Az embereket jól
szeretni csak Istenben lehet
Máté evangéliuma 22, 34-40
Abban az időben: Amikor a farizeusok
meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje
gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést
tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így
válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel
és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az
egész törvény és a próféták.” Ezek az evangélium igéi!
Kedves
testvérek!
Az
elmúlt vasárnap evangéliumi részletei mind-mind Jézus és a törvénytudó vallásos
emberek közti párbeszédről szólnak. Szó volt a legutóbbi vasárnap, hogy szabad-e
adót fizetni a császárnak. Persze, ez a kérdés is csak azért hangzott el, hogy
Jézust jól szaván fogják, és esetleg majd később bevádolhassák. Aztán előtte
szintén a főpapokhoz szólva, egy példabeszédet mondott azokról, akik
meghívottak voltak a menyegzőre, de mégse mentek el. Visszanézhetnénk, legalább
négy-öt vasárnapon keresztül, Jézus és a vallásos emberek közti párbeszédről
van szó. Ezek a vallásos emberek nem
akármilyen vallásos emberek voltak, hanem olyanok, akik legalábbis a saját
elképzelésük szerint, kiváló módon igyekeztek teljesíteni a törvényt.
Ők valóban ebből sok mindent teljesítettek is. Mindet nyilván nem. Ezt ők maguk
is tudták. Ők maguk is érezték.
Tehát
alapvetően maga ez a mozgalom, akiknek a tagjaival Jézus beszélget, ez a
mozgalom abban a korban, annak a népnek, a zsidó népnek a vezető mozgalma volt.
Megújulást szolgálta. Tehát az a nép, a zsidó nép elnyomás alatt élt, a
római birodalomban. Kezdte elveszíteni az identitását. És ekkor jött egy kis
tűz, ami azt szolgálta, hogy ébredjünk fel. Hát mi Mózes népe vagyunk! Nem a
császár népe! Ezért amennyire lehetett, próbálták mégiscsak megtartani az ősök
hagyományát. Biztos, hogy köztük voltak nagyon jószándékú emberek. Voltak
köztük olyanok, akik ezt egyáltalán nem képmutatásból tették hanem, istenfélelemből,
jámborságból, szeretetből is. Nyilván egyértelmű,
hogy Jézus Isten Fia nélkül mindez nem sikerülhetett. Isten Fia nélkül és Isten
Fiának cselekvése, Megváltó műve nélkül mindez nem sikerülhetett.
Mi, akik
most mind itt vagyunk, nagyon sok szempontból más helyzetben vagyunk. Lehet, hogy
ránk egyáltalán nem igaz az, hogy mi mindenáron nagyon jó vallásos emberek
akarunk lenni. Ez most nem egy ilyen ítéletként hangzik el, hanem mi
más szituációban vagyunk. Ránk most lehet, hogy egyáltalán nem igaz az,
hogy egy nagy birodalom fogságában vagyunk. Ugye volt erre példa a
történelmünkben. Török idejében, a Habsburgok idejében vagy a Szovjetunió
idejében. Tehát most ebből a beszélgetésből, ami elhangzik Jézus és a farizeusok
között, van, ami szó szerint vonatkozik ránk, van, ami átvitt értelemben
vonatkozik ránk, csak úgy szinte meg kell találni a közös pontokat, és van,
ami, egyáltalán nem vonatkozik ránk. De, mégis ez Isten, nekünk szóló üzenete
most.
Jézus azt
mondja, szeressük Istent, szeressük embertársainkat. Nyilván, ez a központi
üzenet nem magyarázható félre. Jézus azt mondja, szeresd felebarátodat, min
saját megadat. Minden embert ért ez alatt. Hogyha vennénk hozzá más evangéliumi
részleteket, akkor egyértelmű, hogy Jézus
egy univerzális törvényt adott. Nemcsak azt mondta, hogy a zsidó szeresse a
zsidót, magyar szeresse a magyart, római a rómait, hanem mindenki mindenkit.
