Ugrás a fő tartalomra

Miért volt magányos Jézus?

„Az összes feszültséget megtapasztalja, amely a véges személy ön-vonatkozásából fakad, és ő maga is bizonysága lesz annak, hogy a véges személy képtelen elhatolni egy másik személy központjáig.” (Tillich, Paul, Rendszeres teológia, Osiris Kiadó, Budapest; 334. old.)

Paul Tillich Krisztus-képének abból a mozzanatából indulok ki, hogy szerinte Krisztus – az Új Lét megjelenése egy személyes életben – magányos volt köztünk, emberek között. Megváltói működésének kétségtelenül egyik legfontosabb pontja az, hogy milyen módon győzte le a bűnt, a létezési elidegenedést. „…a létezési elidegenedés keretein belül egyetlen tett sem győzheti le a létezési elidegenedést.” (Uo. 296. old.)

Ha valóban következetesen gondolkodik Tillich, akkor szövegének a belső koherencia erejével kell tanúskodnia erről. Miért volt magányos Jézus? Hogyan hordozta magányát, magányunkat? Mit jelentett a megkísértettsége? Hogyan győz(het)te le mégis a bűnt? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a kurzusleírásban felvázoltak fényében: „Fő kérdésünk: Mit jelent, és mi a jelentősége, hogy Krisztus mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve (v. ö. Zsid 4,15)?” És mindezeket a kérdéseket egybefoglalva: Mit jelent az én magányom?

Minden pillanatban tapasztaljuk létezési elidegenedésünk súlyát. Talán az egyik legfájóbb ponton, a személyes kapcsolatokban érezzük, hogy valami nincs rendben. Nem csak, hogy nem jó az embernek egyedül, hanem még a másik jelenlétének kínzó hiánya sem jó. A másik jelenlétének hiánya. Jelen van, mégis hiányzik. Ez a jelenlét hiánya - paradoxon. Amikor nincs jelen, az fáj. Amikor jelen van, akkor az fáj. Ezt a tapasztalatot mondja ki Tillich: a véges személy képtelen elhatolni egy másik személy középpontjáig.

Krisztus csak azt váltotta meg, amit magára vett – ismerjük a patrisztikus tételt. Nyilván Tillich is ebből az alaphelyzetből indul ki. Amikor azonban azt mondja, hogy a létezési elidegenedés keretein belül egyetlen tett sem győzheti le a létezési elidegenedést, akkor látszólag ellentmondásba kerül önmagával. Hiszen miért jelent volna meg Krisztus, ha nem azért, hogy éppen a létezési elidegenedés keretein belül győzze le a létezési elidegenedést? Ezek a keretek őt is lényegileg meghatározták. Sőt, nemcsak a keretek határozták meg őt, hanem a saját sorsa is. Az a sors, amellyel neki magának is, akár véges, emberi szabadsága feláldozása árán is azonosulnia kellett. Jézus, akiben megjelent az Új Lét, „…szorongott közelgő halála miatt, … teljes egészében részesedett az emberi végességben.” (Uo. 330. old.) Nem volt ember, aki megvigasztalhatta volna.
Fotó: IMDb.com 
Az égből, a másik világból szállt le egy angyal, hogy megerősítse a Getszemáni kertben. Ez a jelenet egész életének struktúráját kibontja. Szomjazza az emberi szeretet, és ez a vágya nem teljesedhet be ebben a világban. „Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem?” (Mt 26,40) Ebben a kérdésben talán nem is az egy órán mint mennyiségen, vagy a virrasztáson mint imaformán van a hangsúly, hanem az utolsó szón: velem. Gondoljuk át a kérdésében rejlő további lehetőségeket: Ki van velem? Ki van igazán velem közületek, akiket szeretek? Ki van azért velem, aki vagyok? Ki van velem értem, nem pedig azért, amit teszek?… Csak a láthatatlan világból kap némi vigaszt Jézus. Ez a vigasz az elidegenedett embernek kevés. És talán Jézusnak is kevés. Nem azért kevés, mert kevés, hanem mert emberi természete szerint ő is a másik emberhez mint emberhez van rendelve. Ez a kötelék az elidegenedett létezésben a teljes kudarc kifejezője, nem pedig a szabadságé. A Teremtés könyve így fejezi ki ezt a léthelyzetet a személyes kapcsolatok szintjén: „Az asszonynak pedig azt mondta:»Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!« Ádámnak pedig azt mondta: »Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad!” (Ter 3,16-17)

