Márk
evangéliuma 7,1-23
Abban az időben:
Összegyűltek Jézus köré a
farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből.
Látták, hogy
egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok
és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket
könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem
esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak:
így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és
írástudók tehát megkérdezték: ,,Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait,
miért étkeznek tisztátalan kézzel?'' Ezt a választ adta nekik: ,,Képmutatók!
Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel
engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván,
amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az
emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.''
Majd ismét magához
szólította a népet, és így szólt: ,,Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek
meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami
belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember
szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság,
házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység,
káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik és
tisztátalanná teszi az embert. Ezek az evangélium igéi!
Kedves
Testvérek!
Sokféleképpen lehet gyümölcsözően olvasni
és hallgatni az Igét. Ezek közül a módok közül hadd mutassak be egyet, pontosabban
nem is bemutatom, inkább elmondom, hogy milyen gyümölcse volt már annak,
ahogyan én ezt magam szemléltem. Általában mindannyian ráérzünk arra, ami
velünk történik, hogy ez nekünk jó, vagy rossz. Sokkal könnyebb átéreznünk a
saját gondjaink terhét, mint másokét. Bizonyos értelemben így van ez rendjén,
hogy az ember tudja azt, hogy ő mit bír el. Érezze a saját képességeinek a
határát. Nyilván furcsa lenne a világ, hogyha én gondolnék egyet és nem a saját
kezem mozdulna meg, hanem a másik ember keze. Tehát van egyfajta lehatároltság az emberben, hogy mindenki önmagáért
felelős, a saját terheit hordozza. Ez a dogoknak az egyik oldala.
Szent Pál is mondja a Galatákhoz írt
levélben, hogy „mindenki hordozza a saját
terhét”. (vö. 6. fejezet.) De az az érdekes, hogy néhány sorral feljebb
pedig ott van, hogy „hordozzátok egymás
terhét”. Galata 6,2 „Hordozzátok
egymás terhét, így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét.” Néhány sorral
lejjebb, ötödik vers, „…mert mindenki a
maga terhét fogja hordozni”. Már azonnal úgy tűnik, hogy ez egy ellentmondás,
hogy egyszer azt mondja Szent Pál, hogy mindenki hordozza saját terhét, aztán,
hogy hordozzátok egymás terhét. Amikor
az ember csak a saját terheit hordozza, akkor nem érez rá arra, hogy a másik
mitől szenved. Amikor viszont csak a másik terhét
hordozza, akkor elmulasztja a kötelességeit önmaga iránt, mert mindenki felelős
azért is, hogy ő maga egészséges legyen, hogy ő maga fejlődjön, ő maga
tisztuljon, változzon.
Tehát ez a két mozgás ember életében
dinamikusan egyensúlyban kell, hogy legyen, hogy hordozom a másik terhét és
hordozom a saját terhemet. Mint amikor együtt négy ember például cipel egy
zongorát, akkor nem lehet az, hogy az egyik sokkal nagyobb részt visz belőle,
mert sérvet fog kapni. A többiek pedig egy idő után nem is tudják vinni tovább
és elbillen az egész. Tehát egy
nagyon szép egységre van szükség, hogy ki-ki hordozza a maga terhét, és
hordozza a többiek terhét is. Az én terhemet hordozza a másik, az enyém
könnyebb lesz. Én hordom az övét és az övé is könnyebb lesz. Ez egy bebizonyított
matematikai tény. Megvizsgálták ezt állatoknál, hogyha egy ló egymagában húz
egy szekeret, amire van pakolva nyolc mázsa súly, és hogyha összeállítanak négy
lovat, akkor nem négyszer nyolc, azaz 32 mázsa súlyt tudnak elvinni, hanem
majdnem másfélszer annyit. Ez jelenti azt, hogy az egymáshoz való kölcsönös függés megsokszorozza az erőinket.
Tehát ha egymásét hordozzuk, akkor
többet viszünk és a másik is többet visz el a mienkből, így könnyebb lesz.
Térjünk vissza oda, hogy hogyan olvassuk
a Bibliát. Ez volt az első gondolatom. Szemléljük azt, hogy vajon Jézus hogyan
érezte magát a farizeusok között. Legyen ez a kérdés, hallgatva a mai
evangéliumot. Jönnek a farizeusok, millió kis szokások van. Ezt ekkor, ezt így,
mert ez csak így működhet, mert az csak úgy működhet. Mert ezt már
kitapasztaltuk, ekkor lesz a dolgokból sok haszon, meg minden, mert ez be van
járatva. Minden klappol, minden a helyén van, és mindenhova odaérünk. Ebben
nagyon sok racionalitás van. De mit érezhet Jézus az ő közelünkben? Jönnek a
farizeusok és azt mondják, szinte próbáljuk meg hallani azt, hogy milyen
hangsúllyal mondják a farizeusok: „Miért
nem követik tanítványaid az ősök hagyományait?” Még talán a hangszínt is
meghallhatjuk, mint amikor a keselyű vijjog. „Miért nem étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt el lehetne játszani,
mint Hókuszpók vagy Bibircsók. Tehát egy vádaskodó hangsúllyal teljesen
odaszúrogatott. „Miért nem követik
tanítványaid az ősök hagyományait? Miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ahhoz, hogy jobban ráérezünk az írástudók mentalitására, három dolgot kiemelek
a mentalitásukból, lelkületükből. Lehetne még sokkal többet is.
