Márk evangéliuma
1,14-20
Miután Jánost
elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát:
„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt. Ezek az evangélium Igéi! |
Kedves testvérek!
Mi az, ami megtartja az
életünket? Gondolhatták az apostolok évekkel később, amikor már Jézus
visszatért a Mennybe, és ők pedig, az apostolok járták a világot, hol nagyobb
elfogadással találkoztak, hol kevesebbel, vagy szó szerint üldöztetéssel.
Visszatekintve belegondoltak, hogy mi az, ami megtartja az életünket? A
büszkeség, hogy azért mégis mi zsidók vagyunk. Mi vagyunk az Isten választott
népe. Mi vagyunk ám valakik. Vagy esetleg a megszégyenüléstől való félelem
tartotta meg az életüket? Az, hogy esetleg arra gondoltak, hogy nem vallhatunk
kudarcot. Jézus feltámadt! Akkor nekünk mindig, minden helyzetben talpon kell
maradni. Nem szégyenülhetünk meg.
Valójában ez a két motiváció: a büszkeség vagy a megszégyenüléstől való
félelem gyenge motiváció. Ezzel nem lehet sokáig húzni. Pontosabban,
lehet sokáig húzni, csak nem érdemes. Talpon tarthat bennünket a vallásunkban,
hitéletünkben egyfajta öntudat, hogy én azért katolikus vagyok, ott vagyok a
misén. Szomszédaim is tudják, ha vasárnap van, én megyek a misére. Vagy a
megszégyenüléstől való félelem, amit magunkkal szemben is érezhetünk, hogy
amikor még nem voltam beteg, mindig ott voltam. Most, hogy beteg vagyok, nem
vagyok jó, még a misére sem tudok elmenni.
Kedves Testvérek! Ez a két érzés, a büszkeség vagy a megszégyenüléstől
való félelem, nem tudta volna megtartani az apostolokat, és az Egyházat kétezer
éven keresztül. Ugyanis újra és újra nekik maguknak szembesülniük kellett
a saját kudarcaikkal, amikre nem lehettek olyan nagyon büszkék. Ott van például
Péter apostol. Van egy olyan jelenet, a Galatákhoz írt levélben olvashatunk
erről, amikor az egyik városban voltak olyanok, akik zsidóságból megtért keresztények
voltak, meg voltak olyanok, akik pogányságból megtért keresztények voltak.
Péter apostol képmutató volt. Színlelt. Addig, amíg nem érkezett meg a többi
zsidó, addig ott volt a pogányok között, azt ette, amit a pogányok. Ott volt
velük. Amikor megjöttek a zsidók, akkor pedig elhúzódott a pogányok elöl. Ott
volt Pál apostol is, aki mindezt látta és jól érzékelte. Bizony, keményen
megfeddte Péter apostolt.
Hallgassuk csak ezt a részt! Ez a
vita Antiochiában című rész a Galatáknak levél 2,14: "Amikor azonban Kéfás, azaz
Péter apostol Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a
feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt
étkezett a pogány származásúakkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és
különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Képmutatását követte a többi
zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a képmutatásba. De, amikor láttam,
hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt
mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre a pogányok módjára élsz és nem zsidó
módon, hogyan kényszerítheted a pogány származásúakat, hogy zsidó módon
éljenek?"
Ez az egész vita számunkra jelen
pillanatban nem biztos, hogy ez olyan könnyen érthető. De hadd mondjak el egy
lehetséges forgatókönyvet. Szívem minden vágya, hogy bárcsak így lenne! Adja az
Úr, hogy így legyen! Tegyük fel, hogy ebben a faluban, Cikón, nagyon sokan elkezdenének
megtérni. Olyanok, akik évtizedekig nem jártak templomba. Sőt, lehet, hogy
nincsenek is megkeresztelve. Olyanok, akikről az utcában mindenki azt mondja,
hogy ó, nem ismer mást, csak káromkodást. Nem ismer mást, csak a pohár fenekét.
Ilyen emberek közül, mondjuk, tizenöt-húsz elkezdene templomba járni és
megtérne Jézus Krisztushoz. De most akkor azok, akik már korábban is idejártak,
vagyis ti, akik itt vagytok, kedves testvérek, mit gondolnátok, mit éreznétek?
Ide jönnek? Elfoglalják a helyünket? Odaül abba a padba, ami már húsz éve az
enyém? Még anyám is ott ült az én helyemen. Most meg ideül ez a senkiházi, aki
egész életében csak káromkodott!
Rögtön lenne egy feszültség azok
között, akik idejártak régóta, meg az újak között. Valahogy így lehetne egy
kicsit megérteni ezt, hogy voltak a zsidók, akik régebb óta voltak vallásosak,
és a pogányok, akik később jöttek erre az új hitre a jézusi útra. Akkor Kéfás,
ez volt Péter apostolnak a
görög neve, ő pedig próbált egyensúlyozni a két csoport között. De sajnos volt neki egy gyöngesége, hogy tudott
bizony kétszínű lenni.
Azért mondtam el ezt az epizódot,
mert hogyha Péter apostolt az élete
során a büszkesége tartotta volna meg, hogy ki vagyok én, akkor ezekben a szembesülésekben,
ezekben a kudarcokban elveszítette volna végleg a hitét Jézusban. Ha a
kétezer éves egyháztörténelemre gondolunk, már rég nem lenne Egyház, hogyha az
Egyházat csak a büszkeség, vagy a megszégyenüléstől való félelem tartaná meg.
