A testvéri szeretet gyémánt fúrófeje
Máté
evangéliuma 18,15-20
Abban az
időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és
figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha
azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a
tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg
a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha
pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg
lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a
mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben
egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol
ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Ezek
az evangélium igéi.
Kedves
Testvérek!
Jézus Krisztus az Egyházának ajándékozta
az oldás és kötés hatalmát. Nemrég utána olvastam, úgy értelmeztük ezt, hogy
van az Egyháznak egy nagy közös kincse, egy láthatatlan kincstára. Ebben a
kincstárban vannak elsősorban Krisztus érdemei. Az a sok-sok jó, amit Ő megvalósított.
Ezek közül nyilván a legnagyobb, legátfogóbb az a megváltás. Megváltott
bennünket a haláltól, a bűnből. Ebben a kincstárban van még az összes szentek
érdeme. A búcsú nyerés azt jelenti, hogy az Egyház oldó-kötő hatalma által
részesülünk ebből a mennyei kincstárból. Mennyei javakban részesülhetünk.
Örökölhetjük Isten gazdagságát. Elsősorban nyilván Jézus életére koncentrálva,
tőle, magától tanulhatjuk meg azt, hogy mik azok a kincsek, amiket az
életünkben apró pénzre válthatunk. De Jézus
nem akart pusztán, önmagában egyedül Isten Fia maradni, hanem azt akarta, hogy
testvéri közösségben sokan dicsőítsék a mennyei Atyát.
Kezdettől fogva az volt a szándéka, hogy
testvéri közösséget alapítson. Márk evangélium 3,14-ben olvashatjuk azt, hogy „magához hívta azokat, akiket Ő akart és
azok odamentek hozzá.” Már a
küldetésének a kezdetén, tudatosan figyelt arra, hogy egy szoros, erős testvéri
köteléken alapuló közösséget építsen föl. Ennek a testvéri közösségnek vagyunk
mi a tagjai. Egy óriási áldás, hatalmas erő. Mennyire fedeztük már fel az
életünkben azt, hogy mi az Egyház tagjai vagyunk? Hogy mennyi lehetőség
nyílik meg ezáltal előttünk. Nemrég volt Madridban a katolikus ifjúsági világtalálkozó. Másfél millió
katolikus fiatal összegyűlt a
világ minden pontjáról, hogy találkozzanak egymással. Találkozzanak a
Szentatyával. Találkozzanak magával, az élő Szentháromság egy Istennel. Másfél
millió ember elment Madridba. Már alig várom, hogy felrakhassuk honlapunkra azt
a tanúságtételt, hogy a plébániánkról az egyik fiatal ministránsunk ott volt
ezen a találkozón, és elmondja az ő személyes élményét. Én nem voltam ott azon
a találkozón, de valami ehhez hasonló az Egyház nagy, összetartó kötelékét
mutató saját példát, hadd mondjak el, ami most a héten történt velem.
Az
egyik elsőpéntekes betegünk, akihez minden hónapban járok, neki van egy beteg
fia, a bólyi fogyatékosok otthonában. Ahogy beszélgettünk, hogy ritkábban tudja
meglátogatni, megkérdeztem tőle, hogy szeretné-e, hogy meglátogassam, hogy
megkenjem őt a betegek kenetével, hogy imádkozzak érte. Nagyon örült, hogy
felajánlotta ezt a segítséget. Igen, menjek el. De azonnal eszembe jutott az,
hogy ehhez azért, meg kell futnom egy-két kört. Hiszen a szajki plébániához van
jelenleg csatolva Bóly. Az ottani plébánostól engedélyt kell kérnem, hogy én az
ő területén szentséget szolgáltassak ki. Nyilván hogyha pusztán egy baráti
látogatásról lenne szó, semmi különösebb engedélyt nem kell kérnem, de arról jó,
ha tud a helyi pap. De az, hogy én szentséget szolgáltatok ki az ő szolgálati
területén, ehhez már engedélyt kell kérnem. Írtam neki egy levelet, röviden
egy-két mondatos emailt. Jött a válasz, hogy „Természetesen az engedélyt megadom.”
