János evangéliuma 6,60-69
Abban
az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai
közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan
ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így
szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát, ha majd azt látjátok, hogy az
Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test
nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak
közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik
nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért
mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt
válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk,
és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Ezek az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Biblikus nyelvezetből először is
szeretnék leleplezni egy félreértésre alkalmat adó kifejezést. Ez pedig az,
hogy „a test nem használ semmit.”
Ez nem a mi fizikai testünket jelenti, hanem az életünknek azt a valóságát,
ahova nem engedtük be a Szentlelket. A test, főleg az újszövetségi
gondolkozásban, soha nem azt jelenti, hogy valamiképpen szégyellnünk kéne azt,
hogy izzadunk. Hogy valamiképpen szégyellnünk kéne azt, hogy megőszülünk. Vagy
azt, hogy a testünknek gyengeségei vannak. A test, ami nem használ semmit, az
életünknek az a területe, ahova nem engedtük be a Szentlelket és az valóban nem
használ. De ahova beengedjük a Szentlelket, az életünknek az a valósága, vagyis
mindenhova, az nagyon is használni fog a Lélek által. És nagybetűvel értve a
Szentlelket.
Hogyan tudjuk a Szentlelket beengedni?
Úgy, hogy hiszünk Krisztus szavaiban. Úgy, hogy elhisszük azt, hogy amit Jézus
mond, az igaz. Jézus szavai által fogadjuk be az ő Lelkét. Amikor hittel
hallgatjuk Krisztus szavait. Krisztus szól hozzánk. Úgy beszél, hogy megértsük.
Hogyha valamit nem értünk, az nem amiatt van, mert érthetetlenül beszél, hanem
azért mert lehet, hogy „kicsit be van
dugulva a fülünk”.
Újra és újra azt tapasztalom az életemet
élve, hogy látom azt, hogy van, akinek be van dugulva a füle. Hadd mondjak el a
mai napból egy példát. Délelőtt ott voltam Pécsen a Lauber Dezső sportcsarnokban
és meghallgattam Nick Vuicic előadását. Nem sokkal a vége előtt, egy picit hamarabb
el kellett jönnöm, hogy készüljek ide. De ő már befejezte a beszédét. Lényeg,
ami lényeg, hogy a sportcsarnoktól nem messze van egy bevásárló központ. A
parkolójában rengeteg embert láttam fekete ruhában, motorokkal. Kedvem lett
volna megállni és elkiabálni magamat, hogy mit csináltok itt? Miért nem ott
vagytok a sportcsarnokban és hallgatjátok ezt a nagyszerű tanúságtevőt Isten
szeretetéről? Persze nem tettem ezt, mert eleve nem tudtam volna túlkiabálni a
motorok hangját. Nem is az volt ott akkor az én feladatom.
De elgondoltam azon, hogy ők az
életünkben most miért itt tartanak. Miért nem ott vannak, és ott hallgatják az
Istentől felkent személy igehirdetését. A dicsőítésbe miért nem kapcsolódnak
be? Valahogy azt a gondolatot kaptam válaszul, hogy „még be van dugulva a fülük”. Még arra vágyakoznak, hogy játszanak,
hogy matchboxozzanak. Olyanok, mint a kisgyerekek. A kisgyerek el van merülve a
játékában. Igaz, hogy felnőttek testileg, megnyúlt a kezük, elérik már a
bankszámlát, és tudják a világot valamennyire alakítani. De igazából ez nem
használ semmit. Nem a motorral van a baj. Nem ezzel a szokással. Hiszen kedden
én is motoron ültem. Bodogán Laci atya mögött ültem és száguldottunk Szekszárdra.
Ez idő alatt, volt alkalmam bűnbánatot tartani. Miután leszálltunk a motorról,
alig vártam, hogy egy barátomat felhívhassam és bocsánatot kérjek tőle, mert
eszembe jutott, ebben az állapotban az, hogy mit mulasztottam.
Szóval, jó lehet bármi az
életünkben, ami nyilván nem bűn. De Isten nélkül nem válik a javunkra. Nem
használ semmit. Aztán, ahogy eltelt még egy-két órahossza és ezerrel
tekertem ide befelé a belvárosba. A rendőrlámpa megállított és három, vagy négy
motoros bejött mögém. Direkt berregtették a motorokat. Olyanok voltak igazából,
tényleg, mint az óvodások. Szóval, most mindenki rájuk figyeljen, és most őket
csodálják. Akkor hátrébb gurultam hozzájuk, és elővettem a táskámból egy igekártyát.
