A
szeretet szentsége a legtisztább forrás
Márk evangéliuma
14,12-26
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kionttatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ezek az Evangélium Igéi!
Kedves Testvérek!
Amikor
Jézus kezébe veszi a kenyeret, s azt mondja, hogy ez az én testem, akkor
elrejti az Ő teste megevésének botrányát tapintatosan a kenyér színe alatt.
Bibliában az Ószövetségben volt egy olyan hagyomány, hogy a vér a lélek
hordozója. Nem volt szabad az állatokat a vérükkel együtt elfogyasztani.
Egy
nagy ugrás a mai korba. Mit hordoz a vér? Az oxigént, ezt tudjuk. Ez egy nagyon
fontos ismeret a sportban például, hogy oxigénhiányos környezetben egészen más
teljesítménye van az emberi testnek. Például, hogy ha olyan helyen rendeznek
foci vébét, ami nagyon magasan van a tengerszint fölött és más országokból, más
kontinensekről jönnek oda, akkor hátrányban vannak a helyiekhez képest, akik
már hozzá szoktak. Nem tudja hirtelen az ő vérük azt az új környezetet megszokni
és az oxigént olyan módon hordozni a szervezetben, hogy hatékony munka legyen a
végeredménye.
Az
Ószövetségben a vér a lélek hordozója volt. Itt ezzel a mai tudásunkkal még van
egy kapcsolódási pont. Mégpedig az, hogy a Teremtés könyvében olvashatjuk azt,
hogy Isten az első ember orrába
lehelte az élet leheletét. Tehát, Isten adja nekünk az életet a levegő által, a
vér által. Nem mi adjuk önmagunknak az életet. Az élet forrása Istenben
van. Nekünk nagyon nagy szükségünk van arra, hogy minél tisztább forrásokból
táplálkozzunk. Ez leginkább a gondolkodásunkra igaz. Ha akarjuk, ha nem,
mindannyiunkra ráragadnak gondolatok a szüleinktől elsősorban, hogyha családban
tudtunk felnőni. Testvéreinktől, tanárainktól. De nem biztos, hogy azok a
gondolatok mind igazak. Lehet, hogy vannak azok között tévedések, vagy
egyenesen átkok. Súlyos bélyegek, amiket otthonról hozunk és mivel az került
elsőként a gondolkodásunkba, abból indulunk ki. Ahhoz számítjuk magunkat. „Én
egy vesztes vagyok. Anyám is mindig megmondta” - mondhatja ezt valaki. „Én szép
vagyok. A nagymamám mindig azt mondta, hogy én vagyok a drága, szép kis
királynő unokája.” Egy ilyen tudattal éli, kezdi az életét. Mennyire nem
mindegy, hogy melyikkel indulunk. Aztán, ha egy kicsit tágabb kört veszünk, egy
népnek van egy sajátos szellemisége.
A napokban beszélgettem
egy misszionáriussal, egy magyar misszionáriussal, aki egy koreai misszionárius
mellett szolgál Budapesten. Két hét múlva fogok a koreai misszionáriussal is
találkozni. Nagyon várom a találkozást. Kérdeztem ettől a magyar ismerősömtől,
hogy miért jött ez a koreai ember Magyarországra tizenhat évvel ezelőtt a
családjával együtt. Elmondta hosszan, részletesen a történetet, most csak egyet
emelek ki belőle. Az történt, hogy ez a
koreai férfi operaénekes volt, Bécsben énekelt és egy nagyon elismert énekes
volt. Ebből élt, ez volt a szakmája. Azt mondta Istennek, még fiatal korában
tehát, mielőtt ő befutott operaénekes lett volna, azt mondta Istennek, hogy: „Uram,
ha Te megadod azt, hogy én ebben elérjek a csúcsra, akkor a végén ott fogom
hagyni ezt az egészet és elmegyek misszionáriusnak.” Isten megadta neki.
Valóban eljutott ebben az operaéneklésben egész magas szintre. Utána otthagyta
az egészet, visszament Koreába és elvégezte a lelkészképzőt. Aztán
jelentkezett, hogy most akkor a végén hova fogják küldeni. Több lehetőség volt,
hogy ott az országon belül, vagy hogy külföldre. De addig-addig, hogy ő külföldre
akart menni. Miért? Mert amikor Bécsben volt, járt Budapesten is, meg nyilván
sokfelé a világban. Képzeljétek el, hogy azt mondta, hogy „ezek a magyarok
olyan szomorúak. Eljövök hozzájuk hirdetni az Örömhírt, mert a magyarok
szomorúak.” Ezt látta ő, aki sokfelé járt a világban és ismerte a népeket. A
magyarok szomorúak.
Hallgattam a napokban
Mindszenty bíborosnak az 1956. november 3-ai beszédét: A szózat a nemzethez. Ez
egy archív rádió felvétel. Azt mondja Mindszenty bíboros, hogy ezer éves
történelmünkben olyan sokat szenvedtünk, hogy nincs még egy nép a
történelemben, aki ennyit szenvedett volna. Ezt mondja ő. Van nekünk
tapasztalatunk a szenvedésről, a szomorúságról, a harcokról. Talán úgy is
mondhatnánk, hogy az elutasítottságról, mert a szomorúság az az
elutasítottságnak a gyümölcse. Ha
valakit elfogadnak, kedvelnek, értékelnek, szeretnek, akkor mi lesz ennek a gyümölcse?
