A
kihívásokban növekszik a szabadság
Lukács
evangéliuma 1,26-28
Abban az időben Isten
elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese
volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az
angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr
veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba
jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban
folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme,
gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt n evezni! Nagy
lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának,
Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem
lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez,
amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek
száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az,
ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is
gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak
tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt:
„Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal
eltávozott.
Ezek
az evangélium Igéi!
Kedves testvérek!
Szűz Mária, a Magyarok
Nagyasszonya főünnepén ez az evangéliumi részlet minden nemzethez szól. Hiszen
Mária, aki a világ Megváltóját szülte meg, minden embernek odaadta a fiát,
Jézust. Nyilvánvaló, hogy Szűz Mária nem
úgy gondolta el azt, hogy az ő fia lesz a világ Megváltója, hogy kezdettől fogva tudta volna azt, hogy a
fiának meg kell halnia a kereszten, mint egy kitaszított gonosztevő, akit
ráadásul saját népe istenkáromlással vádolt - az elnyomó hatalom pedig, a
rómaiak felségsértéssel, azzal hogy a császár ellen összeesküvést szőve,
önmagát a zsidók királyának adja ki.
Mária fokozatosan értette meg Isten tervét. Mindig a
következő lépésre igent mondott. Isten megmutatta neki azt, amit az adott
helyzetben, mondhatnánk úgy, hogy az adott napon tudnia kellett. Nyilvánvaló, hogy nemcsak egy napra látunk előre, mert egy
napunkban akár benne lehet folyamatként egy egész hét, egy hónap egy év vagy
egy hosszabb szakasz, egy tudatos döntés az életünkben. Magyarok Nagyasszonya főünnepén talán
túlságosan idealizálva képzeljük el azt, hogy István király felajánlotta az
országunkat Máriának. Mit is tehetett volna, hiszen nem maradt örökös, nem
maradt utód? Úgy is fogalmazhatunk talán
kicsit pongyolán, hogy nem jókedvében
ajánlotta fel Máriának az országot, hanem fájdalmában. Mégpedig nagyon
nagy fájdalmában. Nem tehetett mást. Szinte úgy volt István király abban a
történelmi helyzetben, mint a cirenei Simon. Kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét.
Aki látta a Passió című filmet,
gyönyörűen van ábrázolva ennek az epizódszereplőnek az alakja, mert hát
mégiscsak látjuk az evangéliumból, hogy nem túl sok szerep jutott neki időben-térben. De az a kicsi, amit meg kellett tennie - úgy
mutatja be a Passió című film-, hogy egy hatalmas átváltozást hozott ennek az
embernek az életében. Ugyanúgy, ahogy Szűz Mária életében, folyamatosan egyre
nagyobb kihívásra kellett igent mondania. Ugyanúgy van ez mindannyiunk életében
is. Így volt cirenei Simonnal, István királlyal és napjainkban nálunk is.
Nézzük még meg egy
picit közelebbről azt a pillanatot vagy azt a szituációt, ahogy István király
felajánlja az országot. Kicsit ahhoz lehetne hasonlítani ezt a szenvedését, imáját,
mint amikor Jézus kilehelte a lelkét a kereszten. Jézus nagyot kiáltott. Ezt
írják az evangélisták, nagyot
kiáltott és kilehelte lelkét. Ha ezt a képet szemléljük, akkor meg
fogjuk érteni István királyt is. Valószínűleg István király is nagyot kiáltott.
Nagyot kiáltott fájdalmában. Amikor hírét vette annak, hogy Imrét, mondjuk úgy
mai belátásunkkal, hogy amikor Imrét megölték. Ez a kifejezés, hogy vadkan, ez a történettudomány mai állása
szerint, korabeli virágnyelv volt, arra vonatkozóan hogyha valaki merénylet
áldozata lett. István nem önként adta
oda a fiát. „Öljétek meg, nem lesz utódom. Ide nekem a rozsdás bökőt!” A
keresztény ember soha nem olyan, hogy tudatosan, dacosan kihívná maga ellen a
sorsot. Inkább a keresztény ember olyan, hogy a megdöbbentő szeretet
karizmájával válaszol a legnagyobb gyalázatra is.
István elveszítette a
fiát és valószínűleg már nem remélhette azt, hogy újabb fia születhet. Ebben a
helyzetben kicsit talán úgy volt, hadd idézzem a hegyi beszédből Jézus szavát: "Ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire,
menj el vele kettőre." (Mt 5,41) Tehát Istvánt az élet, az a történelmi helyzet arra kényszerítette, hogy
elengedje a fiát. Arra kényszerítette az ő ellenséges, kihívó, belső
összeesküvő réteg, hogy feladja az elképzeléseit. Istvánnak nagyon sok
ellensége volt. Ne úgy tekintsünk arra a
Magyarországra, mint egy idillikus, szép, békés világra. Nagyon sok ellensége
volt István királynak. Tudjuk azt, hogy őt magát is próbálták meggyilkolni.
Az utolsó pillanatban ügyesen kikerülte a támadást és a testőrei megvédték.
Tehát István királyt kényszerítette az a helyzet. Elvették tőle az ingjét.
Azt mondja Jézus, engedd át neki a köpenyedet is.
