Nincs
többé templom, mert te vagy a templom!
János
evangéliuma 20,19-23
Amikor a hét első
napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott,
ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az
ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta,
megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a
tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az
Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta:
„Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s
akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Ezek az Evangélium igéi!
Kedves
Testvérek!
Egy nagyon nagy ívű összehasonlítást szeretnék
tenni, remélem, nem törik bele a bicskám. Zsidó történelem, liturgia,
társadalom szerkezete és a mai korunk, történelmünk, liturgia és
társadalomszerkezete között. Persze csak nagy vonalakban tényleg és a lényegre
koncentrálva. Hogy nézett ki a zsidó nép? Volt a király, a főpap, papság, leviták
és a nép. A király egyszerre volt vallási vezető és egyszerre az államnak is a
vezetője. Hiszen a zsidó népnél ez a kettő nem vált szét. Bár a király nem
léphetett be a Szentek Szentjébe a templomban, de időnként neki is volt a
vallás terén liturgikus funkciója. A zsidó nép istentiszteleti hagyománya
elsősorban jeruzsálemi Templomban központosult. Természetesen voltak esetleg
falvanként, városonként zsinagógák, ahol felolvastak az Írásokból, de ott
áldozatbemutatás nem történhetett, csak a Templomban. Hogy ha most mindegyik
társadalom szerkezeti elemhez hozzárendelünk valamit, akkor valahogy így nézne
ki, hogy a király felelt az egész országért. A főpap beléphetett a Templomban a
Szentek Szentjébe, ő felelt Isten előtt a népért. A papság a templomi
szolgálatot látta el, a leviták segítségével az áldozatbemutatást. A nép pedig
a zsinagógákban gyűlhetett össze. Illetve kötelező volt minden férfinak évente
háromszor felzarándokolnia Jeruzsálembe. Így tehát az egész életet át meg
átszőtte egy nagyon tudatos, nagyon Istenből élő életforma, lelkület. Ezt
halljuk, hogy „összegyűlik mindenki
Jeruzsálemben, oda zarándokol sok nép, még
Rómából is azok a zsidók, akik elszármaztak Jeruzsálemből”. (vö. ApCsel
2,1-11) Tehát, mindenféleképp Jeruzsálem volt a középpont. Az Ígéret földjének
a középpontja. Maga az Ígéret földje, az ország pedig Isten országa volt az ő
szemükben.
Most mindezt végiggondolva, milyen a mi
országunk? Illetve tulajdonképpen mi az, amit most mi csinálunk? Amire úgy
egyszerűen sokszor azt mondjuk, hogy szentmise. Induljunk ki a Szent Háromnap
és a Pünkösd eseményeiből. Ugye nagycsütörtökön az Úr Jézus az utolsó vacsorán a tanítványaival együtt van,
megünnepli a Pászka vacsorát. Vagyis, valamiképpen ebben a családi liturgiában,
teljesen sorsközösséget vállal a néppel. Mit jelentett a pászka vacsora? Az
Egyiptomból való kivonulás emlékére tették ezt újra és újra. Amikor az Úr kérte
azt, hogy áldozzanak fel egy bárányt, kenjék be vérrel az ajtófélfát, és akkor
megmenekülnek az ártó angyaltól, de az egyiptomiakat elpusztítja, pontosabban
az elsőszülötteket. S utána pedig megkezdődött a kivonulás. Ez történt
a nagycsütörtök esti liturgiának az ünneplésében. Ezt élték át újra és újra.
Nagypénteken pedig, Jézus valóságosan feláldozta magát, már nem csak
emlékezésként, hanem Ő lett az igazi Bárány. Pontosan akkor ugye a mi időszámításunk
szerint délután háromkor. De ott nem így nevezték ezt, hanem az esti áldozat
órájában, amikor a bárányt feláldozzák, éppen akkor halt meg Jézus.
Tehát, az egész esemény, amit Jézus átélt értünk, az mind szorosan
összefügg a zsidó nép történelmével, társadalmával, liturgiájával.