Nyilván
erre számítottam, nagyon örültem is neki. Úgy volt, hogy én hazamentem
szüleimhez Földeákra és visszafelé másnap azt terveztem, hogy bemegyek Bólyba
ehhez a fiatalemberhez. Most már negyvenhárom éves. Igen ám, de elfelejtettem
magammal vinni a betegek kenetét. Útközben jutott ez eszembe. De eszembe jutott
az, hogy kérhetek én szülőfalum plébánosától betegek kenetét. Bementem hozzá és
kérdeztem, hogy „Atya, tudsz nekem adni betegek
kenetét?” Persze. Elővette a kis tégelyt és egy kis tartóba vattára
csöpögtetett nekem a betegek kenetéből, amit az ottani szegedi püspök a nagycsütörtöki
szertartáson áldott meg és szétvitték a Szeged - Csanád megyébe a papok. Én
ebből kaptam. Ezt vittem el ennek a fiatalembernek és ezzel kentem meg. Az
Egyháznak ezt az egyetemességét, ezt a hatalmas erejét ebben megtapasztaltam.
Igazából ezáltal kezdtem el felfedezni, hogy lépten-nyomon az életemben az Egyházban élek.
Például
ma mikor visszajöttem a délelőtti szolgálatomról a plébániára és fogtam a
plébánia kulcsát és ahogy nyitottam ki az ajtót magam előtt, hála töltött el,
hogy „Hálát adok, Atyám, hogy van a
plébániához kulcsom.” De ahogy beléptem, továbbra is jött fel a szívemben a
hála. „Hálás vagyok, Atyám, hogy itt
lakhatok.” Adtál-e már hálát azért a helyért a templomban, ahol mindig
ülsz, azért aki ezt megcsinálta? Mert az Egyház hív egy hatalmas közösségbe. Rengeteg apró, kisebb-nagyobb, vagy
egészen nagy dolog az Egyházban, csak úgy megadatik a számunkra. Részesülhetünk
belőle. Ez az, ami egy nagy közös kincs. Vannak ennek látható részei, ami ebben
a világban látható és vannak láthatatlan részei, amikből imádság által
részesülhetünk. Ennek az egésznek a Szentháromság közössége az alapja.
Hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretik egymást. Az egész mennyországon át
örökké ezen fogunk csodálkozni, ezt fogjuk szemlélni, hogy a Szentháromság örök
egy Isten tagjai mennyire szeretik egymást. Ez a szeretet kisugárzik ránk és mi
is kicsit úgy, mint a mágnes körül a fémreszelékek, elrendeződnek egy
kötelékben, egy kapcsolatban. Mi is így elrendeződünk és hatalmas, szép,
harmonikus közösséget alkotunk, amelyet átjár a Szentháromság szeretete. Ezt
akarta Jézus a földön elkezdeni. Tertuliánusz az egyik egyházatya írja azt a
Apologetikusz című írásában, hogy a
pogányoknak az volt az általános véleménye a keresztényekről: „Nézzétek mennyire szeretik egymást!”
Én hiszem azt, hogy ez nem egy szép idea, ami pusztán valamikor régen így volt,
de hát ma már nincs így. Vagy, ha ma így van, akkor csak kivételesen egy-két
helyen. Ott is csak csökkentett formában. Hanem bárhol! Hiszen Jézus azt
mondja: „Ahol ketten, vagy hárman
összeülnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Az én nevemben!”
Nem
arról van szó, hogy egyszerűen összejöttünk. Összejöttünk ünnepelni. Nekem ez
sokkal több, hogy összejöttünk ünnepelni.
Jézus nevében vagyunk itt együtt. Minél inkább, külön-külön is
személyesen Jézus nevében vagyunk itt. Az Őáltala az Atyához felszálló hála
tölt be bennünket minden egyes dologért. Minél inkább így van ez az életünkben,
annál inkább tudunk közösségbe is szerveződni, felépülni testként. 133. zsoltár
első verse, nagyon híres mondat. Milyen
jó, és milyen gyönyörűséges, ha békességben együtt élnek a testvérek!