Az, hogy örülni fog. De az, akit elutasítanak, annak lekonyul az orra, biggyeszteni
fogja a száját és abban fog hinni, hogy a rossz gondolatoknak van igaza. Ez az
igazság. „Én egy semmire kellő vagyok, én rossz vagyok. Nem vagyok jó
erre, nem vagyok jó arra.”
Ezt
az egészet végigvezetve egy kicsit most foglaljuk össze. Mindannyiunkra hatnak
gondolatok. Most azt mondtam az előbb, hogy nagyon vigyáznunk kell arra, hogy
milyen forrásokból tápláljuk a gondolkodásunkat. Mert attól még, hogy én tisztelem, szeretem a szüleimet, nem biztos, hogy
el kell fogadnom a gondolataikat. Ez egy kemény váltás, hogy tudok-e
adott esetben szakítani a gondolataikkal, az ő szokásaikkal, az ő felfogásukkal.
Ez nagyon sok konfliktushoz vezethet. Ez egyfajta kitörés, kitörési pont.
Azt
mondja Jézus, hogy „Vegyétek a testemet!” A legtisztább forrás, Jézus tanítása,
az Örömhír. Az Örömhír testté válik
számunkra minden szentmisében. Igyekezzünk minden akadályt elhárítani
az elől, hogy hallhassuk Jézus tanítását, hogy ezt be tudjuk fogadni és az
életünkben valóban ez alakító erőként legyen ott. Nem mindegy, hogy valamit
csak úgy hallgatunk, vagy, hogy engedjük, hogy az alakító erővé váljon bennünk.
Jézus a legtisztább forrást adja, a legjobbat. Ő az, aki leginkább értékel
minket. Nem utasít el! Azt mondja Jézus: „Aki hozzám jön, nem utasítom el.”
Különösen az fáj nekünk, amikor azok utasítanak el minket, akitől várnánk a
szeretetet. Mit érdekel az engem, hogy egy dél-afrikai ember utálja Magyarországot
és engem elutasít! Mit érdekel ez engem. Soha nem találkozok ezzel közvetlenül,
ez nem fog nekem fájni. Persze nem örülök neki nyilván, meg ez elsősorban őt
jellemzi és önmagának okoz nehézséget. De ha
ott ahol élek, ahol vagyok, ott tapasztalok elutasítást, az már fáj. Miért?
Mert abból táplálkozok. Mindannyian a közvetlen környezetünkből vesszük fel a
szeretettankunkhoz szükséges üzemanyagot. Ha a családodban, a
közösségedben, a munkahelyeden nem kapod meg ezt a szeretettankot, akkor
veszélyben van a testi, lelki egészséged. Fájni fog és ekkor kell újra és újra
visszatérni Jézushoz.
„Jézus,
tudom, hogy Te nem utasítasz el! Tudom, hogy Te tisztán és tökéletesen
elfogadsz és szeretsz.” Az a helyzet, hogy sokszor azért félünk odamenni
Jézushoz, mert Ő át akarna minket alakítani. Mert az elutasítottsághoz hozzá is
lehet szokni. Kényelmes is tud lenni az elutasítottság. A bezárkózás, még ha
nehéz és terhes is és fájdalmas, de kényelmes tud lenni. Mert szinte egy nagyobb fájdalom az, hogy
kitesszük magunkat a szeretet égetésének. Most képzeljük el, ha itt
mindannyian, mint a mennyországban, mint a népmesében, mint a tündérmesében
mindannyian összeölelkeznénk. Ahogy ezt írja Petőfi Sándor a Tizenkilencedik század költőiben: „Ha majd a bőség kosarából. Mindenki
egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál. Mind egyaránt foglal helyet.” Ha mindannyian egymás számára a legjobb
barátok lennénk, ez nagyon nagy teher lenne szinte, egy nagy fájdalom, egy nagy
szolgálat, egy nagy munka, hogy mindenkire odafigyelni. Hogy
mindenkivel teljes egységben, barátságban, szeretetben legyen. Ez az Isten
Országa. Erről szól az Apostolok cselekedetei, hogy nagy szeretetben, egységben
voltak. Ezt csodálták a kívülállók, hogy köztetek mekkora a szeretet. Miből
táplálkozott ez? A szeretet szentségéből, az Eucharisztiából, Jézus
jelenlétéből.
Most jöjjünk ehhez a
tiszta forráshoz! Ünnepeljük a szeretet szentségét! Higgyük el azt, amit Jézus
mond rólunk! Ez határozza meg alakító erőként, a mi önmagunkról, családunkról,
közösségünkről, népünkről és mindenről alkotott felfogásunkat. Ámen!
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. május 30. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható
youtube: 1225. Mk 14,12-26 A szeretet szentsége a legtisztább forrás (2015.jún. 7. Úrnapja) – szeretettel Péter atya –
Kérdések a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a
prédikációból?
2.
Milyen tapasztalataid vannak az Oltáriszentségről?
3.
Mi az önképed
alapja? Milyen beléd égett gyerekkori emlékek, mondatok?