Az ego és a csönd
harca
Máté 13,1-23
Abban az időben: Jézus elment hazulról, és
leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a
tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta
őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre
esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé
esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a
föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt
gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a
tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott:
az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
Akinek van füle, hallja meg!" Ekkor odamentek hozzá tanítványai és
megkérdezték: „Miért beszélsz hozzájuk példabeszédekben?" Ő így válaszolt:
„Nektek adatott meg, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem
adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy még több legyen neki; de
akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk
példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak,
és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése. Hallván
hallotok, és mégsem értetek, nézvén néztek, de mégsem láttok; megkérgesedett
ugyanis e népnek szíve: Fülükkel restül hallanak, szemüket behunyják, hogy a
szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, és a szívükkel ne értsenek, s meg
ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket. De boldog a ti szemetek, mert lát, és
boldog a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz
vágyott látni, amit ti láttok, – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok,
– és nem hallotta. Hallgassátok meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik
hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön
a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az, ami az
útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a
tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak
ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar
eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a
világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad.
Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és
jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik
harmincszorosat."
Ezek az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Úgy érzem, hogy a mai evangélium nagyon
igazságos. Jézus soha nem beszél mellé, csak úgy össze-vissza. Jézus szavaiban nincsen hangzavar,
nincsen hamis hang. Azt mondja, hogy a mag négy helyre hullik. Három
helyen nem hoz termést, egy helyen pedig termést hoz. S utána megmagyarázza
azt, hogy milyen az, amikor nem hoz termést és miért van ez. Azt is
megmagyarázza, hogy milyen az, amikor termést hoz, és az miért van. Abban a
pillanatban, amikor a mag repül a magvető kezéből, sőt még tulajdonképpen a
következő pillanatban is, mikor lepottyan a földre, még nem látszódik,
hogy mi lesz ennek a vége. De a végén
lehet megmérni a dolgokat, ezért kell türelemmel várni. Egyfajta idő
távlatából fog meglátszani az, hogy mi történt, persze már kezdetben is. De nem
szabad elhamarkodottan, türelmetlenül ítélkezni. Várjuk meg, hogy mi fog abból
majd kibontakozni. Ezt ugyanígy a saját életünkre nézve, az egyes
szándékainkra, az egyes céljainkra, ugyanígy meg lehet vizsgálni. A bölcs ember megáll csendben,
elgondolkodik, és megvizsgálja azt, hogy mit miért tesz. Ez az
evangélium, úgy, mint mindegyik, rólunk szól. Mint ahogy abban a korban is
ugyanilyen emberek éltek, mint most. Ugyanazok voltak a problémák. Én ezt most
egy kifejezéssel szeretném megragadni, az pedig az, hogy az ego és a csönd
harca.
Azt mondja Jézus, hogy megkérgesedett
ennek a népnek a szíve. Időnként találkozok olyan emberekkel, akiknek szinte
úgy az arcukra is kiül, hogy megkérgesedett a szívük. Érzéketlenné váltak az
igazságra, a szeretetre. Csak ismételgetik a saját butaságaikat. Hangzavar van
bennük láthatóan, érezhetően. De a hangzavar mögött bennük is ott van a csend,
és ha egy pillanatra szánnának erre figyelmet, akkor ez a csend meg tudna
mutatkozni. Nagyon nagy szükségünk van a csöndre.
A mag, amikor leesik a talajba, akkor
csöndben van. Ott van a föld alatt és várjuk a termést. Nyilván most
lehetne itt elemezgetni azt, hogy abban a korban hogyan dolgoztak a földdel,
vagy miért nem készítették normálisan elő. Azon a vidéken milyen az éghajlat.
Ezek hasznos gondolatok lehetnének, de most nem erre felé akarok menni.
Egyszerűen csak figyeljük meg a saját életünkben, hogy menekülünk-e a csöndtől.
Menekülünk-e a csöndtől?
