Kinek nincs melege?

Nyáron, amikor a hőség már gyilkos szintet ér el, és senki nem bírja a napon fél percnél tovább, kinek ne lenne elege, amikor melege van…

Kezdjük ezzel a mindenkit előbb-utóbb utolérő kínos helyzettel a homoszexualitás jelenségének szemlélését. Nem lehet szabadulni attól a helyzettől, hogy mindenkinek annyira elege van a melegből, miközben nem tud szabadulni pont ettől.... 

Remélem, gondolatsorom nyitó metaforája nem sértő a melegek számára, és ők is tovább olvassák ezt a blogbejegyzésemet, egészen a végéig. Talán az alábbi "biztató" transzparens ad egy esélyt nekem is...

Fotó: Index.hu

Két, számomra hiteles hozzáállás után szeretném ismertetni a sajátomat.

Josip Loncar, horvát katolikus karizmatikus igehirdető, négygyermekes családapa azt mondta Kaposváron: „Mindannyian homoszexuálisok vagyunk.” Azt értette ezalatt, hogy mindenkinek van olyan rejtett dolga, amit nem tud megváltoztatni önmagában a saját erejével, hiába akarja, és hiába várja ezt tőle mindenki. Josip Loncar arról beszélt a nagyböjti lelkigyakorlaton, hogy akik konkrétan és valóban ezzel küzdenek, azok betegségként fogják fel a helyzetüket. Nagyon szépen bemutatja azt, hogyan alapított egy közösséget a homoszexuálisok számára, és így fordult hozzájuk az első alkalmon: „Van egy örömhírem a számotokra: Isten nem kéri tőletek, hogy megváltozzatok. Magatok nem vagytok rá képesek, de Istennel képesek lesztek rá. De Istennel se azonnal, hanem neki megvan a terve számotokra.” Akit érdekel ez a tiszta szeretetből fakadó evangéliumi hozzáállás, az „A megtérés imája” című hanganyagot töltse le innen.

Reinhard Bonnke, német pünkösdi evangelizátor, háromgyermekes családapa egy alkalommal Hamburgban az utcán prédikált közel nyolcezer ember előtt, de váratlanul száz homoszexuális aktivista vonult oda tüntetni a keresztények ellen. Az aktivisták közül húszan megfogadták, hogy addig meg nem állnak, míg fel nem jutnak az emelvényre. Azt tervezték, hogy az igehirdetés közben teljesen meztelenül fognak táncolni. Bonnke meglepte őket, amikor szeretettel üdvözölte és az első sorba hívta őket, hogy onnan hallgassák a tanítását. „Szeretettel üdvözlök minden homoszexuálist. Nagyon-nagyon örülök, hogy eljöttek! Isten hozott minden homoszexuálist!” Az alkalom végére elfogadták Jézust személyes Megváltójuknak, pedig a piros lámpás negyedből indulva még nem ez volt az elképzelésük. Akit érdekel az egész történet, az meghallgathatja Reinhard Bonnke Szent tűzben égve című könyvének ezt a részletét itt.

Ez a két hozzáállás csodálatosan szép és reményt adó! Azonban Bonnke és Loncar nem beszéltek azokról, akik ezt az egészet kifejezetten támogatják ideológiailag, akik a jelenség mögötti erőteljes lobbi érdeket felszítják. Mi van akkor, ha ezt az egészet ők egyáltalán nem úgy fogják fel, mint egy kezelendő pszichés deformációt, lelki sebzettséget, hanem inkább büszkén vállalható életstílusként propagálják? A „Meleg büszkeség mozgalom” jelensége sorolható ide. Ez már átszövi a politikát, a gazdaságot, a kultúrát, szinte mindent.

Én most nagyon röviden, de célra irányítottan azokról és azoknak akarok írni, akik lehet, hogy maguk nem is LMBT beállítottságú személyek, de az Európai Parlamentben a szavazatukkal mégis támogatják ezt a mozgalmat. Lásd ezt a roppant tanulságos összesítést, ami a Lunacek jelentésről szavazó magyar küldöttjeink állásfoglalását mutatja. 

Egyébként az Európai Unió jóváhagyta az LMBT személyek jogainak kiterjesztését...

Mesterem, a názáreti Jézus azt mondta: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40) A mezítelenek felruházására is gondolt ekkor az én Mesterem. A ruha az emberi méltóság jele, a pucérság pedig a szégyen, a kiszolgáltatottság, az elveszettség jele ebben az összefüggésben. Vannak, akik a mezíteleneket még a lelküktől is meg akarják fosztani azáltal, hogy elhitetik velük: a nemi identitászavar csak egy előítélet, a maradi erkölcs kreálmánya, szó sincs orvoslásra váró bajról.

Én nem akarom betörni az LMBT és Q emberek fejét egy téglával, de az őket ideológiai alapon, sajátos erkölcsi hozzáállással bátorító filozófusoknak és politikusoknak teszem föl a kérdést: amikor nyáron elviselhetetlen a hőség, akkor lehet-e a meleget meleggel orvosolni? Lehet-e tüzet tűzzel oltani? Aki ezt az egyszerű kérdést nem engedi el a füle mellett, az eljuthat oda is, hogy elkezdje egy fokkal helyesebben szemlélni ezt a társadalmi betegséget is.

A család keresztény alapokon nyugvó modelljének relativizálása súlyosan veszélyezteti a közjót. Azt a közjót, amire mindenkinek szüksége van. A közjóra szüksége van annak is, aki nemi identitászavarral küszködik, és annak is, aki a fel nem ismert kapzsiságával vagy a be nem vallott alkoholizmusával jól megfér egy koponyafedél alatt. Ha csak ezt a három lelki betegséget nézzük, akkor kinek nincs melege rögtön, ki ne izzadna a melegtől…?

A közjó előmozdítása mindazon életfeltételek kibontakozását segíti, amelyek a személy tökéletesedéséhez vezetnek. A közjóhoz tartozik a gyógyítás is. De ki hiszi el a meleg büszkeség pajzsa mögé bújó ideológusoknak azt, hogy valóban a homoszexualitás lelki sebét akarják orvosolni? Nem csak inkább élősködni akarnak másokon? Akit a rablók kifosztottak és megverve az útszélén hagytak, annak irgalomra, segítő kézre van szüksége, nem pedig világnézeti semlegességre. Akit a szexuális identitásában valamilyen trauma megsebzett, annak egy megértő tekintet biztonságára van szüksége, nem pedig önimádó reklámozásra és zavaró felvonulásra.

Aki pedig mindezek ellenére egy pucér emberrel el akarja hitetni, hogy a leggyönyörűbb ruhát hordja, csak éppen szivárványszínűt, az nemcsak úgy jár majd, mint az ismert mesében a király, hanem úgyis, mint egy barátom pincér kollégája-kolléganője. Az illetőt csak a keresztneve végére biggyesztett „a” betű tette nővé, az étteremben egy mit sem sejtő, őszinte kisgyermek így szólt neki: „A bácsi mikor hozza már, amit kértünk?”

Kinek nincs melege a fülledtségben? De akinek van inge, vegye magára, mert még napszúrást kap a végén! 

Úgy legyen. Ámen.