Ugrás a fő tartalomra

Mi lösz veled, drága gyerökhittan?





Mi lösz veled, drága gyerökhittan?

Máté 19, 13-15
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
 
Ezek az evangélium igéi!
Kedves Testvérek!
Talán az egyházi tevékenységből a nemhívők a kívülállók számára a legláthatóbb, leglátványosabb dolog a hitoktatás kérdése. A gyerekek hitoktatása. Sokan mondják azt, hogy már gyerekkorban el kell kezdeni a szívbe beültetni a hit igazságait. Van, aki azt mondja, hogy gyerekként nem kapott hitoktatást, hitre nevelést, az már felnőttként nem fog megtérni. Sokféle gondolat van tehát. De nézzük, hogy ezek a gondolatok, vagy más hasonló gondolatok, hogyan esnek latba az evangélium mérlegén.

Azt hallottuk a mai történetből, hogy Jézus szívesen, örömmel fogadta a gyerekeket. Tudjuk, hogy ebben a korban másként tekintettek a gyermekre, mint ma. Nem véletlenül volt az, hogy a tanítványok elutasították a gyerekeket. Korabeli felfogás, zsidó elképzelés szerint, a Mestert ne zavarják a gyerekek, ne zavarják a nők, a leprások, betegek. Kicsit tehát ez az elképzelés úgy tűnik, mintha rányomná a bélyegét erre a találkozásra. Mintha megakadályozná ezt a találkozást. De Jézus átlépi ezt a korlátot. Ő akarja a találkozást mindig mindenkivel.

Én magam sokáig bele sem gondoltam tudatosan abba, hogy a gyerekek hitoktatására pontosan hogyan is, miért van szükség, miért nincs. Hogyan lehet ezen módosítani. Aztán ahogy kispap lettem, tanultam a teológiát, egyre több tapasztalatom, rálátásom lett. Szép lassan úrrá lett rajtam egy meggyőződés, hogy elsősorban a felnőttekre kell koncentrálni. Természetesen nem kizárva a gyerekeket sem. Hadd  olvassak fel a Katekézis Általános Direktóriumából, ezzel kapcsolatban az 59.pontból. „A felnőttek katekézise, mivel olyanokhoz szól, akik teljes felelősséggel képesek  csatlakozni  a hithez, a katekézis legfőbb formája, amelyhez az összes többi, egyébként mindig szükséges formának igazodnia kell.”

 Tehát figyelembe kell vennünk azt, hogy az evangéliumokban nem találunk olyan példát, hogy Jézus tanította volna a gyerekeket. Hiszen itt sem az történik, hogy a szülők azért hozzák a gyerekeket, hogy Jézus tanítsa őket, hanem azért, hogy tegye rájuk a kezét, hogy imádkozzék felettük. Nem tanítást kérnek Jézustól a gyerekek számára. Ennek természetesen van egy nagyon egyszerű oka. Az, hogy a zsidó családokban a szülők azok, akik tanítják a gyerekeket. Régen komoly családi katekézis volt a zsidó hit szerint és a szokások szerint. Ez így volt rendjén. Mi is láthatjuk a mai hitoktatás terén, hogy olyan sokszor alig boldogul az ember azokkal a gyerekekkel ahol, otthon szinte az ellenkezőjét kapja, mint amit a pap, a katekéta, a hitoktató mond a gyereknek. A gyerek két tűz között van. Azt fogja elfogadni, amit többször hall, nagyobb nyomatékkal. Nyilván a szülő egész héten szinte együtt van a gyerekkel. Katekéta, hitoktató, pap pedig  egy héten egy órára. Egyszer azt mondta egy pap egy beszélgetésben, hát épp az lenne a baj, ha rám hallgatna amiatt az egy óra miatt és nem a szüleire. Ebben is van igazság.