Tehát megtörténik Nagypénteken az, hogy Jézus feláldozza magát és a Templom szentélyének
a függönye széthasad. Véget ér az Istent és az embert elválasztó korlát,
távolság. Húsvétvasárnap pedig, amikor az üres sírhoz szaladnak, akkor
rádöbbennek arra, hogy Isten valóban feltámasztotta Jézust. Úgy is mondhatnánk,
hogy az üres sírral együtt, a széthasadt függönnyel együtt, az üresen álló
szentéllyel együtt az ember megállt azon a küszöbön, ahol Isten elindult az
ember felé. Majd pedig egy nagy lépés, a harmadik lépésünk, Pünkösd, amikor
kiárad a Szentlélek. Ekkor már teljesen megszűnik ezáltal a pünkösdi ünnep által,
teljesen megszűnik majd idővel a templomi liturgia, sőt a zsinagógai istentisztelet
is. A keresztények már mindenütt teljes mértékben Isten Országát élik. Nemcsak
Izrael földjén, hanem az egész világon. Nem csak a templomban imádják Istent,
hanem lélekben, és igazságban, mindenütt, ahol Jézus nevében összegyűlnek. Ezek
valóban, amiket most elmondtam nagyon nagy vonalakban, és nagy ugrásokban
beszéltem és biztos könnyű volt elveszíteni a fonalat, hogyha akár csak egy
pontját is nem látjuk világosan.
Most, mi van most? Bármennyire is van
egy olyan ideológia, hogy azt a gondolatot terjesztik néhányan, vagy mozgalmak,
hogy Magyarország az egy szent föld. Magyarország nem szent föld. Ugyanígy
tulajdonképpen megszűnt Izrael területének is a szent föld mivolta. Valójában
ennek így nincs értelme. Mert azáltal,
hogy széthasadt a függöny, azáltal, hogy üres a sír, azáltal, hogy kiárad a
Szentlélek, az egész föld Isten Országává vált, ott ahol hirdetik, hogy Jézus
Krisztus az Úr. Ott, ahol megvallják a három személyű egy Istent, az mind szent
föld. Tulajdonképpen az a kicsit ilyen leegyszerűsített gondolat, hogy
mi most eljöttünk ide az Isten házába, a Szent Erzsébet templomba, ez így már
nem is állja meg pontosan a helyét az Újszövetség fényében ez a gondolat.
Hiszen azt mondja Szent Pál apostol, hogy te
vagy a templom. Benned lakik a Szentlélek, te vagy a templom. (vö. 1Kor
3,16) Ahova te lépsz, mint Jézus
küldötte, ott van az Isten Országa. Isten már nem hadseregek által akar győzni.
Mint, ahogyan az Ígéret Földjét hadseregek által foglalták el. Mint, ahogyan
most is még próbálják a zsidók erőnek erejével megtartani ezt a földet.
Időnként ez a gondolat súlyosan megkísértette a keresztényeket is, amikor erőteljesen
összefonódott az államhatalom a hithirdetéssel. Ott volt a határa a hitnek,
ahol a hitnek volt fegyveres védelme is. Nehezen tudta áttörni a hithirdetők
szava ezeket a súlyos határokat, amiket időnként az Egyház is, ami
államhatalomként lépett fel kiszabott saját maga köré.
Tulajdonképpen ki kell mondanunk azt,
hogy nincs templomunk, nincs országunk. Nem tudom, hogy kinek mennyire súlyos
gondolat, de valójában ez egy nagyon súlyos gondolat, hogy nincs országunk,
nincs templomunk. Természetesen nagyon fontos tudatosítanunk, amit a Katekizmus
tanít, hogy minden ember a saját
kultúrája, nyelve által áll oda az Isten színe elé. (vö.: KEK 1204) Ez
benne van a megtestesülés logikájában, hogy Jézus vállalja azt, hogy úgy beszél
hozzánk, amilyen népben mi vagyunk. Felvállalja az embernek ezt a kicsiségét. De
igazából a katolikus Egyház több, mint egy népnek a nyelve. Több, mint egy
népnek a hite. Sőt úgy is mondhatnánk, hogy Isten Országa pedig több, mint szokás. Több, mint egy konkrét
liturgia. Isten Országa mindazoknak a közössége, akik dicsérik az Atyát, Jézus
által, a Szentlélekben. Akik vallják azt, hogy Jézus Vére megváltotta
őket. Amikor a mai evangéliumban azt halljuk, hogy a feltámadt Jézus Krisztus belép a zárt ajtók közé és azt mondja,
hogy „Békesség nektek!”, akkor ezzel egy óriási dolog történik. Tér és idő
megszűnik. Azt mondja Szent Pál apostol, hogy Krisztusban nincs többé férfi
vagy nő, zsidó vagy pogány (vö. Gal 3,28), akkor ezzel olyan végtelenre tágítja a hitet, hogy alig lehet
átlátni ezt szinte.
