Ugrás a fő tartalomra

Egy kutya is megmondhatná, kiből lesz miniszterelnök?



Amikor egy kutya emberi hangon szólal meg
Márk evangéliuma 9,2-10
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, 
és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. 
Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő 
 nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes,
 és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: 
„Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: 
neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, 
annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, 
és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” 
Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust, egymagát. 
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, 
amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. 
A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, 
hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium Igéi!

Kedves testvérek!

Azt halljuk a mai evangéliumban, Jézus ruhája ragyogó fehér lett. Amikor a tél elején leesik az első hó, még ha a közlekedők nem is örülnek neki, de mindannyiunk szemét úgy beragyogja az a nagy fehérség. Tudjuk még éjszaka is világosabb van emiatt, mert az egész tájat belepi a fehér hó és az a kevés fény, ami van, az megsokszorozódik. Jézusnak ragyogó fehér a ruhája, ezt halljuk a mai evangéliumban. Nemsokára itt a tavasz, reméljük, ma már március 1-je van. Majd úgy ki fognak zöldülni a fák, bokrok, virágok, a mezők. Ez az erős, élénkzöld szín, az jól fog esni az ember szemének. Ugye, várjuk már ezt? Olyan jól esik az ember szenének, amikor látjuk azt az erős, élénk élettel teli, friss, zöld színt. Azt hiszem, ez itt a kulcs ebben a játékban a színekkel, amit most elmondtam, hogy élettel teli. Szeretjük azt, ami élettel teli. Amiből úgy, erősen sugárzik az élet. Miért szeretjük nézni például az újszülötteket, a kisbabákat? Élettel teli. Még a sikítás is tetszik nekünk, mert van benne valami erő, van benne valami mindent elsöprő élet.

Kedves testvérek! Jézus az, aki maga az élet, Őbenne ez mind egyesül. Hogyha látunk egy ragyogó színt, ha hallunk egy gyönyörű zenét, muzsikát, ha valami finomat ízlelünk, legyen az valamilyen étel vagy egy sütemény, bármi, ami ennek a világnak a kiválósága, különlegessége, legyen az egy jó gondolat akár, nemcsak a materiálisan tapasztalható anyagi dolgokra gondolok, hanem a lelkikre is. Egy jó gondolat. Ha ezeket mind összeadjuk, ez mind Jézusban egyesült. Minden kiválóság minden szépség, minden öröm, minden tudás. Maga Pál apostol olyan gyönyörű himnuszokat írt Jézusról. A leveleinek elején vagy közepén olvasható. Volt, amelyik himnuszt kifejezetten nem ő szerkesztette, nem ő alkotta, átvette a közösség dalaiból. De volt olyan, amit ő maga állított össze. Pál apostol az egyik ilyen himnuszában azt mondja Jézusról, hogy benne van minden tudásnak a teljessége. Jézusban ragyogott fel az istenség egész gazdagsága. Ezek a szép kifejezések, nem ilyen üres jelzők, amiket csak úgy mondogatunk azért, hogy hízelegjünk a másiknak. Nem! Ezek nagyon is tiszta valóságok. Ezek közül, azt hiszem, a legkiemelkedőbb az, amit a felhőből elhangzó titokzatos szózat mond ki. Azt mondja: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok.” Azt mondja egy hang az égből, hogy ezt a Jézust, akit most ilyen ragyogó dicsőségben láttok, ezt úgy nézzétek, hogy ez az én Fiam. Ezt maga Isten kimondja. Maga Isten a felhőből egy hatalmas hangszózatot küld le, hogy egyértelmű legyen Péternek, Jakabnak és Jánosnak, hogy ez a Jézus az Isten Fia.

Most képzeljük el, persze ez egy nagyon gyenge hasonlat lesz, de nem akarok ezzel valami butaságot mondani, csak a hasonlatot szeretném kifejezni. Jön az egyik gyermek ide a templomba és egyszer csak egy kutya megszólalna emberi hangon. Mi azt hallanánk, hogy azt mondaná a kutya, hogy ebből a gyermekből harminc év múlva Magyarország miniszterelnöke lesz. Azt hiszem, hogy meglepődnénk, de nagyon. Egy kutya emberi hangon megszólalna. Hogy meglepődtek az apostolok, amikor a felhő megszólalt! Az apostolok nem láttak egy emberi alakot. Egy felhő beszélt. A felhő nem szokott beszélni. Maximum mennydörög, és akkor azt mondjuk, hogy Péter gurítgatja a hordókat fent az égben. Ilyet szoktunk mondani. De egy felhő nem szokott értelmes emberi hangot kiadni. Mit mondott a felhőből ez a hang? Azt, hogy ez a Jézus, aki itt áll köztetek, ez az én szeretett Fiam és hallgassátok azt, amit mond. Figyeljetek minden szavára, mert érdekes dolgokat fog nektek mondani. A legfontosabb dolgokat fogja mondani. A legjobbat, amire leginkább szükségetek van. Most képzeljük el, jön valamelyik gyermek ide a templomba, és egy kutya megszólal emberi hangon. Most, hogy egy kutya szólal meg, vagy egy felhő szólal meg emberi hangon, a Bibliában le van írva, hogy egyszer egy szamár emberi hangon beszélt. Ez le van írva a Bibliában. (Számok 22,22kk) Bálám szamara. Így is nevezzük ezt a történetet. Bálám szamara megszólalt emberi hangon. Azt mondta Bálámnak: hogy miért ütsz engem? Akkor Bálám, ő egy férfi, egy próféta volt, azt mondta, hogy azért ütlek, mert már hányadjára akarok a helyes irányba menni veled, és mindig kitérsz a rossz irányba. Akkor az Úr megnyitotta ennek a Bálám nevű embernek a szemét, és meglátta, hogy ott állt egy angyal. Ez az angyal megijesztette a szamarat, azért, hogy a próféta ne menjen tovább azon az úton, amin annyira akart volna tovább menni. A Bibliában nagyon sok különleges, érdekes történet van. A legérdekesebb könyv a Biblia a világon! Persze meg kell tanulnunk jól olvasni, hogy az számunkra érdekes legyen. Mert, hogy ha nem értjük, akkor egy idő után megunjuk és félre rakjuk. De aki igazán megérti a Bibliát, az rá fog jönni, hogy a legérdekesebb könyv az egész világirodalomban a Biblia.

