A
Remény Háza nem ördögök tanyája!
Lukács
evangéliuma 1,57-66.80
Amikor
elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai
meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele
mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja
nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a
rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt
nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.”
Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a
nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az
összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről
beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a
gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett,
lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan
fel nem lépett. Ezek
az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Amikor az előző
szolgálati helyemen voltam Vásárosdombón, hittant tanítottam gyerekeknek. A terembe gondoltam, hogy egy kicsit vigyünk
bele egy kis színt, egy kis életet. Olyan puszta fehérek voltak a falak, mint
itt most. De látom, hogy már kezd élet költözni ide a frissen festett falakra
is. Valaki kirakott egy szép macskát, egy kutyát. A kutya úgy van összerakva,
egy kirakóból, puzzle. Meg van ott egy panda mackó is. Gondolom, aki ott
szokott ülni, ő rakta ki oda. Egy kicsit otthonosabbá tette magának azt a
sarkot. Itt a Remény Házában, milyen fontos, hogy ennek a reménynek ilyen kis
pici jelei legyenek. Én hiszem, hogy ez a szentmise a reménynek, nem csak egy
pici, hanem egy nagyon nagy jele ebben a házban. Biztos, hogy évtizedekig
üresen állt ez a ház. Sőt, ez a rész, ahol a misét tartjuk, még meg sem volt
építve. Valójában a földnek ez a pontja kietlen volt, reménytelen, pusztaság,
elhagyatott. Mondhatnám, hogy ördögök tanyája.
De most már a Remény Háza nem ördögök
tanyája, hanem jó embereknek a tanyája. Igaz? Én ezt gondolom, és ebben hiszek.
Itt van az Úr Jézus, aki megerősít minket. Aki azt akarja, hogy valóban mi
magunk is a remény emberei legyünk. Azáltal is, hogy egy pici örömet viszünk
mások életébe. De leginkább azáltal, hogy odaadjuk egymásnak az igazságot. Isten adott nekünk hatalmat arra, hogy
az igazságot odaadjuk a másiknak. Hogyan, és mi ez az igazság? Az igazság az
az, hogy Jézus Krisztus eljött szeretetből megmenteni minket. Akik, oly sok
bajban vagyunk, de a legnagyobb bajunk a bűn. A legnagyobb bajunk az,
hogy nem tudjuk magunkat kihúzni a gödörből. Nemcsak azért, mert túl rövid a
hajunk. Nekem is rövid a hajam és látom, hogy többeknek rövid a haja. Ha
hosszabb lenne a hajunk, akkor sem tudnánk magunkat kihúzni magunkat a
hajunknál fogva.
Nemrég hallottam
egy tanítást. Igaz, hogy nem kifejezetten a hívő életről szólt, hanem az üzleti
életről. Amikor elmondta, valaki részletesen felolvasta biztosító társasághoz
beírt kárbejelentő szöveget. Részletesen leírta valaki azt, hogy hogyan
szenvedett balesetet és, hogy ezért milyen kártérítést kér. Elmondta azt, hogy
a következő történt vele. Nagyon érdekes lenne szó szerint felolvasni. Azt
történt, hogy ő egyedül egy házat akart felújítani és valahol a második, vagy
harmadik emelet tájékán, volt egy jó nagy rakás tégla. Ezt belepakolta egy
hordóba. A hordót kikötötte egy kötéllel. Készített egy csigát. Lement a
földszintre kibiztosította és gondolta, hogy ez majd ilyen egyszerűen fog
menni. A következő történt: a hordó elkezdett lefelé zuhanni, őt felrántotta.
Útközben ő és a hordó találkoztak és összetörte magát. Még lehetne részletezni,
hogy még mi történt. A végén pedig
odaírta azt, hogy soha többé nem fogok egyedül dolgozni…
Jézus Krisztus
nélkül egyedül vagyunk. Jézus Krisztus nélkül, ilyen vakmerő és buta
mutatványokba fogunk, amiben összetörjük magunkat. De Jézus Krisztussal együtt,
az Ő hitével, az Ő erejével, az Ő istenségével, ez nem fog velünk megtörténni.