Meggyőződésemmé vált, hogy elsősorban a felnőttek katekézisére kell koncentrálni, úgy ahogy az Egyház tanítja. Azonban hadd mondjam el, hogy ez a meggyőződésem egy picit módosult, tisztult az utóbbi időben.  Nem változott meg lényegét tekintve, de tisztult. Mire gondolok? Nemrég néhány héttel ezelőtt, úgy alakult, hogy gyerekekkel együtt játszottam. Eljátszottuk együtt, Máté evangéliumából a vízen járás történetét. Volt, aki a vihart játszotta, volt, aki Jézust, volt, aki Pétert, én olvastam fel. Olyan csodálatos élmény volt számomra ez a húsz perc, fél óra, hogy utána hatalmas erő, öröm töltött el. Egy olyan mondat fogalmazódott meg bennem, hogy azt hiszem, hogy maradandó egész életemben. Jézus azért nem tanította a gyerekeket, a pici gyerekeket Isten Országára, mert ők már elfogadták Isten országát. Tehát egy pici gyerek a nyitottságával, a lelkesedésével, ő egyszerűen Isten országában él. Később, ahogy rárakódik az a sok-sok rossz, sok-sok sztereotípia, sok-sok elképzelés, gondolat. Ez az, ami rárakódik és átalakítja a gyereket és megváltozik a gyerek.

 De amikor ezekkel a gyerekekkel játszottam, egyszerűen azt éreztem, hogy ők mindent azonnal nyitottan fogadnak. Én tanulok tőlük. Nem nekem kell őket tanítani. Felnőtteknek is tartok bibliaórákat. Hadd mondjam el őszintén, remélem nem fognak azok megsértődni, akik járnak a bibliaóráimra, hogy bibliaórákon fél év alatt felnőttek esetében nem érek el akkora áttörést , mint gyerekeknél fél óra alatt. Mert a gyerekek annyira nyitottak. Nem épült még rá az egyéniségükre az egónak az a vastag burka, amit a felnőtteknél valahogy át kell törni. Ha egyszer át lehet törni a felnőtteknél, hiszen az Isten szava nincs megbilincselve. De azt mondja Jézus, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, akkor nem mentek be a Mennyek Országába. Lukács evangéliumában úgy van ez a párhuzamos résznél, a mai evangéliumhoz kapcsolódva: Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda.

Néhány példa. Nyitottam egy kis füzetet és azt írtam rá, hogy hittanos gyerekszáj. Egy első osztályos fiút, egy ministráns kisfiút megkérdeztem, hogy te már tudsz-e olvasni. Olvasod-e a Bibliát?Azt mondja,  igen olvasom a Bibliát, lassan most érek a végére. Rákérdeztem melyik a kedvenc részed a Bibliából? Azt mondta erre, Jézus feltámadása. Én ennek annyira megörültem, olyan természetesen, olyan egyszerűen mondta. Akkor rákérdeztem, hogy miért? Mi volt a válasz? Mert az a legszebb történet.

Egy másik kis epizód hittanos gyerekszáj. Azt mondja egy hét éves kislány: Soha nem elég Jézusból. Egy másik példa. Elsőáldozó kislány, tízéves. Kérdezem tőle, mit adnál Jézusnak, ha ő azt mondaná neked, hogy adj neki valamit. Picit gondolkodott, gyönyörűen mosolygott, és egyszer csak azt mondja: Azt, hogy örökké szeretni fogom. Ezek a tapasztalatok megerősítették bennem azt, hogy a gyerekek befogadják az Isten Országát. A felnőtteknél először szinte le kell bontani a falakat. Sokszor nagy erőfeszítéssel, nagy hittel. Természetesen nem akarom idealizálni a gyerekek helyzetét, mert nagyon sokszor a gyerekek is  már lelkileg komolyan sérülten jönnek hitoktatásra. De hiszem azt, ahogy valóban, ahogy Jézus mondja, úgy kell fogadnunk Isten Országát, mint a gyerekek.

 --------
A prédikáció itt meghallgatható:

 237. Mt 19,13-15 Hittanos gyerekszáj (Mária rádió napindító 2011. VIII. 13.)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghallod a szavam, kedves Ferenc pápa?

