sem veszi magát. Hogyha észrevenné,
akkor érezné, hogy ez így nincs rendjén, még ha esetleg nem is tudná, hogy mi a
helyes, de legalább annyi alázat és bölcsesség lenne benne, hogy akkor nem
mondaná azt ki. Nagyon sokszor azt
gondoljuk, hogy előbb meg kell, hogy értsünk valamit, mert ha nem értjük meg,
akkor nem is tudunk cselekedni, akkor nem is tudunk benne hinni. Előbb magyarázzuk
meg Istent, nagyon jól magyarázzuk meg, utána majd hinni fognak benne. Igazából
ez kevés, mert Jézus se azzal kezdte,
hogy elkezdte megmagyarázni Istent, hanem elkezdett élni az emberek között.
Tulajdonképpen
harminc évig nem mondott semmit Istenről, kivéve azt az egy alkalmat, amikor
ott volt a Jeruzsálemi Templomban, elveszett és annyit mondott, hogy „Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell
lennem?” (Lukács 2,49) Egyszerűen ott volt az emberek között. Dolgozott,
élt, ápolta az ünnepek által az emberi kapcsolatokat. Nem kezdte el
megmagyarázni Istent. Megszületett ebbe a világba és már, mint kisbaba
elkezdett volna beszélni, mint a Buddhának a csodás mítoszában. Ez is egy nagy
különbség a buddhizmus és a kereszténység között, hogy nekünk nincs ilyen emberfeletti
képünk, a már megszületett Isten Fiáról. Tehát előbb szemlélni kell.
Szemléljük, felgyullad bennünk a hit, s majd utólag megértjük egy részét.
Gondoljunk
bele, hogy tulajdonképpen az életünkben kétféle megismerés van. Az egyik egy
ilyen technikai jellegű megismerés, a másik pedig, amit úgy szoktak mondani,
hogy megérzés. A technikai megismerés az az, hogy elolvasom a használati
útmutatót és pontosan betartom. Szükség van az ilyen technikai jellegű
megismerésre, de ez nem meríti ki a valóságot. Nem fogja át teljesen. A másik a
megérzés, ami mondjuk úgy, hogy amikor beleérzünk a dolgoknak a mélyébe, az
talán átfogja. Legalább is ráérez a valóságnak a mélységére. A legfőbb próbatétel a számunkra az az,
hogy lerakjuk Isten elé a megértésünket. Lerakjuk elé. Uram, nem értem,
de engedelmeskedni akarok. Hinni akarok. Hinni akarok, előbb bízni akarok
benned és hinni akarok abban, hogy amit mondtál, az úgy lesz. Majd utána
idővel, megadatik a megértés is valamilyen mértékben.
Azt
mondja Péter, a másik evangéliumi szakaszban kifejezetten hangsúlyozzák, hogy
Péter mit mondott Jézusnak. Máté evangélista kicsit részletesebben mutatja be
ezt a jelenetet. (16,21-23) Azt mondja Péter, hogy: „Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.” Másik
fordítás ugyan erről az igéről, úgy hangzik, hogy: „Isten ments, hogy ez történjen veled.” Mit mond ilyenkor
tulajdonképpen? Isten ments, hogy Isten akarata történjen veled. Isten mentsen
meg attól, hogy az, amit Isten akar, megtörténjen veled. Nem ezt mondja? Dehogynem!
Azt mondja Péter: „Ez nem történhet meg
veled.” Hadd adjak egy feladatot mindenkinek. Gondoljuk végig az életünkben
azt, próbáljuk egy kicsit előhozni a lelkünkből, hogy mik azok a dolgok, amikre
már kimondtuk, hogy ez nem történhet meg az életünkben. Nem biztos, hogy ezt
valaha tudatosan kimondtuk, de mégis megszületett bennünk egy ilyen
állásfoglalás. Mert ezek a megrögzött
állásfoglalások nagyon sokszor távol tartanak minket magától az élő Istentől.
Péternek
a gondolkodása alapján, a hagyomány alapján, az elképzelések alapján, volt egy
állásfoglalása arról, hogy milyennek kell lennie a Messiásnak. Ebbe nem fért
bele az, hogy a Messiásnak szenvednie kell. De nem csak ez nem fért bele, az se
fért bele, hogy fel kell támadnia a halálból. Odáig sem jutott el, ami a
lényeg, ami a vége a történetnek.