„Igen, elvették tőlem a fiamat, odaadom az országomat is.” Ez a szabadság volt Istvánban. Ez a keresztény ember
szabadsága. „Elvették a fiamat. Nincs már
fiam.Még, amíg élek, van országom.” Azt mondja István: „Odaadom az országomat.” Lehet, hogy nem történt volna meg Máriának
a felajánlás, ha Imrét nem ölik meg. Mert akkor talán István királyban is ott
lett volna az emberi jó szándék, hogy: „Igen,
van egy fiam, övé az ország.” De amikor már nem volt fia, amikor az élet
arra kényszerítette, hogy ha valaki elveszi az ingedet, ha valaki kényszerít
egy mérföldre, akkor ő István a megdöbbentő szeretet, a jézusi szeretet, az isteni
szeretet karizmájával válaszolt: „Akkor
oda adom mindenemet, ha nincs már fiam, akkor odaadom az országomat is.”
Kedves Testvérek! Az életünkben jönnek újabb és újabb
kihívások, amire nekünk egyre nagyobb szabadsággal kell válaszolnunk. Az Úr
Jézus élete is ilyen volt. Ne gondoljuk azt, hogy: Jézus hite, Jézus élete,
Jézus világlátása, istenkapcsolata statikus, szilárd lett volna, megszületett
és onnantól kezdve, minden tökéletes, teljes volt, mindig mindent tudott.
Ellenkezőleg: fokozatosan bontakozott ki a saját küldetésének a
felismerése. Hiszen olvashatjuk is
az evangéliumban azt, hogy „növekedett
korban és kedvességben Isten és emberek előtt” (Lk 2,52). Most ez
a növekedés azt jelenti, hogy egyre nagyobb szabadságban birtokba vesszük azt
az ígéretet, amit az Úristentől kaptunk. Ahhoz, hogy ezt az ígéretet birtokba
vegyük, ahhoz szükségünk van az Egyházra.
Mert István királynak
ez a tette, hogy felajánlotta az országot, ez nem egy magánájtatosság volt,
amit a sarokban összekuporodva egy síró imájában elmondott. Ez egy hivatalos
nyilvános liturgia volt: az oltárra helyezte a koronáját, hogy mindenki tudja meg azt, hogy a katolikus
Egyház által, Mária uralkodhat ezen az országon. Mária a királynő ezentúl.
Úgyis mondhatnánk, hogy hogyha egy kicsit ezt a képet tovább bontjuk, hogy ez egy hatalomátadás volt. Mint
amikor jön egy másik országnak a királya, hatalma és a gyengébb király lerakja
koronáját, lerakja jogarát. Letérdel és meghódol. „Életem, halálom kezedbe ajánlom. Bármit tehetsz velem.” Így tette
le koronáját István.
Ismét mondom, hogyha
Imre nem hal meg, lehet, hogy Istvánban sem született volna meg ez az elképesztően
nagy tágas belső szabadság. Ezért adjunk hálát, azért hogy bármi történik a mi életünkben is, még nagyobb hálával, még nagyobb
áldást érdemelhetünk ki. Így volt István. Nem úgy tekintett erre a
helyzetre, hogy: „Odavan a fiam, hozzátok
a méregpoharat.” István király nem egy görög filozófus volt, aki az
öngyilkosságot erénynek tartotta volna. István király hívő keresztény volt.
Jézus tanítványa volt. Talán ez a legegyszerűbb és legnagyobb dicséret is, amit
ő maga bizonnyal elfogadna. Jézus tanítványa volt.
Jézus tanítványa elsősorban az első tanítványtól, Szűz
Máriától kell, hogy megtanulja azt, hogy milyen tanítványnak lenni. Szűz Mária az új evangelizáció csillaga, magyarok
Nagyasszonya, segítsen bennünket abban, hogy az egyre nagyobb kihívásokra,
egyre nagyobb hittel válaszoljunk. A mai kort, Magyarország minden fiatalját,
de az időseket is, mindenkit nyerjünk meg Krisztusnak. De ahhoz, hogy ez
konkrétan megvalósuljon, ne csak egy szép hangzatos dolog legyen, ahhoz
cselekednünk kell. Ugyanúgy, ahogy Mária cselekedett. Elfogadta az angyal szavát és azt mondta: „Íme, legyen úgy, ahogy Isten akarta, legyen
a te Igéd szerint.” Ehhez ismernie a kellett a Szentírást, az Igét. Nem pusztán
egy külső látomásra, jelenésre mondott igent, hanem ő belsőleg a hitében
felismerte azt, hogy ez a jelenés tökéletesen megegyezik az ő hitével, amit a
zsidó hagyományában hordozott. Amit az ő élettapasztalatában az Írások
ismeretében felismert, hogy ez a belső egysége Istennel, ez megegyezik ezzel az
angyali jelenéssel. Ahhoz, hogy mi is így éljünk, szüntelenül az Igét kell
forgatni magunkban. Mária nem csak akkor kezdte el az igét forgatni, amikor az
angyal megjelent, amikor a bölcsek és a pásztorok hódoltak a gyermek előtt.
Mária egész életében mindig forgatta a szívében az Igét. Az Igének ez a szüntelen elmélkedése, szemlélése fogja megújítani a mi
hazánkat is! Ámen!
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2017. október 4. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható:
267-es számú prédikáció csepeticsapata.hu vagy
–
szeretettel Péter atya -
Kérdések a reflexióhoz:
1. Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre
ebből a prédikációból?
2. Mondj el egy traumát az életedből, aminek feldolgozásában már előrébb
tartasz ima által, mint eddig!
Melyik
szentírási részlet teljesítése borít ki téged? Te el tudsz menni két mérföldre,
ha egyre kényszerítenek?