Az első az, hogy az írástudó úgy tekint magára, hogy ő alapból mindent jobban tud.
Egyébként zárójelben mondom, hogy amit most mondok, azt figyeljük meg magunkon.
Ha esetleg valaha úgy érezzük az életünk bármelyik területén, mert valaki
szakács, vagy valaki ez, vagy valaki az. Ő azon a kis területen alapból mindent
jobban tud az embernél, akkor az egy írástudó-mentalitás. Nézzük meg, mikor van
ez az evangéliumban, amikor ők alapból mindent jobban tudnak. Odamennek
Jézushoz és abszolút nincsenek tisztában azzal, hogy a világ Urához mennek oda,
aki bölcsességben, tudásban verhetetlen. A gőgösségük teljesen eltakarja előlük
azt, hogy megcsodálják Jézust. Térjünk csak vissza ide. Alapból mindent jobban
tudnak. Máté 22,23 „Azon a napon
odamentek Jézushoz a szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás.
Tehát odamennek Jézushoz, hogy kérdezzenek valamit.” Elmondanak egy koholt,
kitalált, buta történetet. Volt hét testvér és az egyik felesége végigment mind
a hét testvéren. Ezt talán nem lehet szebben mondani. De egyiktől se lett
gyereke. Ez arra a hagyományra vezethető vissza, hogy a sógorházasság az azt jelenti,
hogy ne vesszen ki annak a neve a családfából, ezért tovább kell adni a
feleséget. Elképzelhetjük, ahogy kuncognak Jézus körül, hogy na most, akkor
tőrbe csaltuk a mestert. Alapból mindent jobban tudnak. Eleve úgy jönnek oda,
hogy nincs is feltámadás. Jézust a feltámadásról kérdezik. Na majd a
feltámadáskor a hét közül,kinek lesz a felesége? Tehát már eleve úgy kérdeznek,
hogy nincs feltámadás. Gondoljunk bele, hogy ebben egy csöppnyi alázat sincsen.
Hirtelen mihez hasonlítsam ezt? Oda mennék egy autószerelőhöz és azt mondanám
neki, hogy a kocsinak nincsen kereke, és akkor kitalálnék egy buta történetet,
hogy miért nincs kereke a kocsinak. Az ember meg nézne rám.
Jézus mit válaszol erre azoknak, akik
alapból minden tudnak. Azt mondja Jézus: „Tévelyegtek,
mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát.” Mennyire kemény és egyszerű Jézus! Ti, az írástudók nem is
ismeritek az Írásokat. Ez aztán kemény beszéd. Nem ismeritek az Isten hatalmát.
Tehát az egyik, hogy az írástudó alapból mindent jobban tud és közben meg
kiderül, hogy semmit nem tud. Maga az Isten Fia, az élő Ige azt mondja neki,
hogy tévelyegsz, nem is ismered az Írásokat és az Isten hatalmát.
A második, hogy az írástudó mindenütt
csalást gyanít. Erre több példa is van, de csak egyet emelek ki. Szintén a Máté
27,63. Az Úr Jézus keresztre feszítése után van és bemennek az írástudók
Pilátushoz és azt mondják: „Uram,
emlékszünk, hogy ez egy csaló még életében azt mondta, hogy három nap múlva
feltámad.” Tehát az írástudó alapból csalást gyanít. Nem igaz, nem igaz a
csoda. Nincsen csoda. Ha van csoda, az
csalás. Ha van csoda, az önámítás, ha
van csoda, akkor ott valaki szentnek tartja magát, akkor valaki gőgös, akkor
valaki önmagáról szentséget hirdet. Tehát alapból csalást, gőgöt gyanít. Erre
mi a válasz az evangéliumban? Néhány sorral lejjebb olvashatjuk. Amikor
feltámad Jézus. A főpapok csalása. (Máté 28,11-15.) Ők csalnak, jól belenyúlnak
a pénztárcájukba, és jó sok pénzt fizetnek a római katonáknak, hogy terjesszék
el azt, hogy a tanítványai éjjel eljöttek és ellopták a holttestet, amíg ők
aludtak. Azt hiszem, hogy az a katona, amelyik őrségben alszik, annak lehet,
hogy levágták volna a fejét ott római hadseregben. Tehát ők csalnak. Aki csalást gyanít, végül ő csal. Aki
mindenütt csalást gyanít, végül ő csal. Ilyenek az írástudók.