Szóval, megszólal a kutya és azt mondja valamelyik gyerekről, hogy „Emberek, figyeljetek harminc év múlva ebből a gyerekből Magyarország miniszter elnöke lesz!” Mit tennénk? Meglepődnénk ugye? S akkor elkezdenénk figyelni erre a gyerekre. Jól tanul, vagy rosszul tanul? Mit mond? Hogyan játszik? Éppen kikkel barátkozik?

Kedves Testvérek! Az élő Jézus Krisztus most nem a felhőn keresztül beszél hozzánk, nem egy kutyán keresztül beszél hozzánk az élő Jézus Krisztus, hanem ebből a szentmiséből.  Ebből a szentmiséből beszél hozzánk Jézus. Nem egy kutyából beszél hozzánk most az Isten, nem egy felhőből beszél hozzánk most az Isten, hanem ebből a szentmiséből. Hozzánk szól az Isten, tehozzád személyesen. Mit mond neked? Azt mondja neked, hogy hallgasd Jézust. Hallgasd Jézust! Figyelj Jézusra! Értsd meg Jézust! Akard megismerni Jézust, az Isten Fiát! Ha Jézust, az Isten Fiát megismered, megérted, követed, hiszel benne, akkor az egész életed csodálatos lesz. Üdvözülni fogsz, örök boldogságba fogsz jutni. Az egész életed áldott lesz. Az egész életed gyümölcsöző lesz, gazdag lesz. Boldog leszel, mert be fog téged tölteni Jézusnak az öröme, Jézusnak a tanítása, Jézusnak a szavai.

Kedves Testvérek! Néha én is felismerem, hogy nehéz követni, mert olyan titokzatos. Felhőből szól, vagy egy szamárból szól, vagy a szentmiséből szól hozzánk az Isten Szava.  Néha be van dugulva az én fülem is, hogy nem értem tisztán. Néha pedig a sátán incselkedik, az ördög, rossz dolgokat suttog a fülünkbe. Megpróbál eltéríteni a jó útról az ördög. Ilyen is van. A félelmeinket kihasználja, a tudatlanságunkat. Ugye sokszor szoktunk félni. Sokszor van, hogy nem Isten után vágyakozunk, hanem betölti a szívünket valami más vágyakozás. Akkor elfojtja a szívünkben az igazság utáni vágyat egy másik vágyakozás. Az, hogy mindenáron én legyek boldog. Az nem baj, hogy boldog akarsz lenni, de ha minden áron, az már nagy baj. Milyen az az ember, aki minden áron akar ő boldog lenni? Letapossa a másikat. Lelöki a másikat. Ilyen az, aki ő maga mindenáron boldog akar lenni. Pedig, ha szeretettel és alázatosan szeretne boldog lenni, hogy segít a másik emberen, odafigyel a másik bajára, akkor a másikat is boldoggá tenné, és közben ő maga is boldog lenne. Kedves Testvérek! Ha elbukunk és a saját buta vágyaink eltérítenek minket, akkor se haragudjunk magunkra, mert Jézus megtisztít minket. Térjünk újra vissza Jézushoz! Ő majd megtisztítja a szívünket. Erről is szól ez a nagyböjt. A szívünk megtisztulásáról, hogy komolyan újra és újra térjünk vissza Jézushoz! Hallgassuk Őt! Konkrétan vedd elő a Bibliát! Olvasd az evangéliumokat! Nézzél Jézusról szóló filmeket!  Beszélgess emberekkel Jézusról! Nyilván olyanokkal beszélgess elsősorban, akik veled együtt hisznek Jézusban és szeretik Jézust. Aztán majd egy második körben, próbálj olyanokkal is beszélni Jézusról, akik nem annyira ismerik. Ehhez persze bölcsesség kell, mert aki nem annyira ismeri Jézust, az lehet, hogy butaságokat mond Jézusról és akkor téged is elbizonytalaníthat. Kedves Testvérek! Gyönyörű a mai evangélium, titokzatos és számunkra vigasztaló, hogy ez a Jézus szól hozzánk, akarja a mi boldogságunkat, és elvezet minket az üdvösségre. Csak hagyatkozzunk rá, figyeljük Jézust! Kövessük Jézust! Ámen!

