Mennyire ijeszt meg téged Isten haragja?
Mit kezdesz vele?
Szerinted milyen az Ő szenvedélyes szeretete?
János evangéliuma 2,13-25
Abban
az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe.
A
templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak,
valamint
pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font,
és kikergette mindnyájukat
a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is,
a pénzváltók pénzét pedig
szétszórta. Az asztalokat felforgatta,
a galambárusoknak meg azt mondta:
„Vigyétek innét ezeket,
ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak
eszébe jutott, hogy írva van:
„Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók
erre így szóltak:
„Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt
válaszolta:
„Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt
fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom,
és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt.
Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta,
s
hittek az Írásnak és Jézus szavainak. És amíg Jézus a Húsvét ünnepén
Jeruzsálemben volt,
sokan hittek az Ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket
tett.
Jézus, azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat és nem szorult
rá,
hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta Ő, hogy mi lakik az
emberben.
Ezek az
evangélium Igéi!
|
Kedves testvérek!
Lassacskán már kezd
érződni a tavasz közeledte. Többet süt a nap, halljuk a kis madarakat. Hirtelen
most számunkra itt van ez a már-már ijesztő evangéliumi részlet. Jézus ostort fon, odacsap. Talán
nem csak az asztalokra, hanem egy-egy ember is kapott abból. Ki tudja, lehet,
hogy volt olyan az ott jelen lévők között, aki élete végéig egy forradást
viselt az arcán… Egy ostorral
rácsapnának valamelyikünknek az arcára egy nagyot, lehet, hogy egy hatalmas heg
maradna életünk végéig az arcunkon. Ezt Jézus tette. Vajon hogyan gondolnánk
vissza erre? Ó, a szelíd Jézus, aki mindenkivel kedves... Úgy tűnik,
hogy Jézus nem csak olyan, amilyennek mi elképzeljük, hanem időnként egészen
különös és egészen más is tud lenni. Ostort fon. Őszinte volt. Nem hazudta el
magában a haragját. Nem tagadta le a haragját. Miért zavarta Őt ennyire, vagy
mi mozdult meg Jézusban? Egyáltalán, vajon hogyan készült Jézus erre a tettére?
Hiszen gyerekkorától fogva láthatta Ő ezt sokszor. Ez a harag, ami itt megnyilvánul Jézusban, ez Isten haragja. Nem egy
pillanatnyi elmezavar. Egyáltalán nem. Ez a harag régóta készült erre a
cselekedetre. Nézzünk csak erre egy példát! Malakiás próféta könyvéből: „A gyermekek tisztelik apjukat és a szolgák
is urukat. Atyátok vagyok. Miért nem tiszteltek engem? Én vagyok Uratok! Miért
nem féltek és becsültök? Ti pedig azt kérdezitek: Miért mondod, hogy kevésre
becsülünk téged? Mert tisztátalan áldozatokat tesztek az oltáromra. De mivel
tettük tisztátalanná? – kérdezi a nép. Az Úr így felel: Azzal, hogy
szerintetek, hogy az Örökkévaló oltárát nem kell komolyan venni. Hiszen vak
állatokat hoztok áldozatul. Azt gondoljátok, ez a hiba nem számít. Vagy amikor
sánta és beteg állatokat hoztok, szerintetek az sem számít? Vigyétek csak ilyet
ajándékul a kormányzónak. Meglátjátok szívesen fogadja-e és jó szívvel tekint-e
rátok.” (1,6kk)
A mai evangélium
hív bennünket a megtérésre. Mennyire
értékes az, amit Istennek adunk? Egyáltalán nem azért mondom ezeket a
mondatokat, hogy itt bárkit is sértegessek. Azért is igyekszem úgy
megfogalmazni, többes szám első személyben, hogy én magam is benne vagyok
ebben. Itt egyébként pont ez a rész üzenet és figyelmeztetés a papoknak. Ebből
olvastam ezt. Sőt, még ilyen kemény figyelmeztetést is mond az Úr a papoknak,
hogy: „Átokká változtatom áldásaitokat,
mert nem veszitek komolyan szavaimat.” Mennyire értékes az, amit az Úrnak
adunk? Mindenkinek megvan egy saját heti életritmusa. Tudjuk azt, hogy melyik
az az időszak, ami olyan, hogy nagyon ég a kezünk alatt a munka, olyan sürgős. Például
az ember hétfő reggel hét és nyolc között rohan a munkába. Akinek gyereke van,
elindítja. Még közben egy telefonhívás is jön, de akkor arra gondol, hogy mit
kell elintézni napközben. Olyankor
hétfőn reggel hét és nyolc között szinte minden perc egy órát jelent, olyan értékes.
Ugye? Aztán esetleg estefelé, amikor már mindenki hazaért, már úgy mindennek
vége, úgy hét-nyolc óra után, nyugodtan belemegyünk az éjszakába. Akár órák
hosszat is tudunk ülni esetleg a gép előtt, internet előtt, vagy a tévé előtt.
