Lukács evangélium 2,1-14
Azokban a napokban Augusztusz császár
elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás
akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga
városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment
Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével,
Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai,
hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és
jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok
tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak
megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon
megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok
nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az
Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába
takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette
körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és
békesség a földön a jóakaratú embereknek! Ezek az evangélium igéi!
Kedves
Testvéreim!
Ne
féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek. Ezt mondja az angyal, jó hírt hozok,
nagy örömet hirdetek. Én is most ezért jöttem. Azért, hogy nagy örömet
hirdessek, azért, hogy átadjam azt, amit megtapasztaltam. Azért, hogy átadjam
azt, amit az Úr adott a szívemre. De mielőtt elmondanám azt, amit el akarok
mondani, előtte nézzük meg egy kicsit az elméletet.
Mi
a baj a mai világban? Mindenki keresi
a bajok okát, mert próbálunk logikusan gondolkodni. Ha leeresztett a
bicikli kereke, biztos levegőt kell bele pumpálni. Nem héliumot, nem vizet,
hanem azt, ami abba való. Most az a helyzet, hogy ezzel a logikával nem tudjuk
megmenteni az életünket. Lehet, hogy a biciklit fel tudjuk pumpálni, vagy
ideig-óráig az életünkben elboldogulunk, de egy idő után a bajoknak a sokaságát
látván elveszítjük az erőnket. Még arra is, hogy egy biciklit felpumpáljunk.
Rengeteg emberrel találkoztam az elmúlt napokban és nagyon sokszor összeszorult
a szívem, hogy ezek az emberek nem boldogok. Aztán volt örömöm is, hogy láttam,
hogy valaki már kezdi érteni, hogy mit jelent az, hogy van Isten.
Mi a baj a világban? Az a baj a világban, hogy
önzők vagyunk. Mindenki azt akarja, ami neki jó. Ebben a folyamatban
gyakorlatilag olyanok vagyunk, mint egy csecsemő, aki ha valami kell neki, sír,
toporzékol, hogy mindenki vele foglalkozzon, és azonnal oldják meg az ő
problémáját. Egy kis csecsemő ugye a maga szintjén nem is
mondhatjuk rá, hogy önző. Ő azon a szinten van. Nem számit neki, hogy ha az
anyja beteg, nem számít neki, nem is érti. Ő csak azt érzi valahogy, hogy
szüksége van ennivalóra, szüksége van valamire, és ha sír, akkor megkapja. Ha
nagyon sír, akkor hamarabb kapja meg, és általában nagyon ordít… Ilyen
egyszerűen működik egy kisbaba. Aztán ahogy kezd növekedni, egyre bonyolultabb
lesz, egyre bonyolultabb, bonyolultabb. Eltelik húsz év és már három nyelven
beszél. lehet, hogy az apja egy céget bíz rá. Igen ám, de ebben a húsz évben
ugyanolyan maradt, mint csecsemőkorában. Ha neki valami baja van, azonnal
mindenki ő rajta segítsen. Ha neki örömre van szüksége, akkor neki adjanak
örömet. Gyakorlatilag azt lehet látni, hogy sok esetben nyolcvan-, kilencvenéves
emberek is csecsemők. A világ hatalmas nagy tudósai, fejedelmei is csak
csecsemők. Nem nőttek fel. Nem váltak igazán emberré. A baj tehát a világban az
önzés.
Be
kell látnunk azt, hogy nem segítenek rajtunk a forradalmak. Hiába ünnepelünk.
Minden népnek megvannak a maga kis forradalmai. De hiába ünnepeljük, hiába
gondoljuk újra és újra a forradalmainkat, igazából nem segít rajtunk.
Obama,
az amerikai elnök azt mondta, hogy igen, képesek vagyunk a változásra. De
amikor eljön a nukleáris fegyverek leszerelésének a tárgyalása, vagy amikor
eljön a klímaváltozásnak a tárgyalása, akkor ő is a népe érdekeit féltve, a
saját önzésére gondolva, ő is azt fogja mondani, amit a csecsemő, hogy nekem
legyen a legjobb. Igazából egyre nagyobb baj van a világban. Aki egy kicsit is gondolkodik, az észreveszi
azt, hogy a klímaváltozás által egyre jobban be vagyunk szorítva. Ha értjük, ha
nem, ha tanult emberek vagyunk, ha nem, azt azért látjuk, hogy felborult az
időjárás. Az egyik nap mínusz tizenöt fok van, a másik nap plusz tizenöt.
