Ki bízott benned eddig a legerősebben?

János evangéliuma 15,9-17

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! Ezek az evangélium igéi!

Kedves Testvérek!

Azt mondja Jézus, hogy nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért. Érdemes feltenni magunknak a következő kérdést: az eddigi életem során ki az, aki a legjobban bízott bennem az emberek között? Amikor én magam személyesen végiggondoltam, nagyon érdekes volt. Fel is teszem újra ezt a kérdést most mindannyiunknak. Ki az, aki legjobban bízott bennem az emberek közül? Ki az, aki legjobban bízott benned eddig a te életedben? Amikor én ezt végig gondoltam, akkor arra jöttem rá, hogy olyan esetekben bíztak bennem nagyon az emberek, valaki, konkrétan nem úgy általában, hanem konkrét esetek. Most az eseteket nem fogom részletezni, mert az túlságosan személyes és túl erőteljes. De arra jöttem rá, hogy van egy fontos közös pont, amikor a legjobban bíztak bennem, hogy szó szerint a halálhoz voltak közel. Megérintette őket a halál szele, de nagyon erőteljesen. Nagyon-nagyon erőteljesen, a halál. Amikor nekem világossá vált, hogy egy hatalmas bizalom jön most felém, egy kérés, egy segélykiáltás szinte. Akkor nincs rá szó, hogy milyen nagy felelősséget helyezett ez rám. Nem azért, hogy mert én voltam az Isten a számukra, hanem azért, mert ténylegesen akkor szükségük volt rám.

Ilyenkor nagyon bölcsnek kell lenni. Bölcsnek, és meg kell állni alázatosan és imádkozni, hogy: jöjj Szentlélek, segíts! Te segíts igazán, most rajtam keresztül. Mert amikor valaki a halálhoz van közel, akkor nem szabad neki hamis, gyenge és fél megoldást adni. Vagy azt kell mondani, hogy ide figyelj, én nem tudok segíteni egyszerűen semmiben. Ez most egy olyan helyzet, hogy én azt mondom, hogy felteszem a kezemet és imádkozok érted, de nem tudok mit csinálni. Most viszont az az érdekes, hogy ezekben az esetekben, amit én végig gondoltam, hogy valahogy mégis úgy alakult emberileg, hogy azért lehetett segíteni. Valahogyan, és lett is eredménye a segítségnek. Tehát Isten, bennünket, embereket egymáshoz kötött. Össze vagyunk kötve. Nagyon erősen össze vagyunk kötve. Ez nem jelenti azt, hogy nekünk egymást kéne bálványoznunk. Azt viszont nagyon is jelenti, hogy tényleg szükségünk van egymásra.

Egy gyerek, amikor megszületik, mit tud egy gyerek, amikor megszületik, sírni tud, meg aludni tud, meg szopni tud. Ennyit tud, nem? Teljes mértékben ki van szolgáltatva mindennek, ami a környezetében van.  Azt hiszem biológiából is tanultuk, hogy az állatok között pl. a ló, az őz, a kutya, farkas, lehetne sorolni, mindegyik állat a születése után van egy bizonyos időszak, amikor már a saját lábára tud állni. Például a ló. Nem is tudom, hogy van, megszületik a kiscsikó és huszonnégy órán belül fel tud állni. Ugye? Hét, nyolc órán belül azt hiszem, hogy fel tud állni. Tehát minden élőlénynek meg van egy bizonyos természetes adottsága, hogy mennyi időn belül tud a saját lábára állni. Emlékszem rá, amikor ezt tanultuk biológiából, meg lehet, hogy pszichológiából is, hogy az ember az az élőlény, akinél ez a szakasz a legtovább tart, hogy a saját lábára tud állni. Szoktuk is mondani, hogy álljon most már a lábára. Mit jelent ez? Menjen dolgozni, tartsa el önmagát, mosson, főzzön, tudjon magáról gondoskodni. Persze ezt azért, nagyon befolyásolhatja egy betegség, vagy egy kulturális körülmény, vagy egy pszichológiai teher, egy pszichés betegség. De alapvetően ugye ismerjük ezt a kifejezést, hogy mikor áll már a lábára. Mikor áll? Nem azt akarom most mondani, hogy nekünk ne kéne a saját lábunkra állni. Persze, mindenkinek a saját lábára kell állni és mindenkinek azért meg kell tanulnia önmagát kifejezni, önmagától megállni. Valójában azt is mondhatnánk, hogy az ember élete végéig soha nem tud és nem is kell teljesen önállóvá válnia. Ez egy modern fikció, egy kitalálás, ez az individualizmus szóval illetik, hogy egyén. Tehát az egyén. Mindenekfelett az egyén. De ha ezt jól végig gondoljuk az ember alapvetően nem egyén. Sokkal alapvetőbb az, hogy közösségi lény. Ez van először, hogy közösségi lény és azon belül egy kör az, hogy egyén.