Nagyon könnyen visszasüllyedünk egy
könnyen zsebre rakható vallásosság szintjére. Eljöttem a templomba, hogy
elmondtam este az imát, hogy próbálom betartani a Tízparancsolatot. De az,
amiben mi most vagyunk, Eucharisztia, szentmise, hogy Jézus Krisztus testét
vehetjük magunkhoz, ez messze több annál, mint hogy a zsidók annak idején
összegyűlhettek Jeruzsálemben, a Templomban. Eleve nézzük meg, mit jelentett a
templomi liturgiának a középpontja a Szentek Szentje. A főpap, tehát az egész
népből egyetlen személy egy évben egyszer beléphetett a Szentek Szentjébe, a
szentélybe és kimondhatta Isten nevét. Egyébként a lábára volt kötve egy kötél,
amin kis csengők voltak, hogyha belehalna ebbe, akkor ugye már nem mozog, nem
csörög a csöngő a kötélen, akkor ki tudják húzni, mert olyan félelmetes, hogy
oda beléphessen valaki, ez lehetetlen. Mi
most itt, amikor Jézus Krisztus testét vehetjük magunkhoz, akkor még sokkal
inkább bent vagyunk Isten szívében, mint amennyire a főpap beléphetett Isten
szívébe, igazából szimbolikusan a Szentek Szentje által. Nagyon szeretném
átadni ezt a megdöbbenést, ami engem eltölt, de valószínűleg ilyen könnyen nem
adható át. Ezt szemlélni kell. Ugye próbáljuk mi is a templomok építése által
leképezni ezt, hogy van küszöb, van az oltárig vezető út, van az oltár, a
szentély, a tabernákulum. Ezzel próbáljuk leképezni Istennek a világát és
mindazt, ami az Ószövetségben kialakult, de igazából ez nincsen már!
Tehát ha te magad nem éled azt át, hogy benned van az Isten, hogy te vagy
a Templom, hogy az élő Istennel találkozol, aki maga a szeretet, tehát hogyha
ebben nincs ez a félelmetes rádöbbenés, akkor nem is tudom, mit csinálunk mi
itt igazából…? Amikor a zsidók szinte halálos félelemmel gondoltak a Templom megszentségtelenítésére,
hogy jöttek a rómaiak és lerombolják a templomot...? Nem tudom, hogy mi vajon
gondolunk-e halálos félelemmel arra, hogy bennünk a Jézus Krisztusba vetett élő
hit megsérül? Most szándékosan nem is arról akartam beszélni, hogy ez
az épület, a templom, vagy maga a szentmise, vagy az Oltáriszentség, hanem a
bennünk élő hit, ha megsérül, hogyha ez ellanyhul, hogyha egyszerűen
elveszítjük az érzéküket Isten iránt.
Van-e bennünk, mint ami a zsidókban volt
egy felfoghatatlan tisztelet, hogy az élő Isten jelen van a templomban, akihez
nekünk imádással kell fordulni? Tehát bennünk lakik az élő Isten. Nekünk a
bennünk lakó Szentlélek iránt dicsőítéssel kell fordulnunk. Te magad vagy a templom, te magad vagy a
frigyláda, sőt mi több neked kell lenned a világban Krisztus testének, az
Oltáriszentségnek, hogy teáltalad az emberek Istennel találkozzanak.
Kedves testvérek! „E szavak után Jézus rájuk lehelt és azt mondta: Vegyétek a Szentlelket!”
Itt van a Szentlélek! Engedjük, hogy működjön, fogadjuk, vegyük el a
Szentlelket. Szinte itt van előttünk, mint, ahogy Jézus oda lehelte rájuk, vegyük
el, fogadjuk be. Döbbenjünk rá erre valahogyan: kegyelemből bennünk van az élő
Isten. Ahogy mondja Zakariás: Nem a
hadsereg, nem az erőszak által, hanem az én lelkem által. (4,6) Ami azt is
jelenti, hogy nem az emberi szűkös gondolatok által, hanem a Szentlélek által. Jöjj, Szentlélek Isten! Ébreszd fel bennünk
most az élő hitet, hogy megérezzük azt, hogy Jézus bennünk él. Mi vagyunk az a
templom, amire vigyázni kell. Jöjj, Szentlélek, hogy őrizzük az élő hitet, mint
ahogyan a templomban az oltáron égnie kellett az örökké égő mécsesnek, a lángnak,
úgy égjen bennünk, drága Szentlélek, a Te jelenléted!
Ámen.
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. május 16. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható
youtube: 714. Jn 20,19-23 Nincs többé templom, mert te vagy a templom!(2013.05.19. Pünkösd) – szeretettel Péter atya –
Kérdések a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a
prédikációból?
2.
Melyik gondolat kavart fel most, amivel nem tudsz
egyetérteni, amit te másképp látsz?
3.
Ki a Szentlélek
számodra?