Meglepődtem, amikor a Káldi Neovulgáta bibliafordítását megláttam. Itt nem
egyszerűen az van, hogyha békességben együtt élnek a testvérek, hanem az, hogy
csak egyszerűen ennyi: Ha együtt
laknak a testvérek. Csak ennyi. Ha együtt laknak. Eszembe jut erről,
hogy most nyáron voltam egy lelkigyakorlaton Máriabesnyőn. Az ottani rendházban
szálltam meg. A konyhán láttam az ajtóra felírva egy kis testvéri szeretetből
fakadó intést, egy ilyen elmélkedés sorozatot. Ilyen mondatok voltak ott: "Ha elvitted, vidd vissza! Ha eltörted,
valld be!" Nem jegyeztem meg őket, de nagyon egyszerű dolgok voltak.
Ha
elviszed, vidd vissza! Mennyi feszültség van a családok életében, abból, hogy
nem találjuk, hova raktad, ki vitte el, ki zárta be? Ha elvitted, vidd vissza!
Ha eltörted, valld be! Rengeteg ilyen volt felírva, vagy húsz. Ez mind, mind a
konkrét, gyakorlati, az egyszerű testvéri szeretetet mutatja. Azt mondja Szent
Pál apostol a kolosszei levélből, hogy: Szeressétek
egymást, mert ez a tökéletesség köteléke! Az ásványok között a
tökéletesség köteléke a gyémánttal mutatkozik meg. Olyan a kristály szerkezete,
hogy minden szénatomnak, négy legközelebbi szomszédja van. Tetraéderes szerkezet. Olyan erős, hogy átfúr
mindent, hogy ha úgy használják fel ipari módon.
Emlékszem
rá, amikor a testvérem dolgozott a földeáki gázmezőn, akkor mondta, hogy milyen
gyémánt fúrófejet hoztak Amerikából, külön helikopterrel, biztonsági körülmények
között. Ez a gyémánt fúrófej, akár több ezer méter mélyre lefúr a földbe és
áttöri a kőzeteket is. A hatalmas kincs, az olaj feltör onnan. Ugyanígy a testvéri közösség szeretetköteléke, amely
a Szentháromság szeretetegységének mintája, ez a testvéri szeretetkötelék: az
Egyház. Ez áttöri a világot. Áttörhetjük a világnak minden akadályát, minden
falát, ha így szeretünk.
Azt mondja
Kis Szent Teréz az önéletrajzában, ugye tudjuk azt, hogy ő egy olyan kolostorba
lépett be, ahol már a nővérei, a vér szerinti testvérei, a nővérei már bent
voltak a kolostorban. Azt mondja Kis Szent Teréz: „Én a legkevésbé sem azért jöttem a Kármelbe, hogy a nővéreimmel együtt
legyek. Egyedül Jézus hívására válaszoltam. Oh, jól megéreztem, hogy örökös
szenvedések fakadnak abból, ha valaki úgy él együtt a nővéreivel, hogy semmit
sem akar engedni a természetnek.” Talán valami olyasmit jelent ez a
felismerése Kis Szent Teréznek, hogy nem egyszerűen az emberi szeretet köteléke
miatt ment a Kármelbe, mert az ő nővérei már ott voltak. Az édesanyja meghalt,
az apja beteg volt és a nővéreivel akart lenni egész nap. Nem, Jézus hívására.
Kedves
Testvérek! Az Egyházé az oldó-kötő hatalom szeretetköteléke által, rengeteg
áldásban részesülhetünk. Váltsuk aprópénzre ezt a sok-sok kincset, ami már a
miénk! Figyeljünk oda és akkor kinyílnak előttünk a kapuk. Mindent megkapunk,
amire szükségünk van. Ámen!
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2017. szeptember 6. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható:
251-es számú prédikáció csepeticsapata.hu vagy
–
szeretettel Péter atya - Kérdések a reflexióhoz:
1. Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre
ebből a prédikációból?
2. Mi számodra az Egyház? Szereted az Egyházat?
3. Mikor tudtál igazán békességben együtt lenni azokkal,
akikkel egy otthonban laksz? Milyen a kapcsolatod a vér szerinti és a lelki
testvéreiddel? Mi a különbség? Mi a hasonlóság?