Mi római katolikusok! Sokszor van bennünk egy ilyen gőg, egy ilyen öntudat,
hogy mekkora templomaink vannak. Milyen szép a mi vallásunk. Ez persze igaz és
jó! Csak ne legyünk felfuvalkodottak!
Mi az, ami megtartotta az apostolokat? Az, hogy nem ők választották maguknak
ezt az utat, hanem azt mondja Jézus: Én választottalak benneteket.
Halljuk a mai evangéliumban, hogy
Jézus szólította meg őket. Jöjjetek velem
és én emberek halászává teszlek titeket! Vagyis amikor évekkel,
évtizedekkel később az apostolok belegondolhattak abba, hogy tulajdonképpen
minek csináljuk ezt még mindig? Ütnek minket, mint a répát. Ez volt ám. Ha
valaki elolvassa az Apostolok Cselekedeteit, nagyon hamar elkezdődött az
üldözés. Az idősebb Jakabot lefejeztette karddal Heródes. Pétert börtönbe
záratta. Péternek sem sokon múlott, hogy rögtön az elején vértanú legyen. Ha Isten
angyala különleges módon ki nem szabadítja a börtönből, akkor Péternek is
annyi. Tehát, ha megnézzük az Apostolok Cselekedeteit, ami az egyik
legizgalmasabb könyv az egész Bibliában, folyamatosan ütik őket, mint a répát.
Ha pusztán a büszkeség, vagy a megszégyenüléstől való félelem tartotta volna
meg őket, akkor nem tartotta volna meg őket mindvégig. Egy darabig megtartja az
embert a büszkeség, de amikor az embernek már úgy odavág valami, legyen az
kigúnyolás, legyen az szenvedés, legyen az valamilyen megpróbáltatás, akkor
egyszerűen azt mondja az ember, hát azért én ezt nem csinálom tovább. Ez azért
már sok. Mert az az érdekes, hogy a
büszkeség, abban a pillanatban arcot vált. Már nem védelmezi a vallását, hanem
nagy lendülettel elhagyja. Ő maga is a gúnyolók táborába áll át. Ó,
ostoba voltam, hogy addig is hogy odajártam.
Kedves Testvérek! Jézus szava tartotta meg az apostolokat!
Jézus szava tart meg bennünket is. "Jöjjetek velem! Gyertek velem!"A
meghívó szó, az Ige. Isten Szavának ereje tart meg minket. Gondoljunk
bele! Tegyük fel, hogy lenne itt a faluban egy rendezvény a kultúrházban, egy
vacsora. Téged oda nem hívtak meg. Viszont nagyon szeretnél ott lenni. Szépen
felöltözöl, elmész, az ajtóban nem áll senki, nem kérték a meghívót. Szépen
bemész, leülsz. De érzed, hogy ide téged nem hívtak meg. Kicsit olyan gyanúsan
nézel körbe, hogy mikor jönnek, hogy kidobjanak. De nem jönnek, eltelik egy-két
óra, még vacsorázol is. Egyszer csak valaki odajön, hogy "Te figyelj már,
téged meghívtak ide?” Addig mi volt benned? Hogy ott van rajtad a szép ruha,
ott van benned, hogy itt akartál lenni, és vártad, hogy le fogok egyszer csak
lepleződni. Valaki megkér, hogy mutasd már meg a meghívódat! Te akkor nem tudod
mutatni és kidobnak és megszégyenültél. Ha az ember ott van egy ilyen
lakodalomban, vagy rendezvényen és őt oda meghívták. Kapott egy szép meghívót,
névre szóló meghívót. Bement ugyanúgy erre a rendezvényre, ugyan úgy ott ül.
Jön valaki egy-két óra múlva és mondja, hogy te figyelj, mutasd meg a
meghívódat! Szépen felmutatod, akkor nyugodt vagy. Végig az elejétől kezdve nyugodt voltál, mert volt egy meghívód.
Mert neked oda volt jegyed. Névre szóló meghívód volt. Nem mondhatott
senki semmit. Felmutattad és szépen rád mosolyogtak. Uram, nagyon örülünk, mi
az, amit még kér? Mit hozhatunk? Mit szeretne még fogyasztani? Vagy milyen
zenét játsszon el legközelebb a következő számnál az együttes. Mennyivel másabb
az, amikor ott van a zsebemben a meghívó és tudom, hogy nekem jogom van itt
lenni.
Nekünk
jogunk van Isten Országában lenni. Jogunk van Isten minden gyümölcséhez,
adományához, Isten Királyságának minden öröméhez, békéjéhez jogunk van, mert
Jézus meghívott minket.
Mert az Isten Fia azt mondta, hogy gyere velem.
Kedves Testvérek! Ébredjünk fel
erre a méltóságra! Adjunk ezért hálát! Örüljünk neki. A zsebünkben a meghívó
bizonyosságával, haladjunk az életben. Ha időnként elbukunk, és időnként
gyengék vagyunk, időnként szembesülünk azzal, hogy sajnos jócskán maradtak még sebeink, akkor sincs
baj! Mert nem a megszégyenüléstől
való félelem, nem a büszkeség hajt, hanem a zsebünkben lévő meghívó, aminek
tudatában mehetünk előre az Úrhoz. Mert az Úr vár téged! Ő hívott téged
személyesen. Ámen
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. január 17. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható:
1084-es számú prédikáció csepeticsapata.hu vagy
–
szeretettel Péter atya - Kérdések a reflexióhoz:
2. Legfrissebb tapasztalatod szerint melyik ige tartotta
meg benned a hitet?
3. Tudsz szívből imádkozni azokért, akik elhagyták a
hitet, a közösséget és hajótörést szenvedtek, vagy egy kicsit lenézed őket?