Ugrás a fő tartalomra

Miért mosta meg Ferenc pápa egy nemkeresztény menekült lábát?

Ferenc pápa nagycsütörtöki gesztusát látva egy nagyon komoly, őszinte kérdéssel fordult hozzám valaki:


"Dicsértessék a Jézus Krisztust! 
Kedves Péter atya! 
Elnézést, hogy kérdésemmel zavarom, de szeretném megtudni, hogy én értelmezem-e félre a Bibliát. Láttam, hogy Ferenc pápa megmosta és megcsókolta egy nem keresztény vallású ember lábát. Én a Bibliában úgy értelmeztem, hogy Jézus a Páska vacsora előtt a saját tanítványai lábát mosta meg, de nem találom sehol, hogy meg is csókolta volna.  Most egy kicsit megkeveredtem, lehet, hogy rosszul van fordítva a Biblia, ami nekem van? Vagy kezdünk átvenni más vallási kultúrát? Mert én szívem szerint maradnék a saját kis katolikus hitemnél és annál a Jézusnál, aki meghalt miattam is a kereszten. Válaszát előre is köszönöm."

Ez egy fontos kérdés! Jézus tette prófétai cselekedet volt, vagyis teljesen váratlan és felkavaró. A rabszolga szerepébe helyezkedett, aminek Péter, az első apostol, a többiek nevében is cselekedve, egyáltalán nem örült, sőt meg akarta először akadályozni.

Ma Ferenc pápa nem egy szép rítust akar ismételgetni, hanem a cselekedetben rejlő prófétai erőre koncentrál a mai kor kontextusában. Amikor a pápa egy nem keresztény menekült lábát megmossa és meg is csókolja, ezzel sok keresztény számára szinte követhetetlenül botrányos dolgot tett. Dehát nem ilyen az evangéliumi szeretet? Melyik volt az a korszak, amikor az igazi evangélium könnyen követhető volt?

Az alábbi videómban a hit és gyógyulás összefüggésében arról beszélek, hogy bármilyen imameghallgatás oka Isten feltétlen szeretete, tehát nem az előzetes érdemünkre válaszolva segít meg minket. Ez a gondolatsor Ferenc pápa prófétai cselekedetének is a háttere. Tehát
szeretné megmutatni Istennek azt a megindokolhatatlan irgalmát, ami a keresztény üzenet lényege.


Úgy legyen. Ámen.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghallod a szavam, kedves Ferenc pápa?

Kedves Ferenc pápa! Örülök, hogy te vagy a pápa! Jézus nagyon szeret téged és csodálatos terve van veled! Hadd mutatkozzak be egy kicsit! Cseh Péter Mihálynak hívnak. 37 éves vagyok, 10 éve római katolikus papként szolgálok. Hálás vagyok ezért, és szeretem a katolikus Egyházat! Papi jelmondatom: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Márk 3,5) Magyarországon élek, ahol készülünk a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Épp ezekben a hetekben tartottuk volna eredetileg, de te úgy döntöttél, hogy fussunk neki inkább egy év múlva! Adja az Úr, hogy sikerüljön! A pécsi egyházmegye papja vagyok. 2020. augusztus 5-e óta Szabadszentkirályon plébániai kormányzóként szolgálok, mert ide küldött a pécsi egyházmegye apostoli kormányzója, Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr. Összesen 14 kis település népe van rám bízva, hogy imádkozzak értük és hirdessem nekik az örömhírt. Az elmúlt egy hónapban sok öröm és sok nehézség közepette megkezdtem itt ezt a szolgálatot. Hála a Feltámadt Jézus Krisztusnak, m...

Hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben?

Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai, az agy- és a biológiai halál állapotát. A klinikai halálból vissza lehet hozni az embert sérülés nélkül. Az agyhalálból csak sérüléssel. A biológiai halálból nincs visszaút. Jézus feltámasztotta a biológiai halál állapotában levő Lázárt, aki már négy napja meghalt. Már szaga volt. (János 11) Jézus Krisztus azt mondta, hogy támasszunk föl halottakat. Én még nem támasztottam föl halottakat. Az én válaszom Jézus parancsára: "Igen, Mester. Megtesszük! De mondd meg, hogyan!" Hiszem, hogy az alábbi elmélet helyes. De őszintén kész vagyok változtatni rajta, ha jobbat találok. Tehát hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben? Hallgasd meg a lelkigyakorlatomat, mely a 7 lépést veszi sorra, majd pedig külön a 3 fontos kérdésről szóló beszédemet!

Hogy néz ki egy hétköznapi ördögűzés?

Anthony Hopkins A rítus című filmben Az erősebb legyőzi az erőst Lukács evangélium 11,14-23 Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el...

Hokiztál már?

1993-ban tízéves voltam, amikor az osztálytársaim felvilágosítottak. Bár elég ügyetlenül kezdték. Világosan emlékszek a napra. A helyre. A hangulatra. Reggel volt. Iskolaudvar. Kezdődött a suli. A bicikli lezárása után éppen az osztálytársaimhoz sétáltam oda, három-négy fiúhoz. Az egyik vihogva, vigyorogva kérdezte: - Hokiztál már? Nem értettem igazán a kérdés körüli hangulatot, csak éreztem. Minden ember éghajlatot teremt maga körül. Fülledt éghajlat volt akkor. Értetlenül visszakérdeztem: -Földeákon hokizni?

Mi a hatékony ima egyszerű titka?

Képzeld el Jézust és mondd ki pozitívan, amit akarsz! Márk evangéliuma 10,46-52 Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton. Ezek az evangélium igéi! Kedves Testvérek! Csodaelbeszélést hallottunk. Ez a csoda velünk is megtörténhet, akár szó szerint ugyanígy. Isten...