Kedves Ferenc pápa! Örülök, hogy te vagy a pápa! Jézus nagyon szeret téged és csodálatos terve van veled! Hadd mutatkozzak be egy kicsit! Cseh Péter Mihálynak hívnak. 37 éves vagyok, 10 éve római katolikus papként szolgálok. Hálás vagyok ezért, és szeretem a katolikus Egyházat! Papi jelmondatom: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Márk 3,5) Magyarországon élek, ahol készülünk a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Épp ezekben a hetekben tartottuk volna eredetileg, de te úgy döntöttél, hogy fussunk neki inkább egy év múlva! Adja az Úr, hogy sikerüljön! A pécsi egyházmegye papja vagyok. 2020. augusztus 5-e óta Szabadszentkirályon plébániai kormányzóként szolgálok, mert ide küldött a pécsi egyházmegye apostoli kormányzója, Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr. Összesen 14 kis település népe van rám bízva, hogy imádkozzak értük és hirdessem nekik az örömhírt. Az elmúlt egy hónapban sok öröm és sok nehézség közepette megkezdtem itt ezt a szolgálatot. Hála a Feltámadt Jézus Krisztusnak, m

Hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben?

Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai, az agy- és a biológiai halál állapotát. A klinikai halálból vissza lehet hozni az embert sérülés nélkül. Az agyhalálból csak sérüléssel. A biológiai halálból nincs visszaút. Jézus feltámasztotta a biológiai halál állapotában levő Lázárt, aki már négy napja meghalt. Már szaga volt. (János 11) Jézus Krisztus azt mondta, hogy támasszunk föl halottakat. Én még nem támasztottam föl halottakat. Az én válaszom Jézus parancsára: "Igen, Mester. Megtesszük! De mondd meg, hogyan!" Hiszem, hogy az alábbi elmélet helyes. De őszintén kész vagyok változtatni rajta, ha jobbat találok. Tehát hogyan támasszunk föl halottakat 7 lépésben? Hallgasd meg a lelkigyakorlatomat, mely a 7 lépést veszi sorra, majd pedig külön a 3 fontos kérdésről szóló beszédemet!

Hokiztál már?

1993-ban tízéves voltam, amikor az osztálytársaim felvilágosítottak. Bár elég ügyetlenül kezdték. Világosan emlékszek a napra. A helyre. A hangulatra. Reggel volt. Iskolaudvar. Kezdődött a suli. A bicikli lezárása után éppen az osztálytársaimhoz sétáltam oda, három-négy fiúhoz. Az egyik vihogva, vigyorogva kérdezte: - Hokiztál már? Nem értettem igazán a kérdés körüli hangulatot, csak éreztem. Minden ember éghajlatot teremt maga körül. Fülledt éghajlat volt akkor. Értetlenül visszakérdeztem: -Földeákon hokizni?

Hogy néz ki egy hétköznapi ördögűzés?

Anthony Hopkins A rítus című filmben Az erősebb legyőzi az erőst Lukács evangélium 11,14-23 Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el

Végül is mire jó ez az egész cölibátus dolog?

Kis tacskó voltam 2004. február 15-én, amikor elsőéves kispapként felkértek, hogy írjak egy cikket a cölibátusról a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatók által szerkesztett újságjába. Akkor ilyen szépen gondoltam a dolgot: Gondolatok a cölibátusról "Nem mindenki érti meg ezt a dolgot." (Mt 19,11) "Fiam, itt az idő, hogy megnősülj! Miért nem keresel már magadnak valakit?" Ki az közülünk, akinek ismeretlenek ezek a gondolatok? Senki. Mindenki találkozott már ezekkel a közhelyekkel a házasság, a családalapítás kapcsán. Van valami ebben a gondolkozásban, ami megsért bennünket. Nem lehet azt mondani, hogy "eljött az ideje a házasságnak", mert ha így tennénk, akkor csak vakon engedelmeskednénk a kényszernek. Miért a házasságról kezdtem el beszélni, ha a cölibátus a témám? Azért, mert úgy gondolom, hogy a két életállapotot nem érthetjük meg egymás nélkül. Mindkettőnél a szabad, felelősségteljes elköteleződés van a középpontban. Mindkettőnél a