Persze van, aki erre azt mondja, hogy ez máskor is így volt. De aki már egy
kicsit bölcsebb, az belátja, hogy itt valami baj van. Olyan nagy a hatalmunk,
hogy már a természetet is összezavarjuk. Itt egy új forradalomra van szükség.
Mégpedig a szeretet forradalmára, a cselekvésre. Nem arra, hogy arra várjunk,
hogy majd a másik cselekedjen. Hogy majd a másik felveszi az eldobott szemetet,
hogy majd a másik felszereli a napkollektort. Hogy majd a másik ország, hogy
majd a tudósok megoldják a problémáinkat. Csalódnunk kell, ha azt gondoljuk,
hogy a szavak önmagukban elegek. Csalódnunk kell, ha azt gondoljuk, hogy majd
nagy beszédekkel megoldjuk a problémákat. Most ezen a klímakonferencián, ott
élő egyenes adásban a nagy vitatkozásban az egyik komoly résztvevő
szívinfarktust kapott. Akik nézték ezt a klímakonferenciát, azok megdöbbentek,
hogy élő egyenes adásban valaki meghal, miközben a világ sorsáról beszélgetnek.
Kedves
Testvéreim! Nagyon sok baj van a világban. Az emberek és mi magunk keresztények
íztelenek vagyunk. Nincs íz, nincs só a világban. Ezért nagyon nagy szükség van
például a kedvességre. A kedvesség az
egyik legnagyobb vigasztaló erő. Szükségünk van a reményre. De olyan reményre,
ami nem az emberi okoskodásból fakad. Nem az önzésből fakad, hogy majd mi
megoldjuk. Hanem abból a hitből fakad a remény, hogy van Isten. Be kell
látnunk azt, hogy Ő megadja nekünk az erőt, hogy segítsünk egymáson. Mi vagyunk
egymás számára Isten kinyújtott keze.
Most
éjfél óta, huszonegyedik napja vagyok pap. Ez a huszonegyedik napom papként. A
papi életem jelmondata az, mondja Jézus: Nyújtsd ki a kezedet! Nyújtsd ki a
kezedet! (Márk 3,5) A te kinyújtott
kezed Isten ereje ebben a világban. Elmehetsz az utcán a szemét mellett,
elmehetsz a munkahelyeden a problémák mellett. De ha nem nyújtod ki a kezedet,
akkor Isten ereje nem tud beáradni abba a helyzetbe. Láthatjuk a
megtört szívű emberek tragédiáját. Itt forradalomra van szükség, a cselekvésre,
a mozdulásra, hogy kinyújtsd a kezedet! Hogy adott esetben feláldozd az
életedet és teljesen elhagyd azt, amit eddig terveztél. Az eddigi szokásaidat,
akár az egész életedet is. Ugye ilyenkor Karácsony körül meg Húsvétkor is
szokták vetíteni a filmet Teréz anyáról, hogy milyen nagylelkű volt és elkezdte
a szeretet misszióját, a szeretet forradalmát. Az ő szerzetesrendjében nincsen
hivatás probléma. Nincsenek kevesen. Teréz anya misszionáriusai nem
siránkoznak, hogy kevesen vagyunk. Egyre többen vannak. Mert Teréz anya Jézus
szeretetéből fakadóan olyan lelkületet adott annak a közösségnek, ami az
evangéliumból fakad. Jézusból fakad.