Kinek milyen dolga van.
Melyik idődből nehezebb adni? Nyilván hétfőn reggel a héttől
nyolcig, mikor minden záporozik a fejed körül, abból megállni egy percre és elmondani
például három Miatyánkot, az sokkal nehezebb. Aztán mi történik este? Eltelnek
este órák, esetleg sokszor, ha belegondolsz, őszintén csak úgy minden
felesleges dologra, megy a tévé, akkor odaül az ember, sorozatok, eltelik egy
fél óra is akár. Olyan statisztikák vannak a magyar lakosság napi óra internet
mennyiségéről, meg a tévé nézési mennyiségéről, nem is hiszem el, szinte már,
hogy ez igaz. Hét-nyolc óra. Még a fiataloknál is. Gondolj bele, ha most az
egész hetedet nézed, itt van ez az
egy óra, amit most Istennek adsz. Nem is biztos, hogy ez a legértékesebb időd.
Ezt már megszoktad. Teljesen természetes. Ez nem jelent neked plusz áldozatot
szombat este hattól hétig. Lehet, hogy valaki azért jár szombat este misére,
hogy aztán egész vasárnap ne kelljen otthonról kimozdulni. Nem tudom. Ezt
gondold át! A szombat esti mise, én nagyon örülök mindenkinek, aki itt van. Bárcsak
jönnének minél többen. De gondold át, hogy lehet, hogy ez a szombat esti hatos
mise, ez neked egy kényelmes megoldás. Vasárnap délelőtt, amikor főzni kell,
amikor jönnek az unokák, az milyen értékes idő. Abból már ugye nehezebb lenne
odaadni egy órát a misére. Még a készülés, még az odamenés, még a hazamenés, az
már majdnem két óra. Vasárnap délelőttből milyen nehéz odaadni két óra hosszát.
Szombat estéből, jól van az nem olyan fontos. Valami ilyesmiről akar nekünk
Isten beszélni, hogy milyet adsz neki.
Ott az
Ószövetségben állatokról volt szó. Állatokat áldoztak fel. Szinte mindenkinek
volt otthon valamilyen állatállománya. Kinek ez, kinek az. Persze voltak, akik
messziről jöttek és nem volt arra kapacitásuk, hogy feltereljenek száz juhot
Jeruzsálemig. Akkor azt csinálták, hogy otthon eladták, pénzt vittek Jeruzsálembe,
aztán ott megvették az állatot. Azt elvitték a papnak a különböző szertartások
szerint, hogy hálaáldozatból, bűnbánatra, engesztelésül, akkor tíz juhot. Ennek
nagyon pontos kiszámított szertartás rendje volt. Úgy, mint itt is. Ha valaki kér énekes misét az 2500Ft, a hétköznapi csendes mise
1500Ft. Tehát, hogyha végiggondoljuk, valószínűleg Jézus nem pusztán azért
haragudott meg, mert volt egy ilyen biznisz a templomban. Teljesen természetes
dolog az életünkben, hogy a vallás és a gazdasági dolgok összekapcsolódnak. Itt
is milyen komoly gyűjtés kell a kupola felújítására. Ezzel a ténnyel önmagában
nincs baj. Ez természetes. Ha te elmész a fodrászhoz, már ott kell hagynod
2-3000Ft-ot. Nem? Magadra is költesz. Akkor miért ne költenél erre az épületre,
az Isten házára? A baj az, hogy ha a szívedből, az idődből, az energiádból nem a
legértékesebbet adod.
Ma már voltam itt
egyszer Szekszárdon. Délelőtt lelkigyakorlatot tartottam, aztán délután
visszamentem Szálkára, jelenlegi lakhelyemre. Egy picit gondolkodtam azon reggel,
amikor eljöttem, hogy vajon hogy kéne, délután még itt maradjak bent egy-két-három
órát, megvárjam az esti misét. De akkor onnan, kicsit olyan nehézség, hogy
visszamenjek Szálkára, utána megint bejöjjek Szekszárdra. Kicsit elgondolkodtam,
morfondíroztam. Azt vettem észre a szívemben, hogy elengedtem ezeket a
gondolatokat. Tényleg elengedtem, komolyan. Nem volt nehéz, valahogy úgy
elengedtem. Nem volt nehéz bejönni most Szekszárdra Szálkáról. Nem azért nem
volt nehéz, mert kocsiba beülni nem nehéz, tizenöt perc alatt itt vagyok. Nem
ezért nem volt nem nehéz. Valahogy volt bennem egy könnyedség, örömmel jöttem
ide. Nyilván persze nehezebben jöttem volna, hogyha beteg lennék, vagy ha esett
volna a hó, vagy mit tudom én. Valahogy meg
kell értenünk azt, hogy Isten várja tőlünk azt, hogy örömmel szolgáljuk Őt,
hogy értékes időnkből adjunk, értékes energiánkból adjunk.