Mik
azok a dolgok az életünkben, amire már valamilyen módon kimondtuk, hogy ez nem
történhet meg? Nagyon nagy felismerés volt az életemben az, most már tíz éve,
de mint ha ma történt volna. Szegeden kisközösségbe jártam. Egyik alkalommal
nem egy közösségi imaestet tartottunk, hanem elmentünk az egyik társunknak az
albérletébe és ott palacsintáztunk és egy görbe estét csaptunk. Beszélgettünk a
hivatásról. Akkor megütötte a fülemet
az, hogy valaki azt mondta önmagáról, hogy „Engem
Isten biztos nem hív Afrikába misszionáriusnak”. A másik mondott egy olyat,
hogy engem biztos nem hív az Úr papnak New Yorkba. Ilyesmi mondatok
elhangzottak és akkor én nem tudtam, hogy mit mondjak erre. De éreztem, hogy
valami nem stimmel. Valami zavaró volt az ilyen típusú kijelentésekben. Amikor
este visszamentem a kollégiumba és bementem a kápolnába és azt mondtam, hogy: „Uram, én azt akarom, hogy Te bárhol,
bármikor, bármit megtehess velem! Nem akarom beszabályozni azt, hogy ettől és
idáig ezt és ezt tehetsz csak a szívemben.” Ez persze radikálisan és
aktuálisan nyilván eléggé elképzelhetetlen, hogy mit jelent az a bármi. Majd
Isten megmutatja azt a konkrét valamit is. De először tárjuk ki a kezünket és
mondjuk azt, hogy bármi. Istenem, bármi, bárhol, bármikor, bármit. Aztán nézzük
meg a konkrét valaminek a szintjét.
Lehet,
hogy valaki kimondta önmagáról azt, hogy én soha nem tudnám az életemet
elképzelni Pécsen kívül. Én soha nem tudnám elképzelni az életemet Magyarországon
kívül. Én soha nem tudnám elképzelni azt, hogy megtanuljak kínaiul. Én soha nem
tudnám elképzelni azt, hogy… és akkor lehet sorolni-sorolni. De kerüljünk
közelebb egy picit a Bibliához. Olvassunk belőle olyan dolgokat, amit Jézus az
apostoloknak mondott és nézzük meg, hogy azok közül van valami, amit nem
tudnánk elképzelni önmagunkról. Mert ha igen, akkor tényleg akadályai lehetünk
Isten cselekvésének. Például azt mondja Jézus, hogy „ha valaki kölcsön kér tőled valamit, akkor ne követeld vissza.”
Ezt mondja Jézus Krisztus. Aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj! Ezt
mondja Máté evangéliumban. Talán a párhuzamos helyén lehet Lukácsnál az, hogy
ne követeld vissza. Lukács 6, 29 „Annak,
aki arcon üt téged, tartsd oda a másikat is és attól, aki a köntösödet elveszi,
ne tagadd meg az ingedet sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled és ha, valaki
elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd!”
Most
nézzük, meg mennyi dolgunk van kölcsönben másoknál. Szoktunk olyat csinálni,
hogy visszaköveteljük? Minden erőnkkel visszaköveteljük. Kölcsön adtuk és
visszaköveteljük. Jézus azt mondta, ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne
kérd. Hogy fogom én ezt megvalósítani az életemben? Ezentúl elkérhetnek tőlem bármit és én akkor nem is kérhetem vissza?
Lehet. Nem azt mondom, hogy mindig és minden esetben történjen így, de nyissunk
egy kaput a szívünkön, hogy lehet. Én nem azt mondom, hogy Isten meghív
valakit misszionáriusnak Afrikába, de legalább nyissuk ki a kaput, hogy lehet.
Valaki kölcsön kérte tőlem az én kedvenc plüssmacimat, ami nélkül nem tudok
aludni? Nem biztos, hogy vissza kell követelni. Mi fog ekkor történni? Az fog történni, hogy elgyengülünk. Hirtelen
már nem érezzük magunkat olyan erősnek. Péter erősnek akarta elképzelni a
Messiást. A Messiást nem lehet legyőzni.
Nem lehet keresztre feszíteni. Nem lehet elvetni. A Messiásnak
egy győztes hadvezérnek kell lennie. Pedig az van az Igében, azt mondja Pál
apostol, óriási felismerése: Első Korintusi levél 1. fejezet 25-29, de csak egy
kis részletet olvasok. Isten a
gyengét választotta ki, hogy megszégyenítse az erőset.
Tehát,
amikor kinyitom a szívem kapuját és azt mondom, hogy lehet, ez is lehet, minden
lehet, Uram, amit akarsz, akkor elgyengülök Isten tenyerén. A hatalmas, erős
Istennek a tenyerén. Már nem képzelem magamról azt, hogy az életemnek a dolgai
csak a saját akaratomon és a saját törekvéseimen múlnak. Szent Pálnak egy másik
nagy felismerése, Római levél 9, 16 „Tehát
nem azon múlik, aki akar, vagy aki törekszik, hanem a könyörülő Istenen.” A könyörülő Istenen múlik. Mi
van akkor, ha nem lépünk túl az elképzeléseinken? A legnagyobb akadálya a
Szentléleknek a mi saját elképzeléseink. Nézzük meg Szent József példáját, ez a
templom Szent József tiszteletére van. Máté evangélium első fejezet. „Mária méhében fogant a Szentlélektől.