Aztán a következő, ami már előkerült,
hogy cselt vetnek. Odamennek Jézushoz (Máté 22,15). Az adópénz története. „Ekkor a farizeusok elmentek és kitervelték,
hogy hogyan csalják őt tőrbe szóval. Fizessünk a császárnak adót, vagy ne fizessünk?”
Mennek itt a történetek a vitatkozások és mi történik? Jézus visszakérdez, hogy
„hogy lehet az, hogy az Írásokban az van:
Így szól az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid elé vetem
ellenségeidet. Ha tehát Dávid Úrnak hívja őt, hogyan lehet az Ő Fia.” Erre
ide van írva (22,46): „Senki sem tudott
válaszolni neki egy szót sem. Attól a naptól fogva senki sem merte többé
kérdezni.” Tehát az, aki cselt
vet, azt kicselezik. Jézus kicselezve olyan kérdést tesz fel nekik,
amire nem tudnak válaszolni.
Ezek után, hogy érezheti magát Jézus
ilyen emberek közelében? Mint akinek a torkára fagyasztják a mondandóját... Jézus
azért jön el ebbe a világba, hogy elmondja Isten üzenetét. Ő beszélni akar.
Elmondani, hogy milyen jó az Isten. Hogy szeret az Isten, megbocsájt,
visszafogad, hogy tanít, hogy az Ő országában mindenki testvér. Ezt el akarja
mondani. Tanítani akar, jó dolgokat akar nekünk átadni. Amikor megszólal, a
torkára fagyasztják a szót. Képzeljük el, az életünkben lehet, hogy nekünk is
volt már ilyen… Szívből, lelkesen valami jót akartunk mondani, vagy tenni, és
meg se várták, fél perc után azt mondták: nem, nem úgy van. Mit éreztünk akkor?
Majd felrobbantunk! Felrobbantunk majdnem a dühtől, felrobbantunk az
értetlenségtől, hogy én jót akarok mondani és annyi türelmed nincs, hogy
végighallgasd? Mint akinek a torkára
fagyasztották a szót - így érezte magát Jézus. Az Ige elnémul azelőtt, aki nem hallgatja. Lukács 23,9
Odavitetik Jézust Heródes elé. Heródes csúfot űz belőle, kérdezgeti. (Lukács
23,9) Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt. Az Ige elnémul
azelőtt, aki nem hallgatja.
Nézzünk egy másik, sokkal szebb, jobb
példát. Ennek az ellenkezőjét. Sámuel első könyve 3,10. A kis Sámuel, a pici
gyerkőc ott van az Úr templomában, ott alszik. Ott vigyáz az Úr ládájára, már
kicsi gyermekként, Isten jelenlétében van. Hall egy hangot: „Sámuel, Sámuel.”
Nem tudja először, hogy mi ez a hang. Oda szalad Élihez: „Itt vagyok, hívtál.”
Ez megtörténik többször is. Mire Éli rádöbben, hogy az Úr nyilatkozik meg ennek
a kisfiúnak. Azt mondja neki, ha legközelebb hallod ezt a hangot, akkor mondd
azt: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Az Ige megszólal az előtt, aki hallgatja. Lesz most itt a szentmise
után egy gyönyörű szép koncert. Hallani fogjuk ennek az orgonának sok-sok
sípját. Aki teheti, maradjon egy picit és hallgassa meg ezt a gyönyörű koncertet.
Az elmúlt napokban, én hallgattam a próbát, a gyakorlást, nagyon szép volt.
Hogy ha hallgatjuk az Isten hangját az Igéből, a teremtett világból, egy
gyönyörű orgona muzsikából, mindenből, ami jó és szép, ami Isten ajándéka. Ha tudunk hallgatni, akkor megszólal az
Ige. Az Ige meg fog szólalni az életünkben és változást hoz és jót hoz
és fejlődést hoz, mert Isten szava átalakít és ez nekünk nagyon jó! Ámen!
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2018.
augusztus 29. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható youtube: 509. Mk 7,1-23 Hogyan éreztemagát Jézus az írástudók közelében? (2012.szept. 1. B évk 22. vas)
–
szeretettel Péter atya–
Kérdések a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a
prédikációból?
2.
Mit okoskodtál legutóbb Jézusnak? Rájöttél a butaságodra már?
3.
Hogyan szólalt
meg neked az Ige, amikor el tudtál hallgatni Őelőtte?