Mi lösz veled, drága gyerökhittan?
Máté
19, 13-15
Egyszer
gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A
tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Ezek az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Talán az egyházi tevékenységből a nemhívők a
kívülállók számára a legláthatóbb, leglátványosabb dolog a hitoktatás kérdése.
A gyerekek hitoktatása. Sokan mondják azt, hogy már gyerekkorban el kell
kezdeni a szívbe beültetni a hit igazságait. Van, aki azt mondja, hogy gyerekként
nem kapott hitoktatást, hitre nevelést, az már felnőttként nem fog megtérni. Sokféle
gondolat van tehát. De nézzük, hogy ezek a gondolatok, vagy más hasonló
gondolatok, hogyan esnek latba az evangélium mérlegén.
Azt hallottuk a mai történetből, hogy Jézus
szívesen, örömmel fogadta a gyerekeket. Tudjuk, hogy ebben a korban másként
tekintettek a gyermekre, mint ma. Nem véletlenül volt az, hogy a tanítványok
elutasították a gyerekeket. Korabeli felfogás, zsidó elképzelés szerint, a
Mestert ne zavarják a gyerekek, ne zavarják a nők, a leprások, betegek. Kicsit
tehát ez az elképzelés úgy tűnik, mintha rányomná a bélyegét erre a
találkozásra. Mintha megakadályozná ezt a találkozást. De Jézus átlépi ezt a korlátot. Ő akarja a találkozást mindig mindenkivel.
Én magam sokáig bele sem gondoltam tudatosan
abba, hogy a gyerekek hitoktatására pontosan hogyan is, miért van szükség,
miért nincs. Hogyan lehet ezen módosítani. Aztán ahogy kispap lettem, tanultam
a teológiát, egyre több tapasztalatom, rálátásom lett. Szép lassan úrrá lett
rajtam egy meggyőződés, hogy elsősorban a felnőttekre kell koncentrálni.
Természetesen nem kizárva a gyerekeket sem. Hadd olvassak fel a Katekézis Általános Direktóriumából,
ezzel kapcsolatban az 59.pontból. „A felnőttek
katekézise, mivel olyanokhoz szól, akik teljes felelősséggel képesek csatlakozni
a hithez, a katekézis legfőbb formája, amelyhez az összes többi,
egyébként mindig szükséges formának igazodnia kell.”
Tehát
figyelembe kell vennünk azt, hogy az evangéliumokban nem találunk olyan példát,
hogy Jézus tanította volna a gyerekeket. Hiszen itt sem az történik, hogy a
szülők azért hozzák a gyerekeket, hogy Jézus tanítsa őket, hanem azért, hogy
tegye rájuk a kezét, hogy imádkozzék felettük. Nem tanítást kérnek Jézustól a
gyerekek számára. Ennek természetesen van egy nagyon egyszerű oka. Az, hogy a
zsidó családokban a szülők azok, akik tanítják a gyerekeket. Régen komoly
családi katekézis volt a zsidó hit szerint és a szokások szerint. Ez így volt
rendjén. Mi is láthatjuk a mai hitoktatás terén, hogy olyan sokszor alig
boldogul az ember azokkal a gyerekekkel ahol, otthon szinte az ellenkezőjét
kapja, mint amit a pap, a katekéta, a hitoktató mond a gyereknek. A gyerek két tűz között van. Azt fogja
elfogadni, amit többször hall, nagyobb nyomatékkal. Nyilván a szülő
egész héten szinte együtt van a gyerekkel. Katekéta, hitoktató, pap pedig egy héten egy órára. Egyszer azt mondta egy pap
egy beszélgetésben, hát épp az lenne a baj, ha rám hallgatna amiatt az egy óra
miatt és nem a szüleire. Ebben is van igazság.
Meggyőződésemmé vált, hogy elsősorban a felnőttek
katekézisére kell koncentrálni, úgy ahogy az Egyház tanítja.
Azonban hadd mondjam el, hogy ez a meggyőződésem egy picit módosult, tisztult
az utóbbi időben. Nem változott meg
lényegét tekintve, de tisztult. Mire gondolok? Nemrég néhány héttel ezelőtt,
úgy alakult, hogy gyerekekkel együtt játszottam. Eljátszottuk együtt, Máté
evangéliumából a vízen járás történetét. Volt, aki a vihart játszotta, volt,
aki Jézust, volt, aki Pétert, én olvastam fel. Olyan csodálatos élmény volt számomra
ez a húsz perc, fél óra, hogy utána hatalmas erő, öröm töltött el. Egy olyan
mondat fogalmazódott meg bennem, hogy azt hiszem, hogy maradandó egész életemben.
Jézus azért nem tanította a
gyerekeket, a pici gyerekeket Isten Országára, mert ők már elfogadták Isten
országát. Tehát egy pici gyerek a nyitottságával, a lelkesedésével,
ő egyszerűen Isten országában él. Később, ahogy rárakódik az a sok-sok
rossz, sok-sok sztereotípia, sok-sok elképzelés, gondolat. Ez az, ami rárakódik
és átalakítja a gyereket és megváltozik a gyerek.
De
amikor ezekkel a gyerekekkel játszottam, egyszerűen azt éreztem, hogy ők
mindent azonnal nyitottan fogadnak. Én tanulok tőlük. Nem nekem kell őket
tanítani. Felnőtteknek is tartok bibliaórákat. Hadd mondjam el őszintén,
remélem nem fognak azok megsértődni, akik járnak a bibliaóráimra, hogy
bibliaórákon fél év alatt felnőttek esetében nem érek el akkora áttörést , mint
gyerekeknél fél óra alatt. Mert a gyerekek annyira nyitottak. Nem épült még rá
az egyéniségükre az egónak az a vastag burka, amit a felnőtteknél valahogy át
kell törni. Ha egyszer át lehet törni a felnőtteknél, hiszen az Isten szava nincs megbilincselve. De azt mondja Jézus, ha nem lesztek olyanok,
mint a gyermekek, akkor nem mentek be a Mennyek Országába. Lukács evangéliumában
úgy van ez a párhuzamos résznél, a mai evangéliumhoz kapcsolódva: Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az
Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda.
Néhány példa. Nyitottam egy kis füzetet és
azt írtam rá, hogy hittanos
gyerekszáj. Egy első osztályos fiút, egy ministráns kisfiút
megkérdeztem, hogy te már tudsz-e olvasni. Olvasod-e a Bibliát?Azt mondja, igen olvasom a Bibliát, lassan most érek a
végére. Rákérdeztem melyik a kedvenc
részed a Bibliából? Azt mondta erre, Jézus feltámadása. Én ennek annyira megörültem, olyan
természetesen, olyan egyszerűen mondta. Akkor rákérdeztem, hogy miért? Mi volt
a válasz? Mert az a legszebb
történet.
--------
A prédikáció itt meghallgatható:
237. Mt 19,13-15 Hittanos gyerekszáj (Mária rádió napindító 2011. VIII. 13.)