Szekszárd, Vásárosdombó, Sejttalálkozó, 2018. február 21. lejegyezte: Kárpáti Angéla
– szeretettel Péter atya
Kérdések a reflexióhoz:
1.      Melyik gondolatot viszed el magaddal erre a hétre ebből a prédikációból?
2.      Mostanában milyen módot választott Isten arra, hogy beszéljen hozzád? Észrevetted?
3.      Milyen nagyböjti elhatározás által szeretnél közelebb kerülni Jézushoz?



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghallod a szavam, kedves Ferenc pápa?

Kedves Ferenc pápa! Örülök, hogy te vagy a pápa! Jézus nagyon szeret téged és csodálatos terve van veled! Hadd mutatkozzak be egy kicsit! Cseh Péter Mihálynak hívnak. 37 éves vagyok, 10 éve római katolikus papként szolgálok. Hálás vagyok ezért, és szeretem a katolikus Egyházat! Papi jelmondatom: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Márk 3,5) Magyarországon élek, ahol készülünk a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Épp ezekben a hetekben tartottuk volna eredetileg, de te úgy döntöttél, hogy fussunk neki inkább egy év múlva! Adja az Úr, hogy sikerüljön! A pécsi egyházmegye papja vagyok. 2020. augusztus 5-e óta Szabadszentkirályon plébániai kormányzóként szolgálok, mert ide küldött a pécsi egyházmegye apostoli kormányzója, Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr. Összesen 14 kis település népe van rám bízva, hogy imádkozzak értük és hirdessem nekik az örömhírt. Az elmúlt egy hónapban sok öröm és sok nehézség közepette megkezdtem itt ezt a szolgálatot. Hála a Feltámadt Jézus Krisztusnak, m

Hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben?

Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai, az agy- és a biológiai halál állapotát. A klinikai halálból vissza lehet hozni az embert sérülés nélkül. Az agyhalálból csak sérüléssel. A biológiai halálból nincs visszaút. Jézus feltámasztotta a biológiai halál állapotában levő Lázárt, aki már négy napja meghalt. Már szaga volt. (János 11) Jézus Krisztus azt mondta, hogy támasszunk föl halottakat. Én még nem támasztottam föl halottakat. Az én válaszom Jézus parancsára: "Igen, Mester. Megtesszük! De mondd meg, hogyan!" Hiszem, hogy az alábbi elmélet helyes. De őszintén kész vagyok változtatni rajta, ha jobbat találok. Tehát hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben? Hallgasd meg a lelkigyakorlatomat, mely a 7 lépést veszi sorra, majd pedig külön a 3 fontos kérdésről szóló beszédemet!

Hokiztál már?

1993-ban tízéves voltam, amikor az osztálytársaim felvilágosítottak. Bár elég ügyetlenül kezdték. Világosan emlékszek a napra. A helyre. A hangulatra. Reggel volt. Iskolaudvar. Kezdődött a suli. A bicikli lezárása után éppen az osztálytársaimhoz sétáltam oda, három-négy fiúhoz. Az egyik vihogva, vigyorogva kérdezte: - Hokiztál már? Nem értettem igazán a kérdés körüli hangulatot, csak éreztem. Minden ember éghajlatot teremt maga körül. Fülledt éghajlat volt akkor. Értetlenül visszakérdeztem: -Földeákon hokizni?

Hogy néz ki egy hétköznapi ördögűzés?

Anthony Hopkins A rítus című filmben Az erősebb legyőzi az erőst Lukács evangélium 11,14-23 Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el

Végül is mire jó ez az egész cölibátus dolog?

Kis tacskó voltam 2004. február 15-én, amikor elsőéves kispapként felkértek, hogy írjak egy cikket a cölibátusról a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatók által szerkesztett újságjába. Akkor ilyen szépen gondoltam a dolgot: Gondolatok a cölibátusról "Nem mindenki érti meg ezt a dolgot." (Mt 19,11) "Fiam, itt az idő, hogy megnősülj! Miért nem keresel már magadnak valakit?" Ki az közülünk, akinek ismeretlenek ezek a gondolatok? Senki. Mindenki találkozott már ezekkel a közhelyekkel a házasság, a családalapítás kapcsán. Van valami ebben a gondolkozásban, ami megsért bennünket. Nem lehet azt mondani, hogy "eljött az ideje a házasságnak", mert ha így tennénk, akkor csak vakon engedelmeskednénk a kényszernek. Miért a házasságról kezdtem el beszélni, ha a cölibátus a témám? Azért, mert úgy gondolom, hogy a két életállapotot nem érthetjük meg egymás nélkül. Mindkettőnél a szabad, felelősségteljes elköteleződés van a középpontban. Mindkettőnél a