Már máskor is volt így, hogy rendőrlámpánál gyorsan próbáltam bejuttatni egy
üzenetet egy kocsiba. Vagy leengedték az ablakot, akkor gyors bedugtam. Már
háromszor, négyszer volt ilyen. Akkor odaléptem hozzá, nem is tudtam beszélni,
nem is akartam megkísérelni, hogy túlkiabáljam azt a motort. Csak felmutattam
neki a kártyát. Nem piros lapot. Bár lehet, sárgát fel kellett volna mutatni,
hogy ha még egyszer így viselkedsz, akkor, azért már kiállítás jár. Az a kártya
volt, amit biztos többen ismertek, amire az van írva, hogy Jézus mondja: „Ne félj, csak higgy!” Egy apa segít a
fiának egyensúlyozni. Két fa közé ki van kötve egy kötél. Nagyon szép ez a kép.
A kislány pedig a földön állva nézi csodálkozva, hogy mi történik. Felmutattam,
próbáltam odaadni, hogy fogadja el, de nem fogadta el. Viszont mutatott hátrafelé,
hogy mutassam meg annak, mert mögötte volt egy másik motor és a mögött a
motoros mögött ült egy hölgy. Gondoltam, ő most abban a helyzetben van, mint én
kedden. Odamentem és felmutattam neki a képet, hogy a kisgyerek egyensúlyozik a
kötélen. Ő is most ott félhet a motoros mögött. Nézett, ő el akarta fogadni, de
nem tudta elfogadni, mert teljesen be volt bugyolálva ebbe a bőrszerkóba. Még
csak azt sem tudta megtenni, hogy megfogja és berakja valahova a zsebébe. Tehát
„be volt dugulva a füle”, a keze
tulajdonképpen le volt kötve és annyit tudott, hogy láthatta éppen az üzenetet,
vagy azt, hogy én mosolyogtam rá, meg esetleg, ha észrevette a nemzetközi
jelzést, hogy papi civilben vagyok.
Szóval, be kell juttatnunk
valahogy Isten szavait a szívekbe. Jézus szavait, mert csak ez éltet. „A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és
élet.” Tehát csak ez éltet. Nem éltet a motor, nem éltet a pénz, nem éltet
a hírnév, nem éltet semmilyen képesség. Csak Isten szava tud téged
éltetni. Azért vagy most itt, mert Isten szava idehívott és összegyűjtött
téged. Volt egy olyan pillanat az életedben, amikor meghallottad és kihegyezted
a füledet és azóta egyre jobban hegyezed a füledet. De bátorítalak, hogy lehet
ettől még jobban hegyezni a füledet. Még többet meghallhatsz Isten szavából és
még többet befogadhatsz. Mire akarlak most bátorítani benneteket? Arra, hogy
vállaljatok legalább még egy gyereket, azok mellett, akik most vannak. Itt most
azokra is gondolok, akik már azt mondják, hogy nekünk már nem kell, mert mi már
nagypapák vagyunk. Van tizenhét unokánk és négy gyerekünk, vagy nagyszülők.
Beszélgettem egyszer egy kis faluban egy
sekrestyés nénivel, aki talán az egyik legegyszerűbb és a legnagyszerűbb
tanúságtevő az életemben, akivel valaha találkoztam. Felneveltek három gyereket
és ugye kirepültek a gyerkőcök, úgy húsz év körüliek lettek. Ők, mint
felnőttek, olyan negyvenöt-ötven körüliek voltak és képzeljétek el, hogy
bementek a zaciba és kikölcsönöztek örök életre három cigánygyereket és azokat
is felnevelték. A háromból kettő az egyetemet végzett, egy pedig hajléktalan
lett és akkor azon a ponton már öt éve nem találkoztak vele, az örökbefogadó
anyukával, a férje már meghalt. Amikor átkerültem ide Pécsre, akkor segítettem
neki újra találkozni ezzel a fiával, aki hajléktalan lett. Nem közvetlenül,
hanem telefonon keresztül segítettem újra találkozni vele.
