Pumukli egy masszív alkesz homeless, akit halottnak hittem, néhány személy elmondása alapján. Sajnáltam, hogy többé nem találkozhatok vele. Szerettem.
Gondolom, vannak, aki szimplán csak büdös disznónak nevezik, és örülnek, hogy többet nem zavarja a vizet.
Aztán egy szép napon megpillantottam az egyik bevásárlóközpont bejárata mellett, százast kéregetve.
"Pumukli, te élsz? Mindenki azt mondta, hogy meghaltál!" - kérdeztem őszinte örömmel.
Erre ő a Mesterhez hasonlóan azt felelte:
"Fogd meg a kezem, látod, hogy élek!" - picit vihogva, borgőzősen.
A mennyei bölcsesség után jött persze a földi is. Tarhálni kezdett engem is, hogy szerhez juthasson. Szerhez. Aktív szerhasználó. Ez a pontos megjelölése az állapotának. Szerhez akar jutni, de valójában szeretethez.
Ez a kis aranyos epizód a kiindulási pontom most.
Az igazi szeretethez tapasztalat kell. Méghozzá kézzelfogható!
Azt, hogy, hogyan kell szeretni, abból tanuljuk meg, ha megtapasztaljuk. Ahogy ebben a csodálatos képsorban gyakorlatban is bemutatják egy kis lényen, pontosabban egy kislányon!
Különlegesek vagyunk mi, emberek. Képesek vagyunk valakit szeretni, de a tettét gyűlölni. Ezt a furcsa ellentmondást sohasem fogja tudni lemásolni a mesterséges intelligencia, mert isteni intelligenciára utal ez az emberi képességünk. A legnagyobb veszteség az emberiség számára a képességei és az elért eredményei közti különbség. Ez nyilván igaz személy szerint Pumuklira és rám is.
Ha igazán megismered Istent, akkor megtapasztalod, hogy ő nem kiszámítható, programozott, mesterséges intelligencia, hanem csupa titok. Élő Szeretet-Titok. Szeret téged. Ezzel tesz szabaddá arra, hogy megszabadulj attól a bűntől, amit csinálsz. Attól, ami lényegileg nem te vagy. Ami terhel, nyomaszt. Ami megsemmisít.
Isten drága kicsi Pumuklija vagy, nem pedig egy büdös disznó.
Úgy legyen. Ámen.