Valószínűleg a történelem folyamán mióta Jézus ezt kimondta lehet, hogy egy
pillanat se volt, mikor ez itt a földön megvalósult volna, hogy minden ember
mindenkit szeretett volna. Hát abban a pillanatban itt lett volna a
földön a mennyország. Ugye? Tehát, valószínűleg ilyen nem volt teljesen. Olyan
biztos volt, hogy kisebb közösségekben, vagy akár nagyobb közösségekben is
engedték azt, hogy Isten szeretete működjön bennük.
Nekem
nagyon sokszor ez az alapkérdésem, hogy mit lehetne jobban tenni ebben a
világban. Én magam hogyan lehetnék szentebb. De honnan indult nekem, ez a
meggyőződésem, ez a vágyakozásom? Először is megtapasztaltam Isten szeretetét.
Szegedi egyetemista koromban, két évig magyar szakos voltam és eszembe se jutott,
hogy pap legyek. Jártam azért imádkozni, jártam misére, jártam közösségbe. De
én focista akartam lenni. Azon gondolkodtam sokat. Aztán ez kezdett
elhalványulni bennem és kiszerettem a fociból. De közben sok lelkigyakorlaton
voltam, táborokban, találkozókon barátokat szereztem.
A
személyes imaéletemben megtapasztaltam Isten szeretetét. Tehát nem
úgy volt, hogy én kitaláltam valamit, hogy nincs és ahhoz elkezdtem
alkalmazkodni, hanem teljesen másképp. Hirdették nekem, hogy milyen az Isten.
Amikor én magam kapcsolatba kerültem az élő Istennel, akkor ez vonzott. Ez
lebilincselt, magával ragadott és kezdtem közeledni Istenhez. Kezdtem felfedezni,
hogy milyen csodálatos. Kicsit úgy, mintha gyereknek adnak egy bonbont, megeszi,
és ha nem vigyázunk, még három másik dobozzal megeszik. Mert finom, mert tetszik
neki, mert ízlik neki. Hát az, amit
itt Jézus mond, hogy szeressük Istent, szeressük embertársainkat, nyilván van
egy előzménye: Isten, szeret minket, Isten szeretetből teremtett minket.
Azt mondja Jézus, erről a két parancsról, a kapcsolatról, elmondja az elsőt,
hogy szeressük Istent, aztán azt mondja, a második hasonló ehhez. Szeresd
felebarátodat! Ha megnézzük, azt mondja Jézus, szeressük Istent teljes
szívünkből, de az embertársi szeretetre nem azt mondja, hogy teljes szívünkből
szeressük embertársukat. Istent
imádjuk, az embertársainkat tiszteljük, szeretjük, becsüljük, bízunk bennük,
segítjük! Embertársainkat mégsem pont úgy kell, hogy szeressük, mint Istent, e szerint
a parancs szerint, hanem, mint saját magunkat.
Ezt a két
parancsot valójában Jézus az Ószövetségből idézte. Amikor azonban eljött az utolsó
vacsora napja, Jézus azt mondta, hogy: „Új
parancsot adok. Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket!” (Jn
13,34) Hogyan szeretett minket Jézus? Úgy, hogy életét adta értünk! Nemcsak az
utolsó pillanatban, hogy meghalt, hanem az egész életében, mindvégig életét
adta értünk, minden nap, minden tettével, minden gondolatával életét adta
értünk! Szolgált minket. Tehát, a két
parancs hasonlósága valójában Jézusban van. Jézus az, aki egyesíti ezt a két
parancsot önmagában.
Az Újszövetséget,
hogyha olvasgatjuk, akkor nagyon sokszor vannak benne ilyen kifejezések, hogy
Krisztusban. Hogy Krisztusban van elrejtve az életünk. Nagyon sokszor ez a
helyhatározás van. Például, 1János 3,24 „Aki
megtartja parancsait, Istenben marad és az Isten is őbenne.” Ugye érdekes
ez, mert nem biztos, hogy rögtön értjük, hogy mit jelent az, hogy bennem van
valaki más. Mondhatnánk hasonlatként az anya és a méhében lévő gyermek
kapcsolatát. De, ugye nem teljesen jó ez a hasonlat, mert mi van akkor, ha az
anya azon gondolkodik, hogy elvetesse a gyerekét. Konkrétan, hogy megölje.
