Kedves Testvérek!
Milyen nagy öröm lehetett Keresztelő János szívében, amikor hallotta, hogy mi történik Jézus körül. Amikor megérezte azt, hogy igaza lett. Elküldte a tanítványait Jézushoz. Most már őmellette legyenek. „Íme, az Isten Báránya. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. Most már átadlak benneteket.” Azok, akik Jézus tanítványai lettek, azok majdnem mind korábban János tanítványai voltak. Milyen nagy öröm volt Jánosnak, hogy „igen, igazam lett, hogy valóban igaz, amit hallok Jézusról”. De ott a börtönben megkísértette őt az a gondolat, hogy vajon tényleg Jézus az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk.
Ez a mondat néhány évvel ezelőtt bennem úgy visszhangzott, hogy az Egyházra vonatkoztatva. Mit kérdez János Jézussal kapcsolatban? Te vagy az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk? Kicsit fordítsuk át az Egyházra. „Te vagy az a közösség, akinek Jézust kell képviselnie, vagy keressünk egy másikat?” Másfél évvel ezelőtt, amikor Tamásiban voltam diakónus, akkor épp egy családnál ebédeltem és kérdezték tőlem, hogy miért van az, hogy vasárnap olyan sok autó van a bevásárlóközpontok előtt, a templomban meg olyan kevesen vannak. Erről beszéltünk így egy ebédnél. Én akkor azt feleltem erre, hogy valószínű, hogy ők is életük során egyszer vagy kétszer megfordultak a templomban valahol, valamelyik közösségben. De ott nem kaptak valami pluszt, ami vonzotta volna őket, ami megérintette volna. Ez lehet egy apró kedvesség, egy figyelmesség. Amikor egy közösségben érződik az, hogy odafigyelünk egymásra, kezd növekedni a testvériség. Amikor már nemcsak egyszerűen templomba járunk, hanem elkezdünk testvérekké válni.
Milyenek a testvérek egy családban? Odafigyelnek egymásra. Tudják egymás szokásait. Ha szeretet van, akkor próbálnak kedveskedni, hogy ma a másik most fáradt, vagy beteg. Amikor a családban valaki beteg, akkor mindenki remélhetőleg nagy szeretettel veszi őt körül. Te vagy-e az a közösség, akiben Isten lakik? Ti vagytok azok? Ez öntudatlanul is: ez a kérdés felmerül. Valóban itt, élő valódi kenyeret kapok, tartalmat, örömöt? János is ezt a kérdést teszi fel, hogy te vagy az, vagy keressünk valaki mást, vagy menjünk máshova. Ugye ha valamit nagyon meg akarsz szerezni, egy főzéshez egy konkrét dolgot. Bemész az egyik boltba és nincsen szalicil és tovább mész egy másikba. Véletlenül ott sincs. Addig keresed, amíg valamelyik boltban meg nem találod, ahol még nem fogyott ki. Mert neked ez kell. Mert Neked arra szükséged van.
Ennél a hasonlatnál maradva. Az emberek addig mennek, amíg meg nem találják. De amikor rátalálnak, akkor ott maradnak. Nyilván mi azért vagyunk itt, mert megtaláltuk. Ez a kérdés: valóban én azért vagyok itt, mert én itt megtaláltam a végső örömet? Azt a végsőt, ami mindenre választ ad.
Azt mondja Jézus, ebben a sorban: vakok látnak. Sorolja, mit mondjatok el Jánosnak. Vakok látnak! Milyen nagyszerű dolog, hogy a vak lát. A sánták járnak. Szinte minthogyha növelné. A sánták járnak. Még nagyobbat mondok: a halottak feltámadnak. Nagyon sokszor imádkozok azért, hogy legyenek ilyen csodák. De Jézus még nagyobbat mond. A szegényeknek hirdetik az örömhírt. Ez a legnagyobb, amikor a szegények, a rászorulók megtapasztalják az örömet. Amikor mindenki előtt nyitva lehet a közösség. Amikor mindenki előtt nyitva lehet a templom. Úgy is mondhatnám, hogy felekezeti, etnikai, értelmi, rangbeli hovatartozás nélkül mindenki otthont lel abban a közösségben. János ezt a kérdést teszi fel, hogy te vagy az, vagy keressünk valaki mást? Itt megtalálom, vagy menjek tovább?