Tartok időnként lelkigyakorlatokat, vagy hosszabban tartok egy tanítást. Ha
véget ér a tanítás, adok egy feladatot, ahogy felállunk, az emberek szinte
rögtön, majdnem mindenki el kezd beszélgetni, susmorogni. De egy másik példa
ugyanez. Véget ér a szentmise, és mindenki, uzsgyi, rohan haza. Pedig itt
most a szentmisén, olyan hatalmas dolog történik, amit nem lenne szabad
elszalasztanunk. Nyilván Isten visszahozza újra ezt a lehetőséget, jövő
hét vasárnap, utána vasárnap is. De
ha mi megtanuljuk azt a rossz szokást, hogy elszalasztjuk a lehetőségeket,
akkor jövő hét vasárnap is az a rossz szokás fog bennünk működni és akkor is el
fogjuk szalasztani a lehetőséget.
A csöndben meg tud szólalni az Isten,
hogy ha engedjük neki. A csönd olyan, mint a föld. Sötét és nehéz. A csöndben
feljön a szívünknek sok zűrzavara. A csöndben hangosabbnak fog tűnni a bennünk
lévő zűrzavar. De ez nem baj. Ne féljünk ettől. Nem kell boncolgatni, nincs
szükség pszichoanalízisre. József Attila írta a versében, hogy „romlott kölkökre leltél pszichoanalízisben”.
Nem gyógyította meg őt, hogy boncolgatta az ő gondolatait. Mi gyógyította volna
meg őt? A megbocsájtás. Az gyógyította volna meg őt, hogyha Isten irgalmas
tekintetével találkozik. A csöndben Isten irgalmas tekintetével találkozunk.
Azt mondtam a mai beszéd elején, hogy a mai evangélium nagyon igazságos és
nagyon szigorú is egyben. Igazságos, mert Jézus nem olyan, hogy azt mondja,
hogy végül is lehet, hogy majd termést hoz az is, amelyik a tövisek közé esett.
Lehet, hogy az is hoz majd, amelyik kövek közé esett, vagy az is, amelyik az út
szélére. Ez a mai kornak egy tipikus betegsége, és vigyázzunk ezzel,
mert belopózik a mi szívünkbe is, hogy: „Bármit lehet.” Bármit lehet következmények nélkül. De ez nem igaz.
Ez nem igaz a természetben, nem igaz az emberi kapcsolatokban és tulajdonképpen
nem igaz semmiben.
Azt, hogy bármit lehet következmények nélkül, ez nem igaz.
Ezért a csöndben, mikor Jézus megfigyeli
a természetet, akkor szinte átadja magát annak, hogy a természetben a teremtő
Isten művét szemléli, és ez már maga bölcsességre tanítja őt. Általa meg tud
szólalni az Isten szava. Tanulni kell imádkozni, csendben lenni. Kedves
plébánosotok, Imre atya, plébánosunk, három hét múlva én azt fogom mondani:
plébánosotok, most még azt mondom, hogy plébánosunk, elmesélt a napokban egy
érdekes történetet. Remélem, nem vagyok indiszkrét. Nem valami rossz és
különleges dolgot mondok. Azt mondta, mikor még Máriagyűdön volt, és jött a
vihar, messziről látszódott, akkor felment ott a plébániának a teraszára, kiült
egy székre és egészen messze ellátott Horvátországig. Figyelte, ahogy a hegyek
fölött jön a vihar. Pár mondatban elmesélte nekem ezt az élményét. Örültem
neki. El is képzeltem rögtön, olyan szép élmény ez, szívesen a helyében lettem
volna. Tényleg milyen lehet ez egy magasabb pontról, végig látni egy nagy
tájat, völgyet, hegyeket és látni, ahogy jön a vihar. Ez már az imádság előkészítése. Amikor csöndben vagyunk és figyeljük
a teremtett világot. A Szentlélek Isten ilyenkor titkos dolgokat súg a
szívünknek. Például csak ennyit súg a szívünknek, hogy: „Látod, milyen hatalmas az Isten?” Ekkor
már kezdődik bennünk az imádság. Hódolunk a végtelen Isten előtt, aki Teremtő.