Akkor testileg egymásban vannak, de lelkileg pont azon van, hogy lehető legtávolabb
legyen tőlem, mert nem akarom. Inkább én ahhoz hasonlítanám azt, hogy egymásban
vagyun, mint amikor két ember nagyon szereti egymást szerelemmel szinte,
egy férfi és egy nő nyilván. Szinte
kitalálják egymás gondolatait, egymás érzéseit, egymásban vannak. Mikor
mennek az utcán, akkor is szinte teljesen egyek. Isszák egymás szavait.
Most valami ilyesmihez hasonlítható az, hogy bennünk van Isten, mi pedig
Istenben vagyunk.
Kedves
Testvérek! Jézus vágyakozik arra, hogy befogadjuk Isten szeretetét. Jézus
vágyakozik arra, hogy megismerjük, hogy milyen Isten valójában.
Lelkigyakorlaton voltam most. Különösen is felfrissítették bennem most ezt a
tapasztalatot, hogy milyen az Isten valójában. Egy német előadó azt mondta, hogy
Németországban van most egy meseregény, amit kötetenként adnak ki. Valószínűleg
nemsokára magyarra is lefordítják. Öt kötetes meseregény. Egy kis epizódot
kiemelt belőle az előadó most a lelkigyakorlaton. Volt egyszer egy király, egy
nagyon jó király. Voltak a zsiványok, a nagyon rossz emberek. Így volt a
történetben, akik raboltak fosztogattak. A zsiványoknak voltak gyermekei. Azok
a gyerekek is, sokszor sok rosszat csináltak.
Egyszer a
király, örökbe fogadta az egyik zsivány családnak a gyermekét. Elvitte magához
a palotába. Már nagyobb volt ez a gyermek, és ez a gyermek a palotában is úgy
élt, mint korábban a zsiványok között. Terítve volt az asztal mindenféle
finomságokkal. Gyorsan magához kapott rengeteget és elbújt a sarokban és ott
titokban akarta enni. Mert korábban a zsiványok között, a saját családjában is,
a szülei és a testvérei között is így élt. Mindenki, mindenki ellen. Mindenki a
másikat kifosztja. Ezt a lelkületet vitte a király palotájába. Akkora a király
odament a sarokba hozzá, leült mellé, megsimogatta a fejét és mondta neki: „Nézd, ezen az asztalon minden a tied. Nem
kell elbújnod, senki nem fogja elvenni tőled. Szeretlek!” Gyönyörű ez a történet. Így
vagyunk mi is Istennel. Így vagyunk a világban. Élünk a világban és sokszor azt
tapasztaljuk, hogy itt mindenki mindenki ellen van. Akkor jön Jézus és kezd
beültetni egy új programot a fejünkbe. Isten nincs ellened, nincs mindenki mindenki
ellen! Tied minden a Mennyországról. Arról az asztalról vehetsz! A tied
Istennek az összes ígérete! Isten tárházából szabadon válogathatsz. Tied
Isten kegyelme! Ha ezt meg tapasztaljuk, akkor ez a zsivány-mentalitás
elkezd kikopni, megszűnni. A Király Fiának a mentalitása kezd el bennünk
működni. A nagylelkűség, az öröm, az ajándékozás, a szolgálatkészség. Mindaz, ami
Jézus tulajdonsága, amilyen Jézus volt itt köztünk. Amilyenek a szentek, akiket
látunk a szobrokon, és nézzük, hogy milyenek ők. Bármelyikünk lehet szent, mert bennünk lakik az Isten, aki szent, és
aki minket szívesen, ingyen szeretetből szentté formál. Mert szeret,
mert akarja, hogy olyanok legyünk mint Ő!
Ámen!
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2017. október 25. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható:
1004-es számú prédikáció csepeticsapata.hu vagy
–
szeretettel Péter atya -
Kérdések a reflexióhoz:
1. Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre
ebből a prédikációból?
2. Te hogyan fogalmazod meg a különbséget, hogy Istent
hogyan szereted és embertársadat hogyan szereted?
Akarsz-e szent lenni?
Milyennek képzeled el magad szentként?