Kedves Testvérek! Az emberek, akik mi vagyunk, türelmetlenül várjuk azt, hogy valaki végre igazi örömöt adjon nekünk. Várjuk. Nagyon sokan azt mondogatják, hogy utálom a várakozást. Várni az orvosi rendelőben. Várni egy forgalmi dugóban. Várni egy vizsga előtt, hogy mikor kerülök sorra, mikor leszek rajta túl. Mikor tudom meg az eredményt? Azt mondja egy amerikai novellista, három nagyon rossz dolog van az életben. Az egyik, tehetetlenül feküdni, forgolódni az ágyban elalvás nélkül. A másik: kérni valakitől valamit, amire mi nem vagyunk képesek. A harmadik: várni valakit, aki nem jön. Ez a várakozás, azt mondja, hogy nagyon nehéz. A kereszténység az a vallás, amiben már beteljesedtek az ígéretek. Már nem kell tovább várni. Itt van Jézus. De ugyanakkor mégis évről évre itt van az Advent, amikor várakozunk, hogy újra megszülessen bennünk. Valahogy ez a várakozás olyan, mint egy kiképzés, mint egy katonai kiképzés. Kemény!
Dante az Isteni színjátékban írja azt a purgatóriumról, a tisztítótűzről, hogy annak van egy előtere, ahol hatalmas nagy csoport van. Mit csinálnak ott az emberek? Semmi különöset, csak várakoznak. Meddig? Évekig, évtizedekig, évszázadokig. Miért? Azért, mert itt a földi életükben, igaz, hogy alakult a megtérésük, de nem jutottak el a teljességre. A várakozás, ahogy Jakab mondja a levelében, legyetek türelemmel, mint ahogy a földműves is (vö.: 5,7). Egy földművesnek az lenne a legrosszabb, ha erőlteti azt, hogy keljen már ki az a mag. Próbálná nyújtogatni a kis csírát. Tönkretenné. Egy évvel ezelőtt a bérmakeresztlányom várandós volt és hála Istennek két szép ikerfiút hozott a világra. Pont két nappal a papszentelésem előtt. Nagyon jó volt, hogy ő várt a gyerekekre, én meg vártam a papszentelésre. Sokszor találkoztunk, bementem hozzá a kórházba. Veszélyeztetett terhes is volt. Olyan jó volt meghallani azt a hírt, amikor jött az sms, hogy megszülettek a kisgyerekek. Ez a várakozás milyen rossz lett volna, hogyha valami rossz procedúrára valaki erőltette volna, hogy idő előtt szülessenek meg. Micsoda tragédia lett volna a vége!
Kedves Testvérek! A mai napon tehát, egy nagyon konkrét, szoros összefüggést látunk. Az az összefüggés, hogy a hálaadásból fakad az öröm, minden helyzetben. A türelemből fakad az öröm, minden helyzetben. A várakozásból fakad az öröm, minden helyzetben.
Kedves Testvérek! Most ez a közösség legyen olyan, ahol az emberek várakozása beteljesedik. Aki idejön, az megérzi azt, hogy növekszik a testvériség. Ámen!
Imához szentírási részlet:
Kishitűség az ígéret földjének bejáratánál (Második Törvénykönyv 1,19-32)
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2019. december 11. lejegyezte: Kárpáti Angéla
Kérdések a reflexióhoz:
- Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
- Történ-e olyan, hogy amikor valakinek Jézusról beszéltél, később bebizonyosodott, hogy igazad lett, és visszajelezték az események, vagy maguk az emberek?
- Mire nehéz mostanában várnod?
Szeretettel: Péter atya