Tehát Krisztus szabadságának végessége, amely emberi természetének lényegi jellemzője, magában hordozta a megkísértés komolyságát. Legfőbb kísértése éppen a magány volt. Nem véletlen, hogy az oly sokat elemzett pusztai megkísértés-történet úgy mutatja be Jézust, mint aki egyedül van. „Az összes véges létezőhöz hasonlóan ő is megtapasztalja, hogy nincs meghatározott helye. Születésétől kezdve idegen és hontalan a világban. Testi, társadalmi és szellemi bizonytalanság veszi körbe, mindenben szükséget lát, nemzete kiközösíti. Emberi kapcsolatai szemszögéből nyilvánvalóvá válik végessége; magányos, magányos a tömegben, de magányos családja és tanítványai körében is. Szeretné, ha megértenék, de ez sohasem sikerül neki élete során.” (Uo. 334. old.)

Ezekben a mondatokban mély érzékenységgel bemutatja Tillich Jézus magányát. Nekem azonban mégsem teljes ez a leírás. Nem beszél arról, hogy hogyan harcolt Jézus a saját emberi magányával. Egyszerűen csak túllépett azon küldetéstudatának lendületével? Igaz, hogy az evangélisták is látszólag hallgatnak arról, hogy Jézus vágyakozott-e például egy nővel való teljes testi, lelki, szellemi egységre. Ezt a kérdést még ma sem ajánlatos nagyon feszegetni. Pedig Jézus emberségének misztériuma ilyen kérdések lehetőségét is nyilvánvalóan hordozza. Vajon elég az, ha istenségére hivatkozva letagadjuk magányának ezt a vonatkozását? Vajon Jézus is elmondhatta volna ezt a verset?
Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is -
 
ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
míg el nem fehérül a száj is.
 
Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
 
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.
 
József Attila - Nagyon fáj (részlet) 
Az eddigiek után joggal tehetjük föl a kérdést, hogy Tillich szerint Krisztus megváltói művének lényege az, hogy megtapasztalta az emberi végességet, és ezáltal ki-eszköz-ölte az ember üdvösségét? Talán igen, talán nem. Annyiban igen, hogy nem mondja ki egyértelműen azt, hogy az Istentől való elszakadás, a bűnnel való teljes, benső azonosulás lehetőségének erőterében él Jézus. Azt hangsúlyozza, hogy Jézus elsősorban a benne megjelent Új Lét által, nem pedig a tettei miatt győzi le a létezési elidegenedést. A benne megjelent Új Lét (isteni természet) a létezési elidegenedés feltételei között sem szakadt ki egyetlen pillanatra sem az Istennel való egységből, még emberi, szubjektív tapasztalata szerint sem. Annyiban viszont nem a válasz a fenti kérdésre, hogy részletesen tárgyalja Jézus végességét, megkísértésének komolyságát, és ezzel azt a benyomást kelti, hogy Jézust szubjektív, emberi valóságában is megsebezte a bűn, például a magány radikális megtapasztalása. De mindezzel együtt nem oszlatja el a homályt, hogy miért elég a végességgel és az abból fakadó következményekkel való azonosulás a megváltáshoz.

Mit jelent az én magányom? Nem tudom. Teljesen világos a számomra, hogy amit eddig leírtam, az rólam szól. Az még világosabb, hogy sohasem vehetem azt a bátorságot, hogy Jézus magányát a saját emberi magányom mintájára értsem meg. Tillich ellentmondást nem tűrően és persze teológiailag is jogosan kijelenti a Jézus belső életével foglalkozó következtetésekkel kapcsolatban: „…Jézus létének páratlansága minden analógiát kétségessé tesz.” (Uo. 329. old.) Mégis megmarad a kérdés. Talán az a válasz, hogy mindig lehet kérdezni. Mindig meg lehet kérdezni valakit a magányomban. És erre a kérdésre a másik kérdése válaszolhat: Velem vagy?

Az alábbi versemmel bízom rád a kérdést, hogy szerinted miért volt magányos Jézus?
Megtérni az örökkévalóságból 
Sarkig kitárt szemmel
a homokviharral szemben.
A homokszem magányos
szúrása.
A fekete könnycseppek
hallgatása.
Didereg a némaság,
ha magadba tekintek.
Ott, ahol nincs barátja
az aszfaltcsöndnek.
Ha kitárulna a forró fagy
szemedre,
ráborulnék puha kezemmel
a szemedre. 
Sokáig össze-vissza nyílnak
a szempillák, ha
nincs helyem
a kezedben. 
Jézus magányában mégiscsak kellett, hogy legyen egy emberi vigasztalója is, mert ha nem lehetett volna, akkor ő maga valóságos ember se lehetett volna. Ez a titok Jézus és édesanyja titka. Mária ott állt a kereszt alatt és nézett a fia szemébe.
Szerintem egyedül Szűz Mária állhatta ki Isten magányos tekintetét. Hiszem, hogy ő a Megváltó Vigasztalója.