De ez nem jelenti azt, most akkor, hogy
háromból egy, az nem sikerült, hanem neki az lett az élete. Tehát három gyerek
után, örökbe fogadtak három cigánygyereket, ők meg nem voltak cigányok. Egészen
elképesztő nagy hitről tanúskodtak. Azokat is felnevelték. Amikor én beszélgetem
Marika nénivel, az első három gyermeke közül az egyik pap lett. Azért, elég
csodálatos életesemények meg sorsok vannak, nem? Arra akarlak bátorítani
benneteket, hogy vállaljatok legalább még egy gyereket. Legyen az akár olyan,
aki természetesen belőletek születik. Ahogyan hallottuk, hogy olyan szép volt a
tanításban, amit mondtatok, hogy idéztetek valakit, hogy „a szeretetünk
személlyé testesült, aki a gyermekünk.” Minél nagyobb bennetek a szeretet,
az - nem azt mondom, hogy feltétlen szükségszerűséggel - de kívánja azt, hogy
megtestesüljön még egy valakiben. Ismét mondom, hogy ez nem elvárás, nem
kényszer. De minthogyha a szeretetnek lenne egy ilyen belső logikája,
hogy megsokszorozódni akar. Megszemélyesülni.
Beszélgetek
minden hónapban egy idős nénivel. Kilencvenkét éves. Elsőpéntekes betegünk.
Kilencen voltak testvérek. Olyan sokszor elmondta nekem már Erzsike néni azt,
az elmúlt két évben mióta ismerem. „Otthon
nem ettünk panaszos kenyeret sosem.” Jó párszor már hallottam, amikor
megkérdeztem, hogy mit jelent az, hogy panaszos kenyér. Azt mondta, hogy azt
jelenti, hogy sokszor voltunk szegények. Sokszor volt az, hogy apánk keveset
tudott az asztalra rakni, de soha nem éreztette velünk azt, hogy mi miért
vagyunk még az asztalnál, hogy miért létezünk? Hogy nekünk miért kell pluszba
még kenyeret neki az asztalra odatennie? Nos, ezt az igazságot így fejezték ki
népies nyelven, hogy nem ettünk panaszos kenyeret soha. Nyilvánvaló, hogy ez
a szeretet miatt van. Most nem arra bátorítalak benneteket, hogy
gyerekgyárat nyissatok. Szeretetgyárat nyissatok, amiből, Isten kegyelméből
gyerekek is lehetnek. Mi ennek a következménye? Hogy többen ülünk az asztalnál.
Többen ülünk az asztalnál. Ez a legegyszerűbb következménye. Többen ülünk az
asztalnál. Ezen a ponton van valami nagyon egyszerű kapcsolódás a feltámadáshoz.
Az elmúlt hetekben, mióta húsvéti időkben vagyunk, egy nagy nyomozásra szántam
el magamat. Egyre több bizonyítékát keresem annak, hogy Jézus feltámadt.
Remélem, hogy Jézus nagyon örül annak, hogy bizonyítom azt, hogy feltámadt. Már
egy jó párat összeszedtem és itt-ott tanítottam róla. De most hadd mondjak el
nektek egy újabb bizonyítékot az Igéből. Azt mondja Péter Apcsel 10,40 „De Isten
harmadnapon feltámasztotta, s megadta neki, hogy megjelenjen, nem az egész
népnek, hanem Isten által előre kijelölt tanúknak, minekünk, akik ettünk és
ittunk vele, miután a halálból feltámadt.” Ez
mint egy ilyen közvetett bizonyítékként mondja, hogy mi együtt ettünk és ittunk
vele.
Tegnap volt egy ilyen
titkos vágyam, úgy végigfutott a szívemen egy gondolat, hogy úgy szeretnék ma
együtt ebédelni Nick Vuiciccsal. Úgy elképzeltem, hogy ez még lehetséges is. A
magyarországi főszervezőt, László Viktort ismerem, aki által és persze mások
által is, de általa is idekerült. Egy pár hónappal ez előtt összefutottam
László Viktorral, aki az Ez az a nap irodának a vezetője. Ez az a nap
rendezvényeknek a főszervezője. Összefutottam vele itt Pécsen, a Széchenyi
téren. Beszélgettünk, kérdeztem, hogy mi
járatban van. Mondja, hogy épp pont most azért jött, hogy szervezze Nick
Vuicicnak a pécsi tanítását, fellépését. Ez is úgy ott motoszkált bennem, hogy
milyen jó lenne, ha most összefutnék ott a tömegben László Viktorral és
valahogy elérném, hogy együtt ebédeljek Nick Vuiciccsal. Aztán elkezdődött az
előadás. Ránéztem az órámra, tudtam, hogy ide kell jönnöm délután és úgy
magamban elengedtem ezt a vágyat, hogy ennek most nincs itt az ideje. De érzem
azt, hogy egyszer majd eljön az ideje, hogy ezzel az emberrel együtt fogok
ebédelni. Akkor mit mondhatok, hogy én vele ettem és ittam. Erről beszélnek az
apostolok. Nem azt mondják, hogy feltámadása után elmondta nekünk azt, hogy
milyen volt három napig a sírban feküdni, vagy elmondta nekünk, hogy milyen volt
a feltámadás pillanata. Nem azt mondja, hanem azt, hogy együtt ettünk és ittunk
vele.
