A hit által vesszük birtokba az
ígéreteket
Márk evangéliuma 5, 21-43
Abban
az időben: Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partján nagy tömeg
sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója,
s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: Halálán van a
lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen! Erre Ő elment
vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. A zsinagóga elöljárójának
házából jöttek és közölték: Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert? A
hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: Ne félj, csak
higgy! Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte
meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok
siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: Mit lármáztok itt,
miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Azok kinevették. Ő azonban
mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel
együtt bement a helyiségbe, ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és
azt mondta neki: Talita kúm, ami annyit jelent: Kislány, mondom neked, kelj
föl! A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok
pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta nekik,
hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a
kislánynak. Ezek
az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Hallottuk az evangéliumból, hogy egy halálos beteghez
hívják Jézust. Különleges eset, hiszen a beteg egy tizenkét éves kislány.
Valahogy az idősebbeknél könnyebben elfogadjuk azt, hogy idősek, meg kell
halniuk. Fiataloknál, ezt nem így gondoljuk. Pedig a Biblia nem azt mondja,
hogy az időseknél is fogadjuk el a halált, hanem azt mondja, hallottuk: „A halált nem Isten alkotta, ő nem leli
örömét az élők pusztulásában.” (Bölcs 1,13) Isten se fiatalnak, se
öregnek, senkinek nem a halált szánja. Ahogy hallottuk, a sátán irigysége révén
jött a világba a halál. A halál az a sátán műve. Ő találta ki, ő hozta be ezt a
világba. Az ember beengedte a szabad akarata által. Most itt van köztünk Jézus
Krisztus, aki legyőzte a halált. Hatalmának teljes tudatában indul el, rögtön,
ahogy kérik, hogy jöjjön, tegye rá a kezét a kislányra, hogy meggyógyuljon és
éljen. Jézusnak elég egy szó, egy
érintés, egy tekintet. Jézus istensége megállíthatatlan. Ezt jó, újra és újra kimondani,
hogy Jézus istensége, hatalma megállíthatatlan.
Tulajdonképpen sokszor a saját szívünket meg kell
győzni az igazságról, mert olyanok vagyunk igazából, mint az óra. Főleg a
felhúzós órát mondanám hasonlatként, hogy felhúzzuk, beállítjuk pontosan és
kezd egy kicsit sietni, vagy egy kicsit késni egy nagyon hajszálnyit, észre sem
vesszük. Aztán egyre többet, többet, már lehet, hogy egy percet, két percet
késik vagy siet. Utána meg leáll, újra fel kell húzni. Szóval, ha nem
emlékeztetjük a szívünket a pontos igazságra, ha nem állítjuk vissza a
szívünket az igazsághoz, mint az órát a pontos időhöz, akkor egy idő után
magától, mint egy nehézségi erő, mint egy súly, hogy gurul a golyó lefelé a
lejtőn, egyszerűen elkalibrálódunk,
eltájolódunk. Ezért meg kell győzni magunkat arról újra és újra, hogy nézd meg,
itt van Jézus, Ő az, aki legyőzte a halált.
Ne félj! Milyen érdekes, hogy azok az emberek, akik látják,
hogy Jézus már korábban csodákat tett, hallanak a csodáiról, Jézus tanítása
betölti egész Izrael földjét. Egyszerűen azt mondják: „Ne fáraszd tovább a Mestert.” Nem hitt mindenki Jézusban, hanem
volt, aki azt mondta: „Jól van, hagyd rá,
most már itt Jézus sem tud semmit csinálni.” De Jézus bátorítja az elhunyt
kislánynak az apját, hogy: „Ne félj, csak
higgy!” Ugyanígy van Jézus velünk is. Lehet, hogy néha mi azt szeretnénk,
hogy Jézus mondjon valami újat, valami mást, valami egészen különlegeset,
olyat, amilyet soha senkinek nem mondott. Olyat, ami nincs is benne a
Bibliában. Valamit, ami csiklandozza a fülünket. Jézus nem ezt teszi. Ugyanazt
mondja, amit akkor mondott ennek az édesapának: „Ne félj, csak higgy!” Jobb nekünk, hogy ugyanazt mondja
nekünk is, mint annak idején neki, mert akkor így biztosan tudjuk, hogy a
következménye is, a többi lépés is ugyanaz lesz, még ha nem is látjuk. Tehát,
hogy ha alázatosan azt mondjuk, hogy elfogadom, hogy miről szól az Evangélium.
Elfogadom, hogy én ez követni akarom, akkor fogom látni a következő lépést,
mert Jézus az út. Jézus egy járható
utat mutat nekünk. Ő az, aki tökéletesen szentként halad előttünk. Nem kell
kitalálni az utunkat. Jézus az út. Jézus tudja a következő lépést. Azután,
hogy Jézus bátorít minket, ne félj, csak higgy, meg is teszi azt, amire igazán
szükségünk van.