Kedves Testvérek! A közöny az csak kifogásokat
keres, de a szeretetet megoldásokat. Valódi megoldásokra van szükségünk. Eddig
az elmélet. A szeretet forradalma a gyakorlat. Egy kis tanúságtétel a saját
életemből. Én húsz éves koromig focista akartam lenni. A szobám úgy nézett ki,
hogy a földtől a plafonig minden irányban focisták poszterei voltak. Az volt
minden álmom, hogy én leszek a világ legnagyobb focistája. Teljesen ebben
éltem. Aztán egyetemista lettem tizennyolc évesen Szegeden, magyar-könyvtár
szakosként. Elkezdtem katolikus közösségbe járni, lettek fiatal papbarátaim,
sokat imádkoztam. Egyszer csak feltettem
azt a kérdést, amit Assisi Szent Ferenc, hogy: Mit akarsz tőlem, Uram? Komolyan
gondoltam ezt a kérdést és az Úr el kezdett válaszolni. Hozta a jeleket, hozta
az embereket. Vezetett, vezetett és most itt vagyok, mert
engedtem, hogy elvezessen idáig és boldog vagyok. Hosszú volt az út
idáig. Csak egy apró kis epizód ebből a hosszú útból, hogy engedelmeskedtem az
Úrnak. Hallgattam a szeretet forradalmára, a cselekvés szavára. Hallgattam a
cselekvés erejére, egy apró epizód. Ott Szegeden volt egy kis önkéntes
csapatunk. Hajléktalanokat látogattunk, nem voltunk egy profi szervezet. Nem is
az volt a célja. Kedd délután kentünk zsíros kenyeret, főztünk teát és akkor
este kimentünk a városba és beszélgettünk a hajléktalanokkal. Megismertem a
világukat, nagy hatással volt rám a szerencsétlenségük. Volt egy ilyen néni,
aki egy önkormányzati lakásban lakott. Nagyon kövér volt és nagyon sok baja
volt. Igazából nagyon be volt szorulva a lakásába. Segített neki egy
hajléktalan, egy középkorú férfi. De ez a középkorú férfi, ő egy teljesen káoszember
volt. Felhalmozta a szemetet a lakás körül. Várfalban állnak a dobozok. Nyolc-tíz
kutyát hozott oda. Szóval borzasztó volt az egész. Mi mindig esténként mentünk
oda és hátul, oldalt az ablaknál beszélgettünk ezzel a nénivel a rácson
keresztül. Nem is láttam igazából ott esténként a sötétben, hogy milyen doboz
dzsungelen keresztül megyünk oda, azt meg végképp nem tudtam elképzelni, hogy
mi lehet bent a lakásban. Ahol esetleg nyolc kutya be van zárva egy szobába, ki
tudja kapnak-e enni. Megbeszéltük ezzel a kis csoportunkkal, biztonsági
körülmények, okok miatt nem fogunk bemenni soha ebbe a lakásba. Nem tesszük ki
az életünket veszélynek. Eltelt így másfél év. Én elég jól összebarátkoztam
ezzel a nénivel a mi kis csapatunkból. Volt, amikor vittünk neki gyógyszert,
Bibliát, rózsafüzért, ezt-azt. Egyik alkalommal úgy adódott, hogy este
megbeszéltük, hogy másnap délelőtt elmegyek. Igen ám, de ugye délelőtt nappali
világosságban mentem oda és nappal láttam meg, hogy mi is, hogy mi van itt,
hogy tényleg mi is van itt. Csak döbbenten álltam ott. Ez a férfi, aki ott, egy
kicsit mondhatnám, hogy a hatalmában tartotta ezt az idősebb nénit. Ez a férfi
azt mondja nekem, hogy menjél be nyugodtan, menj be a szobába. Akkor hirtelen meghallottam a Szentlélek
hangját, belül a szívemben: „Ne félj, menj be!” Eszembe jutott, hogy aznap
reggel olvastam Dániel próféta könyvéből, azt, amikor a három ifjút bedobják a
tüzes kemencébe és túlélik, mert hisznek. Bátran bementem, hát bent
olyan látvány tárult elém, hogy azt nem is akarom részletezni. Elmentem egy
ajtó mellett, hallottam, hogy ott az a rengeteg kutya, ott ugat. Tényleg azt
sem tudtam, mire gondoljak. Bejutottam abba a szobába, ahol ott volt az a néni,
akinek eddig mindig csak a sötétben az arcát láttam. Most láttam egészben a
szobáját. Az a bűz, az a szeméthegy, ami ott bent volt, az egyszerűen
katasztrofális volt. Akkor ott ültem, tíz-tizenöt percig beszélgettünk. Amikor
kijöttem, akkor ujjongva és dicsőítve mentem vissza a kollégiumba, hogy mertem
lépni az Úr erejéből. Mertem
cselekedni, mertem mozdulni. Felszabadította az Úr a szívemet és egyre jobban
napról-napra szabadítja fel az Úr a szívemet. Ezt akarja mindannyiunkkal, hogy
szabad emberek legyünk, akik a szeretet forradalmából élnek és cselekednek. Nem
közönyösen arra várnak, hogy majd a másik.
Testvéreim! Jézus nagyon szeret minket! Ő azt
akarja, hogy mi legyünk az Ő kinyújtott keze ebben a világban. Ámen.
Szekszárd, Nagydorog, Sejttalálkozó, 2018.
december 20. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható youtube: 105. Lk 2,1-14 Hogy kell egy valódi forradalmat megcsinálni? (2009.12.24.)
Kérdések a reflexióhoz:
1.
Melyik
gondolatot
viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.
Mit tett érted Jézus az elmúlt héten?
3.
Mit tettél Jézusért a napokban?
Szeretettel: Péter atya