Becsüljetek meg minden
pillanatot az életetekben, amikor együtt ehettek és ihattok családotokban,
azokkal, akiket szerettek. Soha ne adjátok oda semmiért ezt! Szerintem az egyik
legfontosabb eleme egy család összetartásának, hogy együtt együnk és igyunk. Ne
legyen olyan, ami ettől fontosabb! Inkább legyen kevesebb az asztalon és ne az
legyen, hogy szaladunk azért, hogy több legyen az asztalon, de már nem érünk
oda, hogy együtt ehessük meg azt, amiért szaladtunk. Óriási zsákutcák vannak.
Szaladunk, dolgozunk azért, hogy együtt lehessünk, de arra már nincs időnk, amiért
szaladtunk.
Az elmúlt napokban Isten
kegyelméből a városunk egyik leggazdagabb emberével találkozhattam, akinek négy
étterme van. Elmondta azt, hogy ő mennyit dolgozik. Tényleg úgy előttem állt
egy nagyon határozott, nagyon sikeres, nagyon céltudatos ember. Azt mondta,
hogy mindent megadok a gyerekeimnek. Keveset vagyok velük, keveset látnak, de
mindent megadok nekik. Közel egy órahosszat beszélgettünk és lőttem neki Isten szavait. De nem
rendült meg a szíve. Nem rendült meg a szíve. Akkor érzem, hogy megrendül
valakinek a szíve, mikor ül előttem és megrezdül a szempillája. Mert az egyik
legérzékenyebb testrészünk a pénztárcánk után. Mondtam neki ezt, mondtam neki
azt, hogy a dicsőség előtt alázat jár. Az ország legjobb éttermét akarja.
Mondtam, hogy elérheted. Kb. úgy mondtam neki, hogy üveggolyót, vagy mit
akarsz? Az is meglesz, mint József Attila Altató című versében van. Igen, azt
akarod? Meglesz! Tied lesz az ország legjobb étterme, de előbb legyél alázatos.
Valahogy ez se ütötte meg a szívét. Amikor elmondta azt, hogy mindent meg akar
adni a gyerekeinek, akkor azt mondtam neki: „Figyelj,
tíz év múlva nem láthatod azt, hogy milyen a gyereked ötévesen. Inkább ma
legyél vele együtt!” És ekkor megrendült a szempillája. Betalált a szívébe
az ige. Ez nem kifejezetten egy idézet volt a Bibliából. De nyilván mivel ez
betalált, ezáltal az összes többi is betalált. Mint amikor egy este, vagy egy
szolgálatban van egy prófécia, amit visszaigazolnak, akkor én mindig azt
szoktam gondolni, akkor a többi is igaz volt. Ez az egy betalált. Láttam rajta
és azt mondtam neki, nem az a minden,
amit adsz neki, hanem te vagy neki a minden, akit adhatsz neki.
Tehát ne azért szaladj, hogy több legyen,
hanem állj meg, hogy ott legyél, ahol vagy. Ha együtt eszel és iszol a
családoddal, hát nem az a legnagyobb öröm, ha sokan üljük körül az asztalt? Nem
az a nagy öröm a papnak, hogy sokan ülik körül az oltárt? Neked, mint apának,
anyának, biztos, hogy az a legnagyobb örömöd. Remélem, hogy így lesz, vagy már
így van, hogy sok gyereketek üli körbe a ti asztalotokat. Nézzétek meg az
asztalotokat! Szerintem férnek oda még gyerekek. Amikor ezt elmondtam valahol,
ott betalált a szívbe az a szó és azóta eggyel több gyereknek terítenek.
Milyen volt Jézus a feltámadása után? Nem erőlködött, hanem
egyszerűen megmutatkozott. Mint ahogy mondja: Megadta nekünk, hogy megjelenjen.