Az nagyon fontos. Elmondok egy saját tapasztalatot is. Egyik este mentem át tíz
óra körül a plébániáról a templom felé Bikalon. Felnéztem az égre, a
csillagokat és átfutott a szívemen egy gondolat, nem volt hosszú szemlélődés,
nem néztem sokáig az eget. De mivel szinte állandó szemlélődésben élek, ezért
ez folyamatosan tud jönni. Nagyon nagy öröm is egyben és bizonyosság Isten
létéről az, hogy szól a szívemhez. Néztem egy pillanatra fel a csillagos égre
és hallottam az Úr hangját és azt mondta, hogy: „Mikor kértem tőled utoljára segítséget, hogy megalkossak egy
csillagot?” Ez nem egy ilyen szemrehányó hang volt, hogy: „Lám, te egy kicsi féreg vagy. Mit gondolsz
hozzám képest mi vagy? Én teremtettem a csillagokat, maradj csak ott a porban.”
Nem ilyen íze volt ennek a hangnak. Hanem egy tekintélye volt ennek a hangnak.
Tekintélye, ereje, méltósága. Isten
nem kér tőlem segítséget, hogy megteremtsen egy csillagot. Viszont azt kívánja,
hogy Őt én dicsőítsem, imádjam azért, mert szavával, hatalmával csillagokat
teremt.
Ez még csak a teremtés. Most kellene
beszélni a megváltásról, aztán a megszentelésről. A megváltás, hogy Krisztusban
megtestesült az Isten Fia. Hogy milyen csodálatos ez a Jézus. Milyen
csodálatos, ahogy tanít, ahogy gyógyít, ahogy szeretetből értünk vállal
mindent.
Kedves Testvérek! Nem lehet bármit
megtenni következmények nélkül. Hogyha a hangzavart választjuk magunkban,
az csak növekedni fog, szinte a megőrülésig, a megkérgesedésig. Ha a csöndet
választjuk, akkor megtisztul a szívünk, és Isten Lelke tud szólni hozzánk.
Amikor Isten Lelke szól a szívünkhöz, akkor abban bizonyosság van.
Isten Lelke szól, hogy: „Gyere hozzám.
Gyere! Ne félj! Tanulj, tanuld az igazságot! Szemléld az Istent!” Itt
vagyunk ezen a szentmisén, ami a legnagyobb csodája az Istennek. Minden benne
van ebben a szentmisében. Isten nem fogja ránk erőltetni ennek a szentmisének
az áldásait és a gyümölcseit. Ő újra és újra felkínálja a gyümölcseit ennek a
szentmisének. Hatalmas gyümölcsei lehetnek a mi életünkben, egyetlen szent mise
alatt. Ezt mi tanulhatjuk, hogy hogyan vegyük át ezeket az áldásokat és
gyümölcsöket. Hogyan váljon ez láthatóvá számunkra. Hogyan váljon ez
élvezhetővé mások számára. Egy egyszerű végső dolog, ajánljuk fel mindig,
minden egyes szentmisét a szívünkben egy élő szándékra, ami ott él a
szívünkben, ami fontos nekünk. Nem szükséges, hogy mindenkinek külön intenciót
kérni és befizesse. Te ott a szentmise elején, ülve a padban, szólsz a
szívedben az Úrhoz, hogy Uram, most felajánlom ezt a szentmisét ennek a
betegnek a gyógyulásáért, fiam megtéréséért, a világban látott események
kapcsán egy szándékért. Ekkor mi történik? Összekapcsolódik Krisztus
szándékával és megtörténik, mert már megtörtént. Legyen ez most a mai
gyümölcsünk mindannyiunknak együtt, hogy tanuljuk meg ezt. Tanuljuk meg azt,
hogy Isten várja a mi szívünk szándékát. Várja azt, hogy miért vagyunk itt.
Miért vagy most itt, éppen most. Ámen!
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2017. július 12. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható:
933-as számú prédikáció csepeticsapata.hu vagy
–
szeretettel Péter atya
Kérdés a reflexióhoz:
1.
Melyik
gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.
Szeretsz csöndben lenni? Gyakorlod tudatosan? Hogy megy ez neked?
Hallottad már Jézus szavát? Milyen volt?