József pedig a férje igaz ember lévén nem akarta őt hírbe hozni, ezért
elhatározta, hogy titokban bocsájtja el.” Gondoljunk csak bele! József
megkapta a világ két legnagyobb kincsét. Isten anyját és Isten fiát. Ott van a
kezében. Az övé lehet a világ két legnagyobb kincse. Emberi gondolattal odáig
jut el, maximum idáig tud eljutni, hogy Máriától titokban meg akar szabadulni.
Vagyis, maga József sem akar megszégyenülni. Eddig tud eljutni. A világ két
legnagyobb kincsétől meg akar szabadulni, mert ő maga nem akar megszégyenülni.
Mert tulajdonképpen akkor, amikor kinyitom a szívem kapuját, hogy bármi lehet,
akkor megszégyenülhetek. Megszégyenülhetek az ismerőseim, a barátaim, a
családom körében. Kinevethetnek, kigúnyolhatnak, hogy „ugyan már kínaiak közé mész?” Mit akarsz, majd ferde szemű leszel
te is? És stb. sorolhatnánk konkrét helyzetekre.
Kedves
Testvérek! Az, ami a hit számára a
legfőbb támasz lesz, előbb a legfőbb próbatétele, mondja a Biblikus Teológiai
Szótár. Vagyis a mi saját belátásunk, hogy belássuk, hogy Isten mit akar velünk,
ez majd a legfőbb támaszunk lesz. De előbb ez a próbatételünk is. Isten gondolata
nem egyenlő az emberével. Ha úgy történt volna, ahogy Péter mondja, akkor nincs
megváltás, nincs feltámadás. Ha úgy történik, ahogy ő mondja. Hányszor van az
életünkben, hogy ha úgy történne, ahogy mi gondoljuk, akkor Istennek rengeteg
ajándékát meg sem kapnánk.
Tegyük
fel, hogy amikor másfél évvel ezelőtt püspök atya, Mayer Mihály azt mondta váratlanul a
tél közepén, hogy egy hét múlva már itt kell lennem Pécs - Kertvárosban, én elkezdek cirkuszolni,
hisztériázni, hogy én nem megyek sehova. Maradok itt, mert én nem tudom
elképzelni, hogy máshol legyek, mint Vásárosdombó, a világ fővárosában. Akkor
nem kaptam meg volna azt a hatalmas ajándékot, amit itt másfél év alatt kaptam
ebben a közösségben. Nagyon nagy
ajándék, amikor engedjük és megadjuk a Szentléleknek a lehetőséget, hogy
megmozgasson minket, hogy átültessen máshova. Ebből a szempontból tele
vagyunk hamis gondolatokkal, hogy az öreg fát nem lehet átültetni, mert nem ver
újra gyökeret. Ábrahám hetvenöt éves volt, amikor Isten úgy gondolta, hogy
átülteti. Mózes nyolcvan éves volt, amikor Isten úgy gondolta, hogy átülteti.
Teréz anya már tizenhét éve egy szerzetesrend tagja volt, amikor Isten úgy
gondolta, hogy most kiülteti az utcára a haldoklók közé. Engedjünk szabad teret a Szentléleknek! Akkor megtörténik az
életünkben az a csoda, hogy a megváltás és a feltámadás szabadsága betölt
minket. Ennek konkrét gyümölcsei lesznek. Az öröm, a békesség, a
szeretet, a derű. Éppen azért nincs az életünkben öröm, és békesség és sokszor
a sok-sok Szentlélekből fakadó gyümölcs azért nincs az életünkben, mert nem
engedtük át a Szentlélek vezetésének az életünket. Mert mi akarjuk vezetni, de
magunkban csak rabszolgák vagyunk, rabok. Nem tudjuk magunkat boldoggá tenni a
saját útjainkon.
Kedves
Testvérek! Az emberi akarat és erő
nem ér fel Istenhez. De van egy jó hír: nem is kell felérnie. Csak engednünk
kell, hogy a könyörülő Isten lehajoljon és felemeljen. Ámen!
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2018. szeptember 05.
lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható youtube: 516. Mk 8,27-35 Nagy ajándék, ha a Szentlélekátültet máshova (2012. szept. 15. B évk 24. vas.)
–
szeretettel Péter atya–
Kérdések a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a
prédikációból?
2.
Mire mondtad már ki az életedben, hogy azt nem tudod elképzelni, aztán
mégis meg kellett, hogy legyen?
3.
Szeretnél-e
látni Fekete Hattyút? Szerinted mit tehetsz te Isten rendkívüli dolgainak
megvalósulásáért?