Egyszerűen megmutatkozott. Miben mutatkozott meg? Hogy együtt evett és ivott az
apostolokkal. Tehát a halál nem változtatta meg, hanem megpecsételte Jézusnak
minden szavát és tettét. Ebből ismerték fel, hogy a megfeszített Jézus és a feltámadt
Jézus ugyanaz. A halál, a szenvedés, amit ti is átéltek a házasságban, vagy én
a papságban, az nem semmisíti meg a kezdetben kimondott igent, hanem az
pecsételi meg. A közös szenvedésünk az nem semmisíti meg a kezdeti elindulást,
hanem az pecsételi meg. Az teszi véglegessé. A kereszt nem megsemmisítette Isten szeretetét, hogy jó, vége, ennyit
bírt az Isten, hanem az tette véglegessé. Az tette teljessé Isten szeretetét
minden gyermeke iránt.
Még egy igével hadd bátorítsalak
benneteket, ha még nem rendült meg a szempillátok. Nem állítom, hogy mindenki
számára én tudok olyat mondani, amitől megrendül. De engem legalábbis nagyon
megrendített a Leviták könyvében egy ige, 26,8. Áldás ígérete. „Öten közületek száz idegent kergetnek meg
és százan közületek tízezret. Kardélre hullanak ellenségeitek előttetek.”
Ezt olvastam és hirtelen megálltam, valahogy bekapcsolt a matek-fizikás
gimnazista múltam. Öten közületek százat, százan, tízezret. Gyorsan felírtam a
lap aljára. Ötből száz, az húszszoros, százból tízezer, az százszoros. Tehát
nem arról van szó, hogy itt egy lineáris növekedés van, hanem a húszszorosból lett
százszoros hatékonyság. A húszszorosból lett százszoros, vagyis ötszörösére nőtt a hatékonyság a
szinergia miatt. Tudjátok mi
a szinergia? Az egyik legfontosabb teológiai fogalom. Isten és ember kölcsönös
együttműködése, hogy kölcsönösen függünk egymástól. Ami, természetesen a férfi és nő között
mutatkozik meg a legtisztábban. Hiszen Isten, mint teremtő, nem függ a
teremtményétől. Mindig a teremtmény függ a teremtőtől. De vállalja Jézus
Krisztus ezt. Amikor viszi Cirenei Simonnal együtt a keresztet. Annyira
gyönyörű a Passió című filmben az, amikor Jézus leesik, és ahogy lelassul a
jelenet és Cirenei Simon is esik vele.
Szinte olyan, misztikus értelemben mondom, mintha együtt táncolnának egy
kört azzal a kereszttel. Abban a pillanatban Cirenei Simonnak megváltozik a
szíve és érzi azt, hogy szüksége van rá. Megváltozik a
szíve. Másképp viszi utána tovább a keresztet. Előtte kényszerből vitte, utána
pedig szeretetből viszi. Tehát ez a szinergia.
Amikor, visszatérve az előző példához, hogy bátorítalak, hogy
vállaljatok még gyermeket. Ha még több gyerek ül az asztalnál, az igen igaz,
még több gond. De szeretetben olyan végtelenre nő a szeretet, ami számokban már
ki sem fejezhető.
Amikor erre készültem, gondolkodtam azon,
hogy még mivel tudnám leegyszerűsíteni ezt a dolgot. Nekem papként nehéz még
egy ostyát iderakni az oltárra? Milyen könnyű nekem iderakni még egy ostyát?
Valójában végtelenül egyszerű
kimondani az igent még egy életre. Végtelenül! Azt kívánom nektek,
akárhogy is lesz, de fogadjátok be egymást és azokat, akik már megszülettek. Ha
Isten is úgy akarja és ti is, és ha eljön az ideje, akkor azt is, akinek még
születnie kell. Ámen!
Imához szentírási részlet: Végső intelmek
(Kivonulás 23,20-33)
Szekszárd, Nagydorog,
Sejttalálkozó, 2019. május 1. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható
youtube: 682. Jn 6,60-69 A szempillád megremeg, ha lenne mégegy gyermeked? (2013.04.20.)
Kérdések a reflexióhoz:
1. Melyik gondolatot viszed
el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.
Volt
vágyad gyermekkorodban vagy fiatalon, hogy mennyi gyermeked legyen? Annyi lett?
3.
Milyen segítséget kaphatna egy
házaspár az államtól szerinted, hogy könnyebben vállaljanak gyermeket?
Szeretettel:
Péter atya