Milyen érdekes a Biblia elején ott van a Teremtés könyve, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Már rögtön az ember kettőben egy. Olyan, mint a kávé, hogy kettőben egy. Amikor a bűnbeesés után, az embernek megtörik a kapcsolata Istennel, a társával, önmagával, akkor mi történik? Rögtön van egy ilyen következménye, hogy van egy testvérpár, Káin és Ábel. Ádámnak és Évának az első gyermekei. Káin irigy lesz Ábelre, és amikor megöli Káin Ábelt, akkor Isten felteszi neki a kérdést, hogy „hol van a testvéred Ábel?”. (Teremtés 4,9)  Mit mond erre Káin? „Hát őrzője vagyok én testvéremnek?” Leválasztja magát a testvéréről. Én egy egyén vagyok, én nem vagyok az ő őrzője. Őneki semmi köze hozzám, nekem semmi közöm hozzá. Milyen érdekes ugyanez a kifejezés előkerül majd ugye, amikor Júdás elárulja Jézust. Azután rádöbben, hogy mit tett, visszamegy a főpapokhoz, visszadobja nekik a pénzt. Mit mondanak a főpapok Júdásnak? „Mi közünk van hozzá, amit te csináltál? (vö. Máté 27,4) Nekünk nincs ahhoz semmi közünk.” Még a pénzt sem fogadják el. Nem rakják vissza a kincstárba. Távol tartják magukat ettől a vérhez tapadt pénztől. Mi közünk van hozzá? Mit mondanak az ördögök Jézusnak az embereken keresztül?  Kiabálnak az ördögök: „Mi közünk hozzád Názáreti Jézus az Isten Fia? Azért jöttél, hogy megkínozz minket, hogy elpusztíts?” (Máté 8,29) Mit mond Jézus? Térjünk vissza a kiinduló ponthoz. Nagyobb szeretete senkinél sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.

Akkor tudjuk életünket adni a másikért, amikor felismerjük azt, hogy a másiknak tényleg most rám van szüksége. Nekem most tényleg a másikra van szükségem. Ez a kölcsönös függőség, ez maga egy életátadás. Életét adja barátaiért. Nyilván nem csak úgy adjuk az életünket, hogy ténylegesen valaki vértanúságot szenved és meghal a másik helyett, mint ahogy a lengyel pap Maximilian Kolbe az auschwitzi haláltáborban. Meg akartak szökni rabok, a nácik elfogták őket és büntetésből a szökés miatt kiállítottak tíz embert, hogy ezeket kivégzik. Akkor felkiáltott egy családapa és mondta, hogy engem ne öljetek meg, gyerekeim vannak. Ott volt a lengyel pap a rabok között, MaximiliamKolbe és mondta, hogy én beállok helyette, őt eresszétek el. Így is történt. MaximiliamKolbe meghalt azért az emberért, helyette. Tehát, ez egy nagyon szélsőséges példája annak, amikor én ténylegesen meghalok valaki helyett és ő még él tovább húsz, harminc, negyven, ötven évet. Én meg meghaltam, kész, eltemetnek. De nem csak ez a szélsőséges példája ennek az igének a megvalósítása, hogy életét adja barátaiért. Hanem igazából a napi szinten a folyamatos odafigyelés az emberekre. Gondoskodás róluk, hogy az életemet adom értük. Mi az én életem végül is, mi az én életem?