Az embernek, hogyha
belegondolunk, a napunk során reggeltől estig, ez nem egy ezoterikus magyarázat
lesz, de van úgy, hogy hullámzik bennünk az életerő. Néha olyan nagyon lelkesek
vagyunk, neki állunk szobát takarítani. Két-három órát takarítjuk, végén
örülünk, hogy milyen tisztaság és szépség van. Aztán kifáradunk, nincs kedvünk
semmihez. Az emberben van egy ilyen magasabb hullám, meg egy alacsonyabb
hullám. De ezt valahogy szinte, tudatosan is tudod ám mozdítani. Azt mondja a
Biblia, hogy az Úr a jókedvű adakozót
szereti. (2Kor 9,6-7) Például most itt nemsokára körbe mennek, hogy a
szokásos mise persely adományt ki-ki bedobja. Figyeld meg magadban az érzést,
hogy hogyan adsz. Milyen érzéssel adsz? Egyáltalán mennyit adsz? Kérdezted már a szívedben úgy komolyan
Istentől, hogy Uram, Te most mennyit akarsz, hogy én adjak?
Mesélte nekem Laci
atya, ma az ebédnél, most konkrét esetre már nem emlékszek, név szerint, meg
hogy kivel történt, jobb is. De a sztorinak a lényegére emlékszem. Valahol volt
egy ilyen perselyezés és hirtelen jött a perselyező és az ember ötszázast akart
dobni, de az ötszázas helyett a húszezrest dobta be. Utána már nem merte
visszakérni. Szégyellte volna visszakérni. Ugye az ötszázas, mindig ötszázast
dobok. Nem akarok semmit kicsalni a
pénztárcátokból, de nézz néha bele a szívedbe, hogy az Úr mire hív téged. Ez
persze nem csak a pénzedre igaz, hanem az energiádra is. Néha gondold el azt, hogy lehet, hogy hív az
Úr téged arra, hogy gyere el egy hétköznapi misére. Valamikor, amikor egyébként
nagyon zsúfolt a napod, amikor olyan jó lenne egy fél órát csak úgy sétálni,
vagy legalább megállni és pihenni. Ilyenkor,
amikor egy értékes idődet adod oda Istennek, én hiszem azt, hogy ez nagyon is számít
az Úrnak.
Miért? Miért számít
ez Neki? Azért, mert, hogyha te
felmagasztalod az Istent, mert ezzel azt csinálod, hogy felmagasztalod az
Istent, ha te értékes idődet, energiádat, pénzedet, szokásaidból értékeset adsz
az Istennek, azzal Őt felmagasztalod. Azzal Őt megdicsőíted, azzal ismered el
igazán Uradnak. Ha Isten az Urad, akkor az Övé mindened! A jó
egészséged, a jó pénzed, a jó időd, a jó energiád. Mindened az Övé! Ha Őt
elismered Uradnak és felmagasztalod Őt, tudod mi lesz ennek a következménye?
Az, hogy Ő fel tud emelni Magához!
Azt mondja Jézus:
Aki magát megalázza, azt felmagasztalják. (Lk 14,11) Azt hiszem, ennek a mai
történetnek ez lehet a lényege, hogy Jézus azért csapkodott annyira, hogy: Hát emberek! Nem a birka kell az
Istennek, hanem igazán az, ami belőled értékes. A te akaratod, a te vágyaid,
sőt akár még a félelmeid is. Hozd ide az Úrnak a félelmeidet! Mondd el
őszintén neki, hogy mitől félsz, hogy mitől sírsz titokban, vagy mire
vágyakozol. Amikor Istennek elkezded odaadni a legszemélyesebb értékeidet,
akkor elkezd öröm költözni a szívedbe. Sokkal nagyobb öröm fog költözni a
szívedbe, mint akkor, ha csak úgy szokás szerint ímmel-ámmal adod.
Kedves
Testvérek! Ahogyan Isten haragja intenzív, őszinte és nagy, úgy Istennek az
öröme is intenzív, őszinte és nagy! Ezt kívánom mindannyinknak és hiszem, hogy
erről szól ez az ostorfonás. Erről szól a templom lerombolása. Ámen!
Szekszárd, Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018.
február 28. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható: youtube 1118. Jn 2,13-25Miért csap oda ostorral Jézus a pofádra? (2015.márc.7. B év nagyb.3.vas.)
– szeretettel Péter atya -
Kérdések
a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a
prédikációból?
2.
Mennyire értékes az, amit az
Úrnak adunk? Melyik idődből nehezebb adni?
3.
Mennyire ijeszt meg téged Isten haragja? Mit kezdesz
vele? Szerinted milyen az Ő szenvedélyes szeretete?