Mert Ő tartja a kötelet. Mi pedig vele együtt, az Ő kegyelméből, fontos ez a
szó, hogy kegyelem. Titokzatos szó. Nem
mondom, hogy értem, de csodálom és szeretem egyre jobban ezt a szót, hogy kegyelem.
Úgy is mondhatnánk, hogy a remény szónak egy gyönyörű megvalósulása. A remény
és a kegyelem talán fel is cserélhető. Azt kívánom nektek kedves
Testvéreim, hogy ahogyan ebben a pici gyermekben, Jánosban, akit ma ünneplünk,
elkezdett növekedni a kegyelem, úgy növekedjen bennetek is.
Attila barátom,
aki szolgál itt benneteket, most várják feleségével a harmadik gyermeküket.
Ezen a mai napon imádkozzunk azért a pici gyermekért is, aki Nórinak a méhében
növekszik. Ma Keresztelő Szent János születését ünnepeljük. A pici gyermek
születését. Nem volt ráírva annak a gyereknek a homlokára, hogy mi lesz belőle.
De azok, akik hallották, hogy a születésének a napján az apja megszólalt, pedig
már néma volt kilenc hónapja. Azok, akik hallották, hogy a kilenc hónapja
megnémult apa megszólalt, azok azt mondták: „Mi
lesz ebből a gyermekből?” Itt valami csoda fog történni. Az apa magasztalta
az Istent. A gyermek pedig növekedett, erősödött.
Itt vagyunk most
ezen a szentmisén, dicsőítjük az Urat, magasztaljuk az Istent. Mi lesz
belőletek? Mert ti is bizonyos értelemben, velem együtt mindannyian, Isten
előtt gyerekek vagyunk. Ő hozzá képest mindig gyerekek maradunk. Kicsit ahhoz
hasonló, mint ahogy anyukám szokta nekem mondani, hogy te mindig a fiam maradsz.
Én persze néha tiltakozok, hogy azért, ne kezeljen mindig csak úgy kicsi
gyereknek, hanem engedje meg, hogy felnőjek. De igaza van. Hozzá képest mindig
az ő fia vagyok. Ugyanígy, Istenhez képest mindig az Ő gyermekei maradunk és
meg kell változtatni a hozzáállásunkat. A hozzáállásunkat a dolgokhoz. Sok
múlik azon, azon a picin, hogy valaki reményt visz az életünkbe. Ki lehet tenni
ugye egy állatnak az aranyos képét. De ki lehet tenni egy keresztet is a falra,
ami többről szól, mint egy aranyos kis állatnak a képe. Rakjátok ki a keresztet
a falra! Rakjátok ki a keresztet a szívetekre! Legyen az Úr Jézus keresztje a
szívetek Királya! Ezért most velem együtt mondjátok utánam ezt az imát, hogy ha
szeretnétek, hogy Jézus Krisztus legyen a szíveteknek az Ura! Názáreti Jézus
Krisztus! Elfogadom, hogy szeretsz engem. Elfogadom, hogy a kegyelmedre van
szükségem. Beismerem, hogy bűnös vagyok. Könyörülj rajtam! Úr Jézus! Szükségem
van az irgalmadra. Én hiszem, hogy Te bízol bennem, hogy Te jót látsz bennem,
hogy Te remélsz bennem. Jézus, könyörülj rajtam! Neked adom az életem. Ezt
kívánom minden embertársamnak! Ámen!
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. június 20. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható
youtube: 743. Lk 1,57-66.80 A Remény Háza nem ördögök tanyája (2013.jún.24.)
– szeretettel Péter atya –
Kérdések a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a
prédikációból?
2.
Az elmúlt
napokban egy pici gesztussal hogyan vittél reményt mások életébe?
3.
És fordítva,
embertársad hogyan vitt reményt a te életedbe?