Azt mondja Jézus a Hegyi beszédben: „Keressétek Isten országát és annak
igazságát. Minden mást, amire szükségetek van, a ti drága, gondviselő szerető,
mennyei Atyátok meg fog adni.” (Mt 6,33) Előbb nézz az Istenre! Most a
hétvége során Avilai Szent Teréz olvasótábort tartunk. Avilai Szent Teréz mond
egy nagyon egyszerű, nagyon szép gondolatot. Ötszáz évvel később Simone Weil is
megismételte, francia filozófus, nagyszerű gondolkodó. Mégpedig így hangzik: „Én nem magammal foglalkozom, Istennel
foglalkozom, majd Ő foglalkozik velem.” Nálunk sokszor ez nem így van,
hanem fordítva. Magunkkal foglalkozunk, és azt gondoljuk, hogy majd
foglalkozzon velünk Isten. Isten nem ezt akarja. Előbb foglalkozz Istennel és
ne magaddal, s majd Isten foglalkozik veled. Vagyis emeld rá a tekinteted,
hagyd megismerni. Akard meglátni azt, hogy Ő milyen hatalmas.
Amikor Jézus hallja a halálhírt, ő is hallja, nem
süket, sőt, a hír hallatára, Jézus bátorítja ezt az apát, hogy: „Ne félj, menjünk tovább, jövök veled,
segítek. Ne félj, csak higgy! Csak higgy!” A hit erejével kell dicsérni
Istent! Amikor megeszünk egy finom ételt, megdicsérjük a szakácsot, a
vendéglátót. Miért nem dicsérjük meg előre? Általában azt szoktam csinálni
vendégségben, hogy mielőtt belekezdenénk az ebédbe, megköszönöm a vendéglátónak
az ebédet, az ebéd megkóstolása előtt. „Köszönöm,
hogy meghívtatok ebédre, köszönöm az ebédet.” S akkor mondják: „Még ne köszönd, még nem is tudod, hogy
milyen.” „Mondom, hogy teljesen
mindegy, hogy milyen, én előre megköszönöm nektek, mert biztos vagyok benne,
hogy ti jót főztetek most.”
Tulajdonképpen van bennünk, az emberekben egy hamis
dolog, hogy ne köszönd meg előre az ennivalót, mert nem tudod, hogy milyen.
Miért ne tudnám? Tudom, hogy szerettek engem, tudtok főzni. Nem óvodások vagytok,
hogy a homokozóban műanyag pohárba öntenétek a homokot és azt mondanátok: ez a
leves. Ugye, ezt csináltuk gyerekként. Előre megköszönni és tudni azt, hogy mi
fog történni. Ez a hit tulajdonképpen. Én még nem kóstoltam meg az ebédet,
előre megköszönöm. Még nem tudom, hogy mi lesz, csak azt tudom, hogy Jézus azt
mondta és hallom a fülemmel, hogy ne félj, csak higgy! Akkor előre azt mondom,
igen, Uram, megyek utánad. Nem akarok félni, hiszek benned! Így vagyunk a mennyországgal.
Isten vagy ad nekünk ízelítőt a földi életünkben, vagy nem. Adhat a mennyországból ízelítő
bonbonokat, hogy hú, de jó Jézus közelében lenni. Nem biztos, hogy
tapasztalunk ilyeneket. Persze jó, hogy ha tapasztalunk, jó, hogy ha megadatik
nekünk. Minden esetre hittel haladjunk a mennyország felé. Ha még az emberek
kinevetnek is, ugye Jézust kinevették. Azt mondja Jézus: „Mit lármáztok itt,
miért sírtok? A gyermek nem halt meg csak alszik.” Erre kinevetik Jézust.
Szörnyű! Szörnyű butaság, ostobaság, kinevetik Jézust. Ilyen a hitetlen ember
gondolatvilága, kineveti Jézust. Az a helyzet, hogy aki Jézust kineveti, azt
majd az ördög fogja kinevetni. Vigyázzunk ezzel! Inkább bízzunk az Istenben!
Menjünk Jézus után! Amikor hittel dicsérjük Őt, hittel előre elfogadjuk, hogy Ő
jó, jót akar, hatalma van a jót megtenni és meg is fogja tenni. Amikor ezt
hittel elfogadjuk, akkor a hit által már befogadjuk azt, ami történni fog. A
hit által vesszük birtokba a nekünk adott örökséget, a mennyei örökséget. Ámen!
Szekszárd,
Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. június 27. lejegyezte: Kárpáti Angéla
meghallgatható
youtube: 1241. Mk 5,21-43 A hit által vesszük birtokba az ígéreteket (2015.06.27.)
– szeretettel Péter atya –
Kérdések a reflexióhoz:
1.
Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a
prédikációból?
2.
Milyen bonbont
kaptál a mennyországból legutóbb?
3.
Mit éreztél,
amikor kinevették a meggyőződésedet? Hogyan kezelted a szituációt?