 Mi az, hogy én élek? Ugye kell aludnom, ennem, pihennem, dolgoznom, munkálkodnom, élnem. Ugye? Élnem kell. Mindaz, ami az én életem, abból adok másoknak. Az időmből, a pénzemből, a gondolataimból, az odafigyelésemből, az energiámból, másoknak a kapcsolataimból adok. Figyelj, adok neked egy telefonszámot, hívd fel ezt az embert, én jól ismerem, ő fog neked segíteni. Tehát, az én életem gazdagságából, amit én így vagy úgy birtoklok, adok neked belőle, hogy annak te is örülj.

Kedves Testvérek! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Vagyis, hogy azt a felelősséget felvállalom, hogy bölcsen azt adom az embereknek, amire valóban szükségük van. Ezt jelenti ez. Hogy azt adom, amire neki valóban szüksége van. Ha arra van szüksége, hogy meg kell halnom helyette, hogy ő még éljen, akkor ezt adom. Ez az a nagy szeretet, aminél nincs nagyobb szeretet. Ha arra van szüksége, hogy most beszélgessünk egy negyed órát, vagy valamennyit, akkor azt. Persze ez nem azt jelenti, hogy én vagyok az Isten, aki Mindenható vagyok és minden pillanatban mindenre képes vagyok. Látni kell a határaimat is. Érdekes hogy Maximiliam Kolbe halt meg a családos ember helyett. Nem fordítva volt. Tehát Maximiliam Kolbe azt mondta, hogy nekem nincs családom, nincsenek gyermekeim, én meghalok a családapa helyett. Valószínűleg fordított esetben a családapának nem kellett volna meghalnia Maximiliam Kolbe helyett, hanem neki szépen csendben kellett volna maradni és hazamenni a családjához.

 Ezt is azért érdemes mérlegelni, hogy az adott esetben egyfajta lélekjelenléttel és bölcsességgel, hogy odaadhatom-e még ezt a másiknak. Gondoljunk bele, hogy ott van Ferenc pápa és valaki a világon egy vese műtétre vár. Vese transzplantáció. A vese az páros szerv.  Akkor az egyik vesémet odaadhatom valakinek. Valószínűleg a hetvennyolc éves Ferenc pápától nem várhatjuk el normálisan, hogy adja oda az egyik veséjét valakinek. Lehet, hogy nem is szabad, mert biológiailag idős. De lényeg az, hogy van itt azért egy mérlegelés, hogy mit adhatok. Például jövök most reggel misére. Ide kell érnem nyolcra elkezdeni a misét. Nagyon valószínű, hogy háromnegyed nyolckor nem kezdhetek bele egy fél órás lelki beszélgetésbe. Ide kell jönnöm nyolckor megtartani a misét. Az más kérdés, hogy délután a szabadidőmben, nekem papként a szabadidőmben, kinek miből mennyit adok. Tehát azért itt sok mindent mérlegelni kell, az állapotbeli kötelességeket és leginkább, amit mérlegelni kell a szívemben, hogy mit kíván a szeretet. A szívemben mit kíván a szeretet. Ámen!

Szekszárd, Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. május 2. lejegyezte: Kárpáti Angéla

meghallgatható youtube: 1191. Jn 15,9-17 Ki bízott benned eddig a legerősebben (2015.máj.10. B év húsv 6.vas.)

– szeretettel Péter atya –

Kérdések a reflexióhoz:

1.      Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?

2.      Ki és milyen helyzetben bízott benned a legjobban? Kiben és mikor bíztál a legerősebben?

3.      Mi a te életed a te szemedben? Mennyire tartod értékesnek? Mihez hasonlítanád az életed súlyát?