Úgy legyen. Ámen.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghallod a szavam, kedves Ferenc pápa?

Kedves Ferenc pápa! Örülök, hogy te vagy a pápa! Jézus nagyon szeret téged és csodálatos terve van veled! Hadd mutatkozzak be egy kicsit! Cseh Péter Mihálynak hívnak. 37 éves vagyok, 10 éve római katolikus papként szolgálok. Hálás vagyok ezért, és szeretem a katolikus Egyházat! Papi jelmondatom: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Márk 3,5) Magyarországon élek, ahol készülünk a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Épp ezekben a hetekben tartottuk volna eredetileg, de te úgy döntöttél, hogy fussunk neki inkább egy év múlva! Adja az Úr, hogy sikerüljön! A pécsi egyházmegye papja vagyok. 2020. augusztus 5-e óta Szabadszentkirályon plébániai kormányzóként szolgálok, mert ide küldött a pécsi egyházmegye apostoli kormányzója, Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr. Összesen 14 kis település népe van rám bízva, hogy imádkozzak értük és hirdessem nekik az örömhírt. Az elmúlt egy hónapban sok öröm és sok nehézség közepette megkezdtem itt ezt a szolgálatot. Hála a Feltámadt Jézus Krisztusnak, m

Hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben?

Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai, az agy- és a biológiai halál állapotát. A klinikai halálból vissza lehet hozni az embert sérülés nélkül. Az agyhalálból csak sérüléssel. A biológiai halálból nincs visszaút. Jézus feltámasztotta a biológiai halál állapotában levő Lázárt, aki már négy napja meghalt. Már szaga volt. (János 11) Jézus Krisztus azt mondta, hogy támasszunk föl halottakat. Én még nem támasztottam föl halottakat. Az én válaszom Jézus parancsára: "Igen, Mester. Megtesszük! De mondd meg, hogyan!" Hiszem, hogy az alábbi elmélet helyes. De őszintén kész vagyok változtatni rajta, ha jobbat találok. Tehát hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben? Hallgasd meg a lelkigyakorlatomat, mely a 7 lépést veszi sorra, majd pedig külön a 3 fontos kérdésről szóló beszédemet!

Hokiztál már?

1993-ban tízéves voltam, amikor az osztálytársaim felvilágosítottak. Bár elég ügyetlenül kezdték. Világosan emlékszek a napra. A helyre. A hangulatra. Reggel volt. Iskolaudvar. Kezdődött a suli. A bicikli lezárása után éppen az osztálytársaimhoz sétáltam oda, három-négy fiúhoz. Az egyik vihogva, vigyorogva kérdezte: - Hokiztál már? Nem értettem igazán a kérdés körüli hangulatot, csak éreztem. Minden ember éghajlatot teremt maga körül. Fülledt éghajlat volt akkor. Értetlenül visszakérdeztem: -Földeákon hokizni?

Hogy néz ki egy hétköznapi ördögűzés?

Anthony Hopkins A rítus című filmben Az erősebb legyőzi az erőst Lukács evangélium 11,14-23 Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el

Végül is mire jó ez az egész cölibátus dolog?

Kis tacskó voltam 2004. február 15-én, amikor elsőéves kispapként felkértek, hogy írjak egy cikket a cölibátusról a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatók által szerkesztett újságjába. Akkor ilyen szépen gondoltam a dolgot: Gondolatok a cölibátusról "Nem mindenki érti meg ezt a dolgot." (Mt 19,11) "Fiam, itt az idő, hogy megnősülj! Miért nem keresel már magadnak valakit?" Ki az közülünk, akinek ismeretlenek ezek a gondolatok? Senki. Mindenki találkozott már ezekkel a közhelyekkel a házasság, a családalapítás kapcsán. Van valami ebben a gondolkozásban, ami megsért bennünket. Nem lehet azt mondani, hogy "eljött az ideje a házasságnak", mert ha így tennénk, akkor csak vakon engedelmeskednénk a kényszernek. Miért a házasságról kezdtem el beszélni, ha a cölibátus a témám? Azért, mert úgy gondolom, hogy a két életállapotot nem érthetjük meg egymás nélkül. Mindkettőnél a szabad, felelősségteljes elköteleződés van a középpontban. Mindkettőnél a