Mi lösz veled, drága gyerökhittan?

Mi lösz veled, drága gyerökhittan?

Máté 19, 13-15

Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult. 

Ezek az evangélium igéi!

Kedves Testvérek!

Talán az egyházi tevékenységből a nemhívők a kívülállók számára a legláthatóbb, leglátványosabb dolog a hitoktatás kérdése. A gyerekek hitoktatása. Sokan mondják azt, hogy már gyerekkorban el kell kezdeni a szívbe beültetni a hit igazságait. Van, aki azt mondja, hogy gyerekként nem kapott hitoktatást, hitre nevelést, az már felnőttként nem fog megtérni. Sokféle gondolat van tehát. De nézzük, hogy ezek a gondolatok, vagy más hasonló gondolatok, hogyan esnek latba az evangélium mérlegén.

Azt hallottuk a mai történetből, hogy Jézus szívesen, örömmel fogadta a gyerekeket. Tudjuk, hogy ebben a korban másként tekintettek a gyermekre, mint ma. Nem véletlenül volt az, hogy a tanítványok elutasították a gyerekeket. Korabeli felfogás, zsidó elképzelés szerint, a Mestert ne zavarják a gyerekek, ne zavarják a nők, a leprások, betegek. Kicsit tehát ez az elképzelés úgy tűnik, mintha rányomná a bélyegét erre a találkozásra. Mintha megakadályozná ezt a találkozást. De Jézus átlépi ezt a korlátot. Ő akarja a találkozást mindig mindenkivel.

Én magam sokáig bele sem gondoltam tudatosan abba, hogy a gyerekek hitoktatására pontosan hogyan is, miért van szükség, miért nincs. Hogyan lehet ezen módosítani. Aztán ahogy kispap lettem, tanultam a teológiát, egyre több tapasztalatom, rálátásom lett. Szép lassan úrrá lett rajtam egy meggyőződés, hogy elsősorban a felnőttekre kell koncentrálni. Természetesen nem kizárva a gyerekeket sem. Hadd  olvassak fel a Katekézis Általános Direktóriumából, ezzel kapcsolatban az 59.pontból. „A felnőttek katekézise, mivel olyanokhoz szól, akik teljes felelősséggel képesek  csatlakozni  a hithez, a katekézis legfőbb formája, amelyhez az összes többi, egyébként mindig szükséges formának igazodnia kell.”

 Tehát figyelembe kell vennünk azt, hogy az evangéliumokban nem találunk olyan példát, hogy Jézus tanította volna a gyerekeket. Hiszen itt sem az történik, hogy a szülők azért hozzák a gyerekeket, hogy Jézus tanítsa őket, hanem azért, hogy tegye rájuk a kezét, hogy imádkozzék felettük. Nem tanítást kérnek Jézustól a gyerekek számára. Ennek természetesen van egy nagyon egyszerű oka. Az, hogy a zsidó családokban a szülők azok, akik tanítják a gyerekeket. Régen komoly családi katekézis volt a zsidó hit szerint és a szokások szerint. Ez így volt rendjén. Mi is láthatjuk a mai hitoktatás terén, hogy olyan sokszor alig boldogul az ember azokkal a gyerekekkel ahol, otthon szinte az ellenkezőjét kapja, mint amit a pap, a katekéta, a hitoktató mond a gyereknek. A gyerek két tűz között van. Azt fogja elfogadni, amit többször hall, nagyobb nyomatékkal. Nyilván a szülő egész héten szinte együtt van a gyerekkel. Katekéta, hitoktató, pap pedig  egy héten egy órára. Egyszer azt mondta egy pap egy beszélgetésben, hát épp az lenne a baj, ha rám hallgatna amiatt az egy óra miatt és nem a szüleire. Ebben is van igazság.

Meggyőződésemmé vált, hogy elsősorban a felnőttek katekézisére kell koncentrálni, úgy ahogy az Egyház tanítja. Azonban hadd mondjam el, hogy ez a meggyőződésem egy picit módosult, tisztult az utóbbi időben.  Nem változott meg lényegét tekintve, de tisztult. Mire gondolok? Nemrég néhány héttel ezelőtt, úgy alakult, hogy gyerekekkel együtt játszottam. Eljátszottuk együtt, Máté evangéliumából a vízen járás történetét. Volt, aki a vihart játszotta, volt, aki Jézust, volt, aki Pétert, én olvastam fel. Olyan csodálatos élmény volt számomra ez a húsz perc, fél óra, hogy utána hatalmas erő, öröm töltött el. Egy olyan mondat fogalmazódott meg bennem, hogy azt hiszem, hogy maradandó egész életemben. Jézus azért nem tanította a gyerekeket, a pici gyerekeket Isten Országára, mert ők már elfogadták Isten országát. Tehát egy pici gyerek a nyitottságával, a lelkesedésével, ő egyszerűen Isten országában él. Később, ahogy rárakódik az a sok-sok rossz, sok-sok sztereotípia, sok-sok elképzelés, gondolat. Ez az, ami rárakódik és átalakítja a gyereket és megváltozik a gyerek.

 De amikor ezekkel a gyerekekkel játszottam, egyszerűen azt éreztem, hogy ők mindent azonnal nyitottan fogadnak. Én tanulok tőlük. Nem nekem kell őket tanítani. Felnőtteknek is tartok bibliaórákat. Hadd mondjam el őszintén, remélem nem fognak azok megsértődni, akik járnak a bibliaóráimra, hogy bibliaórákon fél év alatt felnőttek esetében nem érek el akkora áttörést , mint gyerekeknél fél óra alatt. Mert a gyerekek annyira nyitottak. Nem épült még rá az egyéniségükre az egónak az a vastag burka, amit a felnőtteknél valahogy át kell törni. Ha egyszer át lehet törni a felnőtteknél, hiszen az Isten szava nincs megbilincselve. De azt mondja Jézus, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, akkor nem mentek be a Mennyek Országába. Lukács evangéliumában úgy van ez a párhuzamos résznél, a mai evangéliumhoz kapcsolódva: Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda.

Néhány példa. Nyitottam egy kis füzetet és azt írtam rá, hogy hittanos gyerekszáj. Egy első osztályos fiút, egy ministráns kisfiút megkérdeztem, hogy te már tudsz-e olvasni. Olvasod-e a Bibliát?Azt mondja,  igen olvasom a Bibliát, lassan most érek a végére. Rákérdeztem melyik a kedvenc részed a Bibliából? Azt mondta erre, Jézus feltámadása. Én ennek annyira megörültem, olyan természetesen, olyan egyszerűen mondta. Akkor rákérdeztem, hogy miért? Mi volt a válasz? Mert az a legszebb történet.

Egy másik kis epizód hittanos gyerekszáj. Azt mondja egy hét éves kislány: Soha nem elég Jézusból. Egy másik példa. Elsőáldozó kislány, tízéves. Kérdezem tőle, mit adnál Jézusnak, ha ő azt mondaná neked, hogy adj neki valamit. Picit gondolkodott, gyönyörűen mosolygott, és egyszer csak azt mondja: Azt, hogy örökké szeretni fogom. Ezek a tapasztalatok megerősítették bennem azt, hogy a gyerekek befogadják az Isten Országát. A felnőtteknél először szinte le kell bontani a falakat. Sokszor nagy erőfeszítéssel, nagy hittel. Természetesen nem akarom idealizálni a gyerekek helyzetét, mert nagyon sokszor a gyerekek is  már lelkileg komolyan sérülten jönnek hitoktatásra. De hiszem azt, ahogy valóban, ahogy Jézus mondja, úgy kell fogadnunk Isten Országát, mint a gyerekek.

 --------
A prédikáció itt meghallgatható:

 237. Mt 19,13-15 Hittanos gyerekszáj (Mária